Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAligha lehetne ismerősebb dallamokkal megidézni az olasz könnyűzene aranykorát, mint a Mamma Maria vagy a Sarà perché ti amo. A Ricchi e Poveri dalai évtizedek óta azok közé a slágerek közé tartoznak, amelyeknek néhány taktusát hallva már fújjuk is a refrénjét. Tegnap mi is ott voltunk az MVM Dome-ban, ahol egy estére Budapestig ért a dolce vita – helyszíni koncertbeszámolónk következik a Sanremói fesztivál csillagai gáláról.
A San Remo-i Dalfesztivál több mint hetven éve Olaszország legfontosabb zenei eseménye, ahonnan örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. A Sanremói fesztivál csillagai gála augusztus 22-én látványos show keretében idézte meg ezt az örökséget stílusos látványvilággal és szenvedéllyel, az olasz életérzést költöztette egy estére az MVM Dome-ba. A műsor több előadó és többféle zenei világ találkozására épült, arra a sokszínű olasz zenei kultúrára, amely évtizedeken keresztül egész Európa közös kulturális élménye lett. A legnagyobb várakozás kétségtelenül a Ricchi e Poveri fellépését övezte.
A Ricchi e Poveri dalai
Az 1967-ben Genovában alakult együttes története szinte összeforrt a San Remo-i Dalfesztivállal. A Sarà perché ti amo 1981-ben itt indult világhódító útjára, 1985-ben pedig a Se m’innamoro már fesztiválgyőzelmet hozott nekik. A két alapító, Angela Brambati és Angelo Sotgiu közel hat évtizeddel az indulás után is együtt viszi tovább a Ricchi e Poveri nevét. Színpadi jelenlétük egyik titka talán az a játékosság és közvetlenség, amely nem engedi, hogy a produkció puszta nosztalgiává merevedjen. A Sarà perché ti amo és a Mamma Maria első hangjai szinte rögtön lázba hozták az MVM Dome közönségét is, együtt énekeltük velük a slágereket.
A Ricchi e Poveri koncertjének egyik legrokonszenvesebb sajátossága, hogy a két előadó nem próbálja eljátszani a fiatalságot. Azzal a természetességgel állnak színpadra, amelyet csak több évtizednyi közös zenei múlt adhat. A budapesti közönség reakciói alapján pedig ez a természetesség most is célba talált, hatalmas szeretettel fogadták őket és alig akarták leengedni a színpadról a korukat meghazudtoló, hatalmas vitalitással koncertező párost.
Az esten közreműködött DJ Dominique, aki szerint az olasz dalok az ötvenes évektől egyre nagyobb hatással voltak a magyar könnyűzenére: először külföldről behozott lemezek és a rádió révén terjedtek, később magyar előadók dolgozták fel őket, majd maga az olasz zenei világ és életérzés is inspirációs forrássá vált.
Szerinte a magyarok vonzódása Olaszországhoz túlmutat a zenén: az emberek, a kultúra, a történelem, a természet és az élet szeretete egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a magyar közönség ennyire közel érzi magához az olasz világot.
Az olasz zene egy egészen más arcát mutatta meg a gálán Andrea Morricone, aki édesapja, Ennio Morricone felejthetetlen filmzenéiből készült válogatást vezényelt a közel hatvan tagú szimfonikus zenekar élén. A Morricone-név egy egész filmes-zenei univerzumot hoz magával, így a könnyűzenei nosztalgia mellé a nagy olasz filmzene emelkedettsége társult.
Egy másik olasz ikon, Adriano Celentano dalai is helyet kaptak a programban. Maurizio Schweizer a Celentano! – The Tribute Show produkcióval idézte meg az énekes összetéveszthetetlen figuráját.
Celentano esetében a dalok mellett mindig fontos volt a karakter is: a mozgás, a gesztusok, a játékosság, az a kissé pimasz színpadi jelenlét, amelyből Schweizer tribute-produkciója is építkezik.
Maurizio Schweizer nemcsak lélegzetállítóan hasonló megjelenésével, de hangjával is megidézte a legendás színész-énekest, Adriano Celentanót.
Az est házigazdája, ötletgazdája és producere Erox Martini volt, aki személyében is összeköti Olaszországot és Magyarországot. A közel négy évtizede Magyarországon élő olasz énekes és zeneszerző saját dalaival is bekapcsolódott az általa megálmodott olasz zenei utazásba. Néhány dalt énekelt pályafutása első időszakából és megismerhettük legújabb szerzeményét, a Baciami, azaz Csókolj meg című dalt is.
A hangzásról a Cinema Studio Orchestra gondoskodott. A szimfonikus zenekari háttér azért is fontos része volt a koncepciónak, mert az ismert olasz dallamokat az arénához illő méretben tudta megszólaltatni. Morricone zenéjénél ez szinte magától értetődő, de a könnyűzenei számoknak is más karaktert adott a nagyzenekari megszólalás.
Hogy mennyire sikerült felébreszteni az olasz életérzést, az a koncerