Ma kiderül, lesz-e újabb magyar Nobel-díjas

Vágólapra másolva!
Már egy évtizede a Nobel-díj esélyesei között említik a Sátántangó íróját. A 71 éves Krasznahorkai László 2015-ben elnyerte a rangos Nemzetközi Man Booker-díjat, azóta a fogadóirodák minden évben az irodalmi Nobel-díjak várományosai közé emelik.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi fogadóirodák rekordsebességre kapcsoltak ősszel a Nobel-díj kapcsán: az irodalmi Nobel nyertesét október 9.-én, csütörtök délután hirdeti ki a svéd akadémia, azaz akkor derül ki, hogy a dél-koreai Han Kang után ki veheti át a rangos elismerést. A nemzetközi sajtó persze nem csak a fogadóirodák miatt emeli be az esélyesek közé Krasznahorkai László nevét. 

Nobel-díj
Krasznahorkai László író a 2017-es Aegon Művészeti Díj nyertese  2017. március 22-én. Az író akkor a Báró Wenckheim hazatér című regényéért kapta az elismerést, idén a Nobel-díj esélyesei között szerepel MTI Fotó: Marjai János

Az 1988 és 2011 között Tarr Béla filmrendezővel is rendszeresen dolgozó Kossuth-díjas írót (Sátántangó, Az ellenállás melankóliája, Háború és háború) a 2015-ös Man Booker-díj óta (Nádas Péter mellett) az irodalmi Nobel-díj várományosai között szokás emlegetni. A Guardian és a Literary Hub shortlistjén pedig idén is ott szerepel a magyar író neve. 

Irodalmi Nobel-díj: így kalkulálnak a fogadóirodák

A hét elején a legtöbb fogadóiroda az ausztrál Gerald Murnane mellett a második vagy harmadik legesélyesebbnek tartotta a magyar írót, de szerdán például a Ladbrokes a kínai írónővel azonos eséllyel hozta Krasznahorkait lehetséges nyertesnek. De jók az esélyei a kínai írónő Can Xue-nak és a japán Haruki Murakaminak is.

Sokak szerint azonban a nemzetközi bestseller író Murakami és Can Xue esélyét "rontja", hogy (szerintük) kicsi annak a valószínűsége, hogy 2024 után ismét ázsiai író kapja az irodalmi Nobelt  (sőt, Can Xue esélyét az is csökkenti, hogy 2018 óta a svéd akadémia felváltva ítéli oda a díjat az írónők és írók között).  Kérdés persze az is, hogy a svéd akadémikusok Murname személyében a második ausztrál (Patrick White 1973-ban kapta meg az elismerést), vagy Kertész Imre után a második magyar irodalmi Nobel-díjat akarják-e odaítélni.

Ahogy az is könnyen előfordulhat, hogy egy kevésbé favorizált író kapja idén az elismerést. Az elmúlt évek alapján ugyanis a legnagyobb fogadóirodák nagyrészt jól értékelték az esélyeket, mert többnyire ott volt a hosszú listáikon a díjazott, de az is szembetűnő, hogy általában nem a fogadóirodák által favorizált írók közül került ki a nyertes. Sőt, a tavalyi irodalmi Nobel-díj nyertese például fel sem fért a legtöbb iroda első 10 esélyese közé. Ebből a szempontból viszont izgalmas, hogy a Betsonnál Nádas Péter szerda este "csak" a 13. helyen szerepelt.

A nyertest október 9-én jelenti be a svéd akadémia, a díjat december 10-én adják majd át.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!