Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNem véletlenül övezte hatalmas érdeklődés Attilla sátrát: Európában itt láthatta először a közönség az ordoszi hun aranykorona szabad rekonstrukcióját. Az 1394 gramm tömegű, tiszta aranyból készült korona nemcsak súlya, hanem rendkívüli kidolgozottsága miatt is lenyűgöző. Kevesen gondolnák, milyen összetett szerkezeti és ötvösművészeti tudás rejlik a kétezer évvel ezelőtt készült eredeti tárgy, illetve annak rekonstrukciója mögött.

Az ordoszi hun aranykorona rekonstrukciójának kulisszatitkai
A Hadakozó fejedelemségek korából (i. e. 475–221) származó, ragadozó madarat és sztyeppei állatokat ábrázoló korona a korai keleti hunok, a hsziungnuk egyik legreprezentatívabb fennmaradt kincse. Az eredeti műtárgyat 1972-ben tárták fel Belső-Mongóliában, ma pedig Hohhotban, a Belső-Mongólia Múzeumban őrzik. Az ordoszi hun korona a sztyeppei nomád kultúrák egyik legkiemelkedőbb, csaknem épségben fennmaradt fejedelmi fejéke, amely jól érzékelteti a korai hun közösségek magas szintű ötvösművészetét és összetett tárgyi kultúráját. A korona szabad rekonstrukcióján több magyar szakember dolgozott. Hónapokon át tartó, feszített munkára volt szükség ahhoz, hogy Herceg Zsuzsanna restaurátor és Aranyosi János ötvös keze alatt újra megelevenedjen a kétezer éves tárgy.

A munkafolyamatot viaszfaragással kezdtük, majd ezt a viaszt kellett tovább formálni – meséli a rekonstrukció kulisszatitkairól Aranyosi János ötvös. A korona bonyolult szegmensekből épül fel: a dupla abroncsrész rácsos szerkezettel áll össze, míg a farkasokat, juhokat, tigriseket és lovakat ábrázoló állatjeleneteket külön-külön forrasztottuk rá az alapra.
Az ötvös szerint az egyik legnagyobb fejtörést a szerkezet mechanikája okozta. „Külön meg kellett fejtenünk a korona sajátos kapcsolószerkezetét: azt, hogy az elülső és a hátulsó rész pontosan hogyan záródik és illeszkedik egymáshoz. A teljesen cizellált kupolarész elkészítése szintén rendkívül összetett feladat volt. Ezt eredetileg egy nemezsüveg csúcsára erősítették, míg a pánt a süveg alsó peremén helyezkedett el.”
A korona leglátványosabb eleme a tetején álló, széttárt szárnyú ragadozó madár – sas vagy sólyom –, amely a sztyeppei nomád népek hitvilágának fontos szimbóluma volt.
Különleges megoldás, hogy a madár nem teljesen merev: türkizkőből faragott fejét és nyakát finom aranydrót és gyöngysor kapcsolja a törzshöz. Ennek köszönhetően a madár feje járás közben finoman megmozdulhatott, életet kölcsönözve az uralkodói fejdísznek.
„A türkiz faragása óriási szakmai kihívást jelentett” – avat be a részletekbe Aranyosi János. „Ez a kő rendkívül kényes, csiszolás közben nagyon könnyen törik. Velünk is megtörtént a baj: az egyik türkizdarab a kezünk között hullott darabokra, így a madárfejet csak másodszorra sikerült tökéletesen kifaragni. Ez tette fel az i-re a pontot.”
Arra a kérdésre, hogyan lehet hitelesen rekonstruálni egy ilyen ősi ékszert, az alkotó határozott választ adott: „Ha ugyanazt a textúrát és mintázatot szeretném elérni, amely az eredetin látható, ugyanazokhoz a technikákhoz is vissza kell nyúlnom, amelyeket az ókori mesterek alkalmaztak. Éppen ezért boncolószerszámmal és kalapáccsal mintáztam meg a felületet. Természetesen a mai kor előnyeit is kihasználtam: minicsiszolókkal és más modern eszközökkel gyorsítottam a folyamatot, de szakmailag így is életem egyik legnagyobb kihívása volt ez a munka.”
Történelmi lovasrekonstrukciók Attila sátrában
Az ordoszi hun korona mellett a közönség megtekinthette a Magyar Turán Alapítvány által, régészeti leletek alapján készíttetett hun lovas életnagyságú rekonstrukcióját is. Az alkotás korábban a Magyar Nemzeti Múzeum Attila-kiállításán is szerepelt. Az alapítvány munkájának köszönhetően a bemutató két újabb rekonstrukcióval bővült: egy honfoglalás kori magyar és egy türk lovassal. A régészeti leletek alapján készült alkotások részletesen mutatták be a harcosok egykori ruházatát, valamint a lovak gazdag díszítését és felszerelését, egyúttal érzékeltetve a különböző korszakok és kultúrák közötti hasonlóságokat is.

