Stanley Kubrick gyertyafénynél álmodta meg az ír szerencsevadász történetét

Vágólapra másolva!
Stanley Kubrick 1975-ös mesterműve a mozitörténet egyik legkülönlegesebb látványfilmje: lassú, hipnotikus, festményszerű utazás a 18. század társadalmi lépcsőin felfelé és lefelé. A rendező nem egyszerű kosztümös drámát készített, hanem egy olyan filmkölteményt, ahol a fény, a kompozíció és a zene legalább annyira beszél, mint a szereplők. Barry Lyndon: egy legendás film, egy legendás rendezőtől.
Vágólapra másolva!

Stanley Kubrick Thackeray 1844-es, Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai címűregényéből egy olyan világot teremtett, amelyben minden mozdulat, minden tekintet és minden gyertya suhanása jelentést hordoz (operatőr: John Alcott). A film gyakran tűnik úgy, mintha egy kiállítóteremben járnánk: a gondosan megkomponált totálok, a lassú zoomok és a precíz beállítások mind a korszak festészetét idézik. Ezek a képek nem díszletek – a társadalmi rend dermedt, rituális működését jelenítik meg.

Barry Lyndon
Barry Lyndon: Kubrick és Alcott legendás fényjátéka

A film legendás technikai újítása, hogy belső jelenetei valódi gyertyafénnyel készültek, speciálisan átalakított, extrém fényerős objektívekkel. Az eredmény egy soha meg nem ismételt, vibráló atmoszféra: olyan, mintha a néző is ott ülne az arisztokrata szalonok csendjében, vagy a vörös katonazubbonyok között.

Barry Lyndon: egy befele forduló kalandfilm

A történet középpontjában Redmond Barry (Ryan O'Neal) áll, az ír kalandor, aki mindenáron úriemberré akar válni. Felemelkedése kártyákon, párbajokon, házasságon és jó adag szerencsén át vezet, de a film sosem romantizálja: Barry céltalan, sodródó figura, akit hol a vágy, hol a hiúság, hol a puszta túlélés hajt előre. Bukása épp emiatt törvényszerű – és különösen fájdalmas.

Barry Lyndon (Ryan O'Neal)

A narrátor rideg, tárgyilagos kommentárja folyamatosan távolságot tart a címszereplőtől. Ez a kivonatolt, szinte történészi hangnem teszi Barry Lyndont valóban kubrickivá: nem egy ember drámáját látjuk, hanem egy korszak működését, amelyben az ambíció mindig eltorzul, a hatalom gyarló, a szépség pedig múló.

A film premierjekor vegyes fogadtatást kapott lassúsága és visszafogottsága miatt, de mára Kubrick egyik legérettebb, legmélyebb műveként tartják számon. Nem harsány, nem látványos, nem heroikus – mégis grandiózus. A gyertyalángok mögött ott izzik az emberi sorsok egyenlősége, a történelem közönye és a szépség fájdalmas törékenysége.

Barry Lyndon az a film, amely nem csak a szemnek, hanem a türelemnek és a léleknek is kihívás. És talán éppen ettől válik időtlen remekművé.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!