Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huIfj. Vidnyánszky Attila rendezése már az első percekben meglepi a közönséget: egy elveszett kislány miatt félbeszakad az előadás, ám hamar kiderül, hogy ez csupán a kezdete annak a különleges játéknak, amelyben a valóság és a fantázia kéz a kézben jár. Közös produkcióként mutatta be a Gyulai Várszínház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a Volt egyszer egy… című mesejátékot a várszínpadon. Elkészült kritikánk a darabról.
Különös érzés keríti hatalmába a nézőket, ahogy várjuk a Volt egyszer egy… című darab kezdését a gyulai vár ódon falai között. Hol erősödő, hol halkuló, minden érzékünket próbára tevő zenét hallunk, némi fényfestéssel kísérve. Egyre jobban várjuk, hogy kezdődjön az előadás, történjen valami az üres színpadon és legyen vége a fülsértő zenének.
A Volt egyszer egy... mesejáték valósága
Végre elkezdődik a darab, kedves bábfigura ropja a táncot a színpad közepén. Ám hirtelen mozgolódás támad a nézőtéren, kétségbeesett, fekete pólós színházi munkatársak szaladnak a színpadra, félbeszakad a tánc, elhal a zene. Tragikus arccal jelentik be, hogy meg kell szakítaniuk az előadást, mert egy kislány került elő a takarásból, akit szem elől tévesztettek a szülei, meg kell őket keresniük.
A nézőtéren néhány pillanatig valódi aggodalom lesz úrrá, ám hamar kiderül, hogy mindez az előadás része. A szomorú kislányt egy életnagyságú báb testesíti meg, amelyet a színészek közösen mozgatnak, miközben Polyák Anita kölcsönzi neki a hangját és – ahogyan ő fogalmazott korábban – a lelkét is. Ez különleges színészi feladat, hiszen egyszerre kell életre kelteni egy bábot és hiteles érzelmeket közvetíteni. Még mindig a fülünkben cseng a kétségbeesett hang, ahogy a kislány a szüleit szólítgatja.
Megfogalmazódik bennünk a gondolat, hogy a báb alakja túlmutat önmagán. Nem csupán egy elkóborolt gyermeket jelképez, hanem minden olyan kis embert, aki valamilyen értelemben elveszettnek érzi magát – akár fizikailag, akár lelkileg.
A társulat rögtön a szomorú kislánnyal kezd foglalkozni, hogy megnyugtassák. Minden kívánságát teljesítik, ami rögtön elnyeri a tetszését. A történet során több színész is különböző szereplők hangját adja, miközben a játék folyamatosan új irányokat vesz. Ferenci Attila színművész korábban úgy fogalmazott, hogy nehéz műfajról van szó, hiszen egyszerre kell megszólítani a gyerekeket és a felnőtteket, hiszen 1-99 éves korig szól a meghívás a darabra.
Próbáljuk maximálisan elengedni a fantáziánkat és olyan képeket vinni a színpadra, amelyek más-más hatást váltanak ki a nézőkből. Ez az előadás egyik legfontosabb eleme
– mondta a színművész. A gyulai előadáson ez kézzelfoghatóvá válik. A gyerekek sokszor hamarabb értik a poénokat és ösztönösebben kapcsolódnak a kislány érzéseihez, mint a felnőttek. Nekünk idő kell ahhoz, hogy a gyermeki énünk felébredjen és a gyermeki logika szerint kezdjünk gondolkodni.
Ha valaki Jókai Mór A cigánybáró című regényének adaptációját várta, ahogy a beharangozóból esetleg erre következtetett, akkor hamar rádöbben, hogy azt nem kapja meg. Kap helyette viszont egy kedves, humorral teli, ugyanakkor nagyon tanulságos történetet. Ugyan Jókai regénye és Szaffi az inspiráció, de az előadás nem ezek színpadi változata, hanem a gyermeki képzelet működéséről szól.
A mesélés örömét hozzák vissza a nézők számára, amihez bevetnek mindent. A rendező, ifj. Vidnyánszky Attila sziporkázó ötleteinek köszönhetően rengeteg olyan szituáció elevenedik meg a színpadon, amelyre sokan ráismerhetünk a saját életünkből. A Volt egyszer egy… legnagyobb erénye, hogy nem akar mindent megmagyarázni. Nem kész válaszokat ad, hanem folyamatosan teret hagy a néző fantáziájának.
Ez a szemlélet jól illeszkedik ifj. Vidnyánszky Attila rendezői világához. Korábban is többször beszélt arról, hogy számára a színház akkor működik igazán, ha a közönség nem csupán befogadója, hanem alakítója is az előadásnak. Olyan helyzeteket teremt, amelyekben a néző fantáziája is munkába áll. A valóság és a játék szinte észrevétlenül csúszik egymásba, a hétköznapi tárgyak új jelentést kapnak, a történet pedig nem egyszerűen a színpadon zajlik, hanem a néző fejében is tovább épül. Éppen ettől válik mindenki számára egy kicsit mássá az előadás. A gyerekek ösztönösen elfogadják a játék szabályait, a felnőtteknek viszont újra fel kell idézniük azt a gondolkodásmódot, amelyben egy fogasból ló, egy párnából hóvihar, egy apró szúnyogból pedig félelmetes sárkány lehet. Újra fel kell fedeznünk azt a nyitottságot, amellyel egykor képesek voltunk csodát látni a legegyszerűbb tárgyakban is.
A Volt egyszer egy… nem nosztalgiázik a gyermekkor felett, hanem arra emlékeztet, hogy a képzelet nem életkorhoz kötött. Ha sikerül újra gyermeki kíváncsisággal néznünk a világot, ugyanúgy részesei lehetünk ennek a mesének, mint a mellettünk ülő gyerekek.
Az előadás sikeréhez az alkotók közös munkája is nagyban hozzájárult. A produkciót ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, a látványvilágot Vidnyánszky Alexandra tervezte, dramaturgja Ugron Zsolna, koreográfusa pedig Kondákor Ajsa Panka volt. A darab a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójaként valósult meg.
