Genezis: Aranyasszonyként lép színpadra Kovács Nóri

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Honnan érkezünk, mit őrzünk magunkban, és mit viszünk tovább abból, amit magyarságnak nevezünk? A Genezis – Magyar Misztériumjáték kétórás zenés időutazása a teremtéstől, az ősi mondák és hitvilág képeitől vezeti végig nézőit a magyar történelem sorsfordulóin keresztül egészen a jelenig. Kovács Nóri énekesnő számára a „genezis” egyszerre jelent történelmi kezdetet, lelki utazást és a múltból a jövő felé vezető utat.
Vágólapra másolva!

Az előadás augusztus 19-én, szerdán 18 órától a budapesti Turul Házban szeptember 13-án, vasárnap 18 órától pedig Keszthelyen, a Festetics Látogatóközpontban lesz látható. „Pillanatképek a magyar nemzet sok ezer éves történelméből” – olvassuk a Genezis – Magyar Misztériumjáték alcímét, és már ebben a mondatban ott rejlik a vállalkozás léptéke. Két felvonásban járnak végig egy olyan történelmi és mitikus ívet, amely az ősi regéktől a honalapító és nemzetmegtartó csatákon, királyokon, vezéreken és fejedelmeken át egészen a XX. század traumájáig vezet. Mindezt hét énekes, táncos koreográfiák, fényjáték és videó vetítések segítségével.

Genezis erejét éppen az adja, hogy hét különböző művészi karakter találkozik benne.
A Genezis – Magyar Misztériumjátékot augusztus 19-én láthatjuk Budapesten, a Turul Házban (Fotó: Dér László)

A Genezis világa

A történelmi események lineárisan követik egymást, ám nem hagyományos színpadi elbeszélésben: egy-egy dal, mozdulat és kép idézi fel őket. A darab szereplői Kovács Nóri, Vörösmarti Imre, Heffner Attila, Fehér Boglárka, Szepesi Ricsosz, Szőke Tímea és Király Tibor énekesek, mellettük Barna István koreográfus és tánckara formálja színpadi látvánnyá a történetet.

Kovács Nóri lapunknak elmondta, hogy Aranyasszonyként került a produkcióba. Heffner Attila kereste meg a szereppel, mert olyan előadót szerettek volna, aki régóta foglalkozik ezzel a kulturális és zenei világgal. Kovács Nóri saját alkotói múltjában ott van a kapcsolódási pont: a Nimród regéje című szimfonikus népi operája.

Örömmel vállaltam szerepet ebben a darabban” – mondja.

Elkezdődtek a próbák, közben formálódtak a gondolatok, plusz dalok kerültek bele, jeleneteket koreografáltunk, és így alakult ki, hogy lineárisan felfűztük a történelem folyamát, dalokon keresztül. Mindenki hozta a saját repertoárjából a magának kedves, ideillő dalokat 

– mesélte Kovács Nóri. Az Aranyasszony szerepében saját zenei világából is hozott anyagot. A Szarvasűzés és a Násztánc című epilógus kapott helyet a Genezisben, felidézve Nimród, Hunor és Magyar, a Csodaszarvas és a tündérlányok történetét. Emellett Kovács Nóri népzenei múltja is hangsúlyosan jelen van: az évek során gyűjtött és saját repertoárjában megszólaltatott népdalokból ugyancsak kerültek az előadásba.

Mint az énekesnő rámutatott: a Genezis erejét éppen az adja, hogy hét különböző művészi karakter találkozik benne. A dalok mellett Barna István koreográfiái és tánckara teszik elevenné az egyes történelmi képeket, a Heffner Attila által készített videós háttérvetítések pedig fényjátékkal kapcsolódnak az adott témákhoz.

Ének, mozgás és kép egyszerre építi a kétfelvonásos előadás világát. A színpadi történet a teremtéssel indul, majd az ősi mondavilágon keresztül halad tovább. Ebben a világban a történelmi és a spirituális értelmezés tudatosan összekapcsolódik.

Az előadás a szkíta-hun-avar-magyar folytonosság gondolatára épít, és Kovács Nóri értelmezésében az egykori regék, mítoszok és a mai történeti gondolkodás között is kapcsolat teremthető.

