Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA hidegháborús paranoia közepette, az atomfegyverek árnyékával szembenéző filmkészítők óriási szörnyeket teremtettek a vászonra. A nukleáris szörnyfilm műfaja az 1950-es években a félelem és a vágy groteszk szintézisévé vált. Íme, két ikonikus példa – és még néhány társuk az atompara kinccsel teli korszakból.
Az 1950-es évek tudományos-fantasztikus horrorjai közül az egyik legmarkánsabb mintázat az olyan lények szerepeltetése, amelyek vagy közvetlenül radioaktivitás által válnak rettenetes szörnyekké, vagy a modern technológia visszaütésének allegóriájaként vonulnak fel. A második világháború utáni atomkorszakban a legnagyobb társadalmi félelem az volt: mi történik, ha az ember teremtette szörnyeteg, az atombomba fék nélkül szabadul el? Az 1950-es évekre jellemző nukleáris szörnyfilm műfajában ez az össztársadalmi paranoia olyan formában jelent meg, hogy az „ember által felszabadított” radioaktivitás valami szörnyűt, egy mutáns szörnyeteget hoz létre – és természetesen a monstrum (vagy munstrumok) az emberiség ellen fordul(nak), miközben egyértelmű: a szörny nem csupán ellenség, hanem következmény – az ember tetteinek visszája.
Az alábbiakban felsorolt szörnyek nem csupán látványos filmélményt nyújtanak, de a kor félelmeit – az atombomba traumáját, a tesztek következményeit, az ember és természet konfliktusát – is leképezik.
A nukleáris szörnyfilm két végpontja: Godzilla és az óriáshangyák
A japán Godzilla (eredetiben Gojira, 1954, r.: Honda Isiró) monstruma eredetileg a nukleáris korszak allegóriája volt: egy óriásszörny, amely amerikai és szovjet atom- és hidrogén-bombatesztek révén ébred fel és pusztít Tokióban. Az 1954-es alkotás nem egyszerűen látványfilmként értelmezhető: sötét tónusú háborús drámaként is működik, az emberi felelősség, a pusztítás és a túlélés kérdéseire fókuszálva. Ez a szörny – „apa”-szerű figuraként – generációk számára mozis emlékeztető volt arra, mit is jelent az atomkorszakban élni, miközben sikerrel teremtette meg az emberiséget megtámadó vagy egymással harcba szálló szörnyek szerepeltetésére épülő kaidzsú műfaját.
A Csendes-óceán ellentétes partvidékén, az Egyesült Államokban szintén 1954-ben léptek színre a nukleáris szörnyek: rögtön egy egész horda. Az Ők! (Them!, r.: Gordon Douglas) az egyik legkorábbi „nagybogár” szörnyfilmként vált ismertté, cselekményében az alamogordói atomkísérletek mellékhatására rovarok mutálódnak és a nukleáris óriáshangyák rá is támadnak az emberiségre. Az Ők! ugyanakkor több nukleáris szörnyfilmnél: a tömegesen támadó óriásrovarok nem pusztán a ember által előidézett katasztrófára, az atom-tesztek következményének félelmére utalnak, hanem a másik hidegháborús paranoiára, az idegenek (a kommunisták) inváziójára is.
Rengeteg további klasszikusa van az 1950-es évek nukleáris szörnyfilm vonulatának, de egy közös vonásuk van: végeredményben az egész alműfaj az sugallja, hogy a tudomány (legalábbis ami az atomot illeti) erkölcstelen, mert nem foglalkozik a következményekkel és olyan technológiákat hoz létre, amelyek folyamatos fenyegetést jelentenek az emberiség számára.
