Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Fél évszázada került a mozikba Jacques Deray kultikus krimije, amely a rendőri precizitás, a pszichológiai párbaj és az erkölcsi határhelyzetek filmje lett. A Zsarutörténet ma is kiváló krimi, a jubileum pedig jó alkalom újra felfedezni a műfaj egyik legcsendesebben nagy hatású darabját.
Noha a magyar mozikba csak 1977-ben jutott el, eredetileg 1975 őszén mutatták be Franciaországban Jacques Deray Zsarutörténet című filmjét, amely már premierjekor is különös helyet foglalt el a krimik között. A történet alapját a neves rendőrfelügyelő, Roger Borniche visszaemlékezései adták: a film egy valós, hosszú éveken át tartó hajsza története, amely a rendőri munka szürke, mégis feszült valóságát mutatta be, a középpontban az 1940-es évek rettegett francia gengszterének, az első számú közellenségnek titulált Émile Buisson kézre kerítésével.
Deray rendezése szakított a harsány, akcióorientált zsarusztorikkal. A hangsúly a részletekbe menő nyomozáson és a két férfi – az intelligens, türelmes felügyelő és a hidegvérű, kiszámíthatatlan bűnöző – pszichológiai küzdelmén volt. Borniche módszerei különösen újszerűnek hatottak: nem az erőszak, hanem a kitartás, az informátorok finom kezelése és az emberi természet kiismerése volt az eszköze.
Zsarutörténet: kemény és intelligens krimi a valóságról
Jean-Louis Trintignant alakítása Émile Buissonként ötven év múltával is ikonikus: a valaha élt francia bűnözők egyik legveszélyesebb figurájaként egyszerre elegáns és félelmetesen kiismerhetetlen. És persze a fiatal felügyelőt alakító Alain Delon sem marad el Trintignant mögött: fanyar, kemény, okos és legalább annyira kiszámíthatatlan, miközben mélyen emberi. A film ráadásul magabiztosan kerülte el a túlzásokat, így aztán hitelességével is kultikussá vált. A kritikusok akkor és később is épp azt méltatták, ami miatt sok néző „csendesebb” kriminek tartotta: hogy a feszültség nem a lövésekből, hanem a karakterek közt vibráló csendekből fakad.
A Zsarutörténet mára nemcsak izgalmas kordokumentum, hanem stílusfilm is: olyan krimi, amely nem üvölt, hanem belül feszít. Ötven év távlatából pedig különösen világos, hogy Deray alkotása fontos mérföldkő lett – egy olyan film, amely megmutatta, hogy a rendőrsztori lehet elegáns, lassan izzó és mélyen emberi is.
