Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA veszprémi filmfesztivál visszatért, és vele az a hangulat is, amely az eredeti rendezvényt jellemezte. A Magyar Mozgókép Fesztivál versenye és díjátadói helyett idén ismét a filmnézés és a találkozás került a középpontba. A Veszprém–Balaton Filmpiknik helyszínei – a Hangvilla, a FOTON, az Expresszó, a CODE, a Nyárkert és az Óváros tér – közötti séta maga is hozzátartozott az élményhez. Kilépni egy vetítésről, elindulni a macskaköves utcákon, közben összefutni ismerősökkel vagy éppen azzal a színésszel, akit néhány perce még a vásznon láttunk: ettől lett valódi fesztiválhangulata a három napnak.

Elindult a Filmpiknik
A történelmi házak és a vár közelsége különleges keretet adott a programoknak. Az Óváros téren indult a fesztivál Olasz Renátó Minden csillag című filmjével, amely után nehéz egyszerűen felállni és továbblépni. A film túlságosan ismerős érzéseket piszkál meg. Hazamenni, találkozni azokkal, akikkel valaha minden egyszerűnek tűnt. Leülni ugyanabba a kocsmába, inni, nevetni a régi történeteken, és megpróbálni elhinni, hogy legalább egy estére minden olyan lehet, mint régen. Visszamenni oda, ahol egykor jó volt, pedig máshová vágytunk. Keresni a régi érzéseinket, majd rádöbbenni, hogy már semmi sem lehet ugyanolyan. A film nem akar mindent elmagyarázni.
Az improvizációkra épülő jelenetek szinte dokumentarista természetességűek: mintha nem szereplőket figyelnénk, hanem mi is ott maradtunk volna egy vidéki kocsmában, egy régi társaság karácsonyi összejövetelén, amely akár a mi egykori társaságunk is lehetne.
A fekete-fehér képek időtlenné teszik ezt az éjszakát. Lehetne tegnap, lehetne húsz éve, és ez a kocsma tulajdonképpen bárhol állhatna Magyarországon. A Minden csillag mégsem egyszerűen a vidékről elköltözők és az otthon maradók története. Sokkal inkább arról a kellemetlen felismerésről szól, amikor az ember először komolyan összeveti azt, amivé lett, azzal, amivé valaha válni szeretett volna.
Mindenki maga rakhatta össze a saját fesztiválját
A három nap alatt mintegy hetven játékfilm, dokumentumfilm, animáció és rövidfilm került műsorra. A Filmpiknik igazi karakterét azonban talán az adta, ami a stáblista után történt. Sok vetítés végén ott maradtak az alkotók, a szereplők, lehetett kérdezni, beszélgetni, közelebb kerülni ahhoz, hogyan született meg egy-egy történet. Amikor véget ért a beszélgetés, még mindig nem kellett hazaindulni. Továbbmehettünk egy másik filmre, benézhettünk a CODE immerzív világába, kiülhettünk egy teraszra, vagy este koncerttel és DJ-szettel folytathattuk. Ettől lett valóban piknikhangulata a rendezvénynek: mindenki maga rakhatta össze a saját fesztiválját.
Buvári Tamás Föld és vas című filmje a fesztivál egyik premierje volt. Három korszakon – 1947-en, 1985-ön és 2025-ön – keresztül beszél ugyanarról a fájdalmas tapasztalatról: mi történik az emberrel, amikor arra kényszerül, hogy maga mögött hagyja azt a helyet, amely az otthont, a biztonságot és az identitását jelentette. A három különböző korban játszódó történetet ugyanaz a nyugtalanító kérdés köti össze: mit viszünk magunkkal, amikor elmegyünk, és mi az, amit végérvényesen hátrahagyunk? A szereplők más-más történelmi és személyes helyzetből indulnak, de mindannyian az újrakezdés reményével lépik át a határt. Csakhogy a túloldalon nem feltétlenül a szabadság vár rájuk. Az 1985-ös történetszálban Trill Zsolt egy Erdélyből Magyarországra áttelepülő fotóriportert alakít. Játékában egyszerre van jelen az elszakadás bizonytalansága és annak az embernek a tartása, aki úgy próbál új életet kezdeni, hogy közben egy egész korábbi világot visz magával. A figura mögött valódi családi emlék húzódik, és talán éppen ez a személyesség a Föld és vas egyik legérdekesebb rétege.
A film nem távoli történelmi leckeként beszél menekülésről, határokról és újrakezdésről. Családi történetekké zsugorítja a történelmet: egy politikai korszak végül mindig egy ember arcán, egy döntésen, egy félelmen vagy egy elhagyott otthonon keresztül válik érthetővé.
A kortárs magyar filmek mellett a Filmpiknik arra is hagyott időt, hogy visszanézzünk. Latinovits Zoltánra, Herskó Jánosra és Tarr Bélára is emlékezett a fesztivál, miközben a családi programban a Szaffi, a Csongor és Tünde, valamint a Dargay Attila életét bemutató portréfilm is helyet kapott. A magyar film jelenének kevésbé kényelmes kérdéseit sem kerülték meg: szakmai beszélgetések szóltak többek között a filmes világ hatalmi viszonyairól, a biztonságos munkakörnyezetről, a filmkritika helyzetéről és a filmes intézményrendszer jövőjéről.
Dobó Kata új filmje a Filmpikniken
Ha Olasz Renátó Minden csillag című filmje megadta a Filmpiknik nyitányának kissé melankolikus, elvágyódással és hazatéréssel teli hangulatát, a fesztivál végére egészen más tónus jutott. Szombat este a Hangvillában első nyilvános, premier előtti vetítésen láthatta a közönség Dobó Kata és Szilágyi Fanni új vígjátékát, a Még egy kívánságot a Megafilm Service gyártásában és forgalmazásában. A film főszereplői: Hermányi Mariann, Kádár L. Gellért és Trill Beatrix. A nagy érdeklődéssel kísért eseményt Helmeczy Dorottya vezető producer, Dobó Kata vezető rendező és Hermányi Mariann nyitotta meg.

