Meghalt Diane Keaton

Vágólapra másolva!
Meghalt Diane Keaton amerikai filmcsillag. Az Annie Hall, A keresztapa-trilógia, és az Elvált nők klubja című filmek sztárja Kaliforniában hunyt el – közölte szombaton a People magazin a család szóvivőjére hivatkozva. Diane Keaton 79 éves volt.
Vágólapra másolva!

Diane Keaton a Woody Allen rendezésében készült, Annie Hall című filmért 1978-ban kapott Oscar-díjat, emellett a Vörösök, a Marvin szobája és a Minden végzet nehéz című filmekben nyújtott alakításáért is Oscarra jelölte az amerikai filmakadémia.

Diane Keaton Az Annie Hall című filmben nyújtott alakításáért kapott Oscar-díjat
Diane Keaton 2017-ben kapta meg az Amerikai Filmintézet (AFI) életműdíját Los Angelesben
Fotó: ROBYN BECK / AFP

Diane Keaton karrierje

Los Angelesben született Diane Hall néven, apja mérnök, anyja félhivatásos fényképész (és korábbi Mrs. Los Angeles) volt. Kaliforniában folytatott színészi tanulmányokat, majd egy kis New York-i színházban debütált, ekkor vette fel anyja családnevét. A színésznő 1968-ban beugróként került a Hair című musicalbe a Broadwayn. Nemsokára eljátszhatta Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékának egyik főszerepét is, és alakításáért Tony-díjra jelölték.

1970-ben állt először a kamera elé, 1972-ben Francis Ford Coppola A keresztapa című filmje jelentette számára az igazi áttörést.

Még abban az évben szerepelt a Woody Allen rendezte Játszd újra, Sam! filmváltozatában is, 1977-ben pedig az Annie Hallt forgatta a rendezővel, akihez akkor már romantikus kapcsolat is kötötte. 

Sokak szerint az Annie Hallban nyújtotta élete legnagyobb alakítását, emellett a filmbeli megjelenésével, stílusával, ruháival és frizurájával divatot is teremtett. A következő években Allen Belső terek és Manhattan című filmjeiben játszott. Azt követően azonban útjaik a magánéletben szétváltak, bár barátságuk megmaradt, és még később is dolgozott a rendezővel (A rádió aranykora, Rejtélyes manhattani haláleset). 1980-ban Warren Beattyvel forgatta a Vörösök című történelmi, életrajzi drámát, amelyben egy újságírót alakított, és játékát Oscar-díjra jelölték. Szerepelt A keresztapa két folytatásában, az Örömapa mindkét részében és az Elvált nők klubja című, 1996-ban bemutatott vígjátékban. A Jerry Zaks rendezésében készült, szintén 1996-ban a mozikba került Marvin szobájáért, amelyben Meryl Streeppel és Leonardo DiCaprióval játszott együtt, ismét Oscar-díjra jelölték.

Diane Keaton a nyolcvanas évektől rendezőként is dolgozott, leforgatta a Twin Peaks című, nagy sikerű tévésorozat egyik epizódját, valamint több zenei videót is rendezett. 

1995-ben debütált első egész estés játékfilmjével, az Álmok hősei című drámával.

2000-ben pedig megrendezte a Női vonalakat, amelyben Meg Ryan, Lisa Kudrow és Walter Matthau is szerepelt. 2003-ban Jack Nicholson és Keanu Reeves voltak a partnerei Nancy Meyers Minden végzet nehéz című, szintén nagy sikerű vígjátékában, és játékát ismét Oscar-jelöléssel jutalmazta a filmakadémia. Romantikus vígjátékokban és drámákban egyaránt szerették a nézők. Legutóbbi munkái között volt Paolo Sorrentino Az ifjú pápa című tévésorozata is, amelyben egy apácát alakított. A filmvásznon utoljára a Mindörökké nyár című filmjét láthatta a közönség tavaly.

Pályája során számos alkalommal formált meg érzékeny, okos és humoros, ugyanakkor excentrikus, szabad szellemű, független gondolkodású nőket.

Színészetét Oscar-díja mellett két Golden Globe-díjjal is elismerték, megkapta a brit filmakadémia díját, és több életműdíjjal is kitüntették.

Soha nem ment férjhez, Woody Allen után Al Pacinóhoz és Warren Beattyhez is romantikus szálak kötötték. Ötvenes éveiben két gyermeket fogadott örökbe. A színészet és a rendezés mellett a fotózás és díszlettervezés is foglalkoztatta. Önéletrajzi könyve 2012-ben magyarul is megjelent. Váratlan halálhíre az egész művészvilágot megrázta. A People magazin közlése szerint családja mindenkit arra kért, hogy tartsák tiszteletben gyászukat.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!