A hatalmas óriásjurtában az „Ordosztól az Őrségig – A hunok, türkök, magyarok kincsei” című nagyszabású régészeti-antropológiai tárlat várta a közönséget. Az alapítvány kutatásaira is épülő kiállítás egyik leglátványosabb eleme „A hunok bejövetele” című panorámakép volt. A 22 méter hosszú és három méter magas félkörkép monumentális formában jelenítette meg a hun seregek érkezését.
Az Ősök Arcképcsarnokában antropológiai arcrekonstrukciók sorakoztak. A Kárpát-medencében feltárt lovasnomád koponyaleletek alapján, tudományos módszerekkel készült alkotások egykor élt emberek arcvonásait idézték meg. A régészeti fegyver- és viseletrekonstrukciók pedig kézzelfogható közelségbe hozták a sztyeppei íjakat, szablyákat és a korabeli elit öltözékét.
Attila sátra körül több kisebb jurta is helyet kapott, amelyekben további szakmai ritkaságokat mutattak be.
A „Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei” című vendégkiállításon a Magyar Nemzeti Múzeum a leggazdagabb honfoglalás kori magyar sírok legszebb tárgyaiból adott válogatást. Az „Őseinket felhozád…” című tárlat a Topolyai Városi Múzeum egyedülálló, határon túli régészeti anyagát mutatta be, míg a Türk Nemzetek Sátrában a rokon népek néprajzi értékei, viseletei és használati tárgyai kaptak helyet.
A Kurultaj kiállításai a korszerű antropológiai és régészeti kutatások eredményeit kapcsolták össze a látványos, közérthető hagyományőrzéssel.
Tudomány a pusztában
A nagy előadósátorban nemzetközi konferencia zajlott, amelyen a magyar őstörténet-kutatás hazai szakemberei, valamint a turáni rokon népek meghívott kutatói ismertették legfrissebb eredményeiket.
Az előadások egyebek mellett a hun, avar és honfoglalás kori leletekkel, valamint a koponyaleletek alapján készülő arcrekonstrukciók tudományos hátterével foglalkoztak.
Szó esett a honfoglaló elit és a sztyeppei nomád népek közötti biológiai kapcsolatok archeogenetikai vizsgálatáról, a keleti források elemzéséről és a türk–magyar történelmi kapcsolatokról is. A külföldi delegációk kutatói saját országaik legújabb sztyeppei régészeti felfedezéseit, valamint a korai nomád államalakulatok történetét mutatták be.
A hagyományőrző harcosok üzenete
A Kárpát-medence egyik legnagyobb múltidéző rendezvénye, a Kurultaj egyszerre épít a folyamatosan bővülő tudományos ismeretekre és a hagyományőrzésre. A kiállításokon bemutatott régészeti és antropológiai eredmények mellett monumentális, korhű csatajelenetek idézték meg a sztyeppei lovas kultúrák világát. A bemutatók gerincét azok a lovasok, mesteríjászok és kézművesek alkották, akik nem pusztán tárgyakon keresztül mutatták be a múltat, hanem mozgásban is igyekeztek életre kelteni azt.

A kulisszák mögé az exkluzív videó enged további betekintést: ebben maguk a hagyományőrző harcosok mesélnek arról, mit jelent számukra megeleveníteni a történelmet.