A darab innen érkezik el a királyokhoz, vezérekhez, kormányzókhoz és azokhoz a sorsdöntő csatákhoz, amelyeket a produkció a nemzet megmaradásáért folytatott küzdelemként mutat be. A történet egyik legsötétebb pontja Trianon, itt az addig sodró előadás elcsendesedik. A táncosok koreográfiája szimbolikus „nemzethalált” jelenít meg, a mélypont azonban nem végállomás.

A Genezis gondolati íve innen ismét fölfelé vezet: a szétszórtság ellenére megőrizhető összetartozás felé. Kovács Nóri számára ez az előadás egyik legfontosabb gondolata: „A magyarság szétszóródott a nagyvilágban, de összetartunk, egy egységhez tartozunk, addig van jövőnk, addig van magyarság, míg ebben hiszünk és tovább írjuk a történetet. Legyünk büszkék hősi, történelmi múltunkra és tartsuk meg a hitünket!

 – fogalmaz.

A Genezis a történelmet olyan örökségként mutatja fel, amely a jelenben az identitás, a hit és a közösségi összetartozás kérdésévé válik. Ehhez kapcsolódik az ősi hitvilág megjelenítése is. Kovács Nóri szerint a táltosok, regösök, az archaikus regős énekek és a népi hagyomány misztikus elemei olyan réteget őriznek, amely természetesen illeszkedik egy misztériumjáték világába. A produkció más népek kulturális és zenei hatásait is megidézi. Fehér Boglárka például kobyzon játszik, amely Kovács Nóri megfogalmazása szerint a testvérnépek zenei világába vezeti a közönséget.

A Genezis című darab hamarosan színpadra kerül.
A hét énekes a munka során közösséggé kovácsolódott (Fotó: Dér László)

A darab közösségről beszél, és a próbafolyamat során maga a társulat is közösséggé formálódott. A hét énekes közül kezdetben többen alig ismerték egymást, az együtt végzett munka azonban fokozatosan közel hozta őket.

A közös cél az lett, hogy a misztériumjáték ne csupán látványában legyen hatásos, hanem tartalmában is felemelő élményt adjon.

Az ősbemutatót a nándorfehérvári diadal emlékéhez kapcsolódva tartották, a budapesti előadás pedig Szent István és az államalapítás ünnepének közelségében kap új hangsúlyokat. Az alkotók hosszabb távon országjáró produkcióban gondolkodnak, szabadtéri helyszínekkel és akár iskolai előadásokkal is. Ez utóbbi Kovács Nóri számára különösen fontos. A Genezist „zenés történelemórának” is tekinti, amely a fiatalokat is megszólíthatja, és közelebb viheti őket saját kulturális gyökereikhez.

A cél ugyanakkor túlmutat az országhatárokon: az alkotók szeretnék, ha az előadás üzenete Erdélybe és a diaszpórában élő magyar közösségekhez is eljutna.

A produkció megvalósulásában Kovács Nóri külön kiemeli Patrubányi Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnökének segítségét, aki történelmi ismereteivel támogatta a darab létrejöttét, valamint Szeremleyné Koncz Krisztinát, aki összefogja és továbbviszi a produkciót.

Végül mit jelent maga a cím? Történelmi kezdetet? Lelki utazást? A múlt és a jövő összekapcsolását? „Mindhármat” – válaszolja kérdésünkre Kovács Nóri. Talán ebben az egyetlen szóban sűrűsödik össze leginkább az előadás szándéka. A genezis számára egyszerre jelenti a történelmi múlt kezdetét és magának a misztériumjátéknak a megszületését, de egy lehetséges belső változás kezdetét is.

Jelentheti annak a kezdetét, hogy valamit megpróbálunk az emberek lelkében megváltoztatni” – fogalmaz Kovács Nóri, majd egy másik, különösen érzékletes képpel is leírja ezt a törekvést: „A magokat elvetettük, most már megvannak, sarjadnak a kis palántáink is. A Genezis alkotói ezeket a magokat vinnék tovább városról városra, közösségről közösségre. Hogy mindenütt életfákat növeljünk belőle.”



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!