Helmeczy Dorottya a vetítés előtt arról mesélt, hogy a film egy klasszikus „mi lenne, ha?” ötletből indult: mi történik, ha valaki élete fordulópontján lehetőséget kap arra, hogy változtasson a sorsán?
Dobó Kata és Kovács M. András több héten át formálta a történetet, így a film a rendező számára az első ötlettől kezdve személyes alkotói munka volt. Hermányi Mariann elmondta, hogy a főszereplők kiválasztását hosszú casting előzte meg. Dobó Kata szerint egy romantikus vígjátéknál kulcskérdés, hogy működjön a kémia a két főszereplő között. A produkciót Dobó Kata és Szilágyi Fanni közösen rendezte, a két eltérő alkotói energia pedig Dobó Kata szerint kifejezetten jót tett a filmnek.

Bár erősen női nézőpontú történetről van szó, az alkotók hangsúlyozták, hogy nem kizárólag nőknek szóló film készült. A könnyed, romantikus hangvétel mögött komolyabb, drámai rétegek is meghúzódnak: ahogy Helmeczy Dorottya fogalmazott, a filmen nemcsak nevetni, sírni is lehet.
A lendületes, humorral átszőtt történet középpontjában nagyon emberi kérdés áll: mi történne, ha kapnánk még egy lehetőséget arra, hogy másként alakítsuk az életünket?
A Még egy kívánság könnyedebb, romantikusabb oldalról közelít azokhoz a dilemmákhoz, amelyek valamilyen formában a fesztivál több filmjében is visszatértek: jól választottunk-e, jó helyen vagyunk-e, és valóban arra vágyunk-e, amiről azt gondoljuk, hogy boldoggá tenne? A film országos mozibemutatója 2026. október 15-én lesz.
A Filmpiknik idén nem a díjakról szólt, hanem a közös filmnézésről és az utána kezdődő beszélgetésekről. Arról, hogy a stáblista után még ott maradunk egy kicsit, aztán kilépünk a veszprémi éjszakába. A fesztiválnak vége, az Óváros tér lassan elcsendesedik, de közben azt érezzük: a város nemcsak helyet adott a filmeknek, hanem maga is a fesztivál részévé vált.
