Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMesemondóként ismerjük leginkább, de népdalénekes, műfordító, nyelvjáráskutató és előadó is. A Műcsarnokban most nyílt kiállításán pedig bebizonyosodik: Berecz András fotóművész is. Képein keresztül egy olyan világba vezet minket, amely mellett észrevétlenül sétálunk el a harangok belsejébe. Oda, ahol évszázadok örömei és veszteségei hagytak nyomot.
Kevés emberről lehet elmondani, hogy mindig ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel tud rácsodálkozni a világra. Berecz András ilyen. „Az én életem – ahogy most már majd' 70 évesen lassan meg is tudom vizsgálni – abból áll, hogy 180 fokos fordulatokat csinálok. A síelő, aki ilyen zászlókat kerülget, az hasonló ahhoz, amit én művelek. Mindez azért van, mert vagy 40 évig munkahelyem nem volt, és ami szakadatlan bennem, az mindig a kíváncsiság” – mondta el mosolyogva az Origónak a kiállítás megnyitóján.
Berecz András szenvedélye
„A legtermékenyebbnek a céltalan sétáimat érzem, mindig abból lesz valami” – folytatta a művész.
Itt is olyan téma hullt az ölembe, aminek semmiféle előzménye nem volt, az én saját kis örömeimből építkezett, és így lesz az énekes és mesemondóból műfordító, így lesz nyelvjáráskutató és így lesz fényképész
– tette hozzá.
Az 1970-es, '80-as években készített diaképek után mobiltelefonra váltott. A történelmi Magyarország területét bejárva kutatta a harangok titkait. Berecz András már rég felfedezte magában, hogy különös vonzalmat érez a templomok tornya iránt. Hacsak teheti, felkúszik a toronyba, lefekszik a harang alá, és a fotóin megmutatja azt, amit eddig talán sosem láttunk: a harang nyelvének nyomát. Egy alkalommal egy 15. századi falusi harang alatt fekve tűnt fel neki, hogy van egy jel a belsején. Minden régi harangnak van, hiszen a harang nyelve évszázadokon át ugyanott ütötte a bronzot, kicsit elmélyítve azt. Észrevette, hogy a kopás helyén különös színek és formák rajzolódnak ki.
Akkor megértettem, hogy ez ötszáz év harangozás, ötszáz év öröm és bánat... Jön a török, elmegy a török. Születik egy unoka, meghal a nagypapa. Ezek még beszéltek koleráról, a falu teljes kihalásáról... Elmondhatatlan, hogy mit éltek át
– hangsúlyozta.
Berecz András ettől a pillanattól kezdve már nem egyszerű felületeket fényképezett, hanem az időt.
A harangok belsejében ugyanis ott marad minden egyes kondítás emléke. Az esküvők, a temetések, a háborúk, az ünnepek. Ahogy ő fogalmaz, ezek „az ünnepeink évgyűrűi”. A kiállítás képei első pillantásra kortárs festményeknek hatnak. A bronz oxidációja zöld, vörös, aranyló és mélykék felületeket rajzol, a kopások hol tájképpé, hol emberi alakokká állnak össze. Nehéz elhinni, hogy mindez nem ecsettel készült.
Ahogy gyűltek a fotók, ő maga is meglepődött azon, milyen történetek bontakoznak ki belőlük. „Amiken felismertem az ábrákat, időrendi sorrendbe tettem és kijött az Árpád-háztól Trianonig a magyar történelem. Egy különleges lenyomata a történelemnek. Ezek szemtanúi voltak egy nyelvi közösség örömének és bánatának.”
Ezek a fénynyomatok a hangoknak a fényjelei, egy szent, egy szakrális muzsikának a fényben megfogalmazható jelei
– árulta el.
A fotográfiák felidézik a növényi és állati alakzatok és tárgyak formavilágát, melyek időkapszulaként működve őrzik több száz éves titkukat. A történelem újjáéled a fotográfiákon, hogy sejtesse a harangöntés mesterségének tudományát, valamint az eltelt évszázadok alatt megszólalt haranghangok mögött felsejlő közösségek és egyének sorsát. Fotókat szentel a már elnémult, hangjuktól megfosztott harangoknak is, hogy megőrizze azok egy-egy időpillanatát. A kiállításon a harangok bújtatóját, jármát, kötelét és egyéb részeinek felületeit is megismerhetjük, de hangsúlyos szerepben jelennek meg az őket megszólaltató személyek.
A harangozók ősi tudás birtokában vannak, amely lassan kiveszőben van, hiszen az elektronika átveszi a a munkájukat. Éppen ezért is fontos dokumentálni és bemutatni a harangok megszólaltatóit és egykori elődeiket is, akik a harangtornyok falaiba vagy tégláiba rögzítették nevüket és szolgálati idejüket, hogy nyomot hagyjanak az utókornak. Berecz András történetüket egy következő tárlat anyagába szánja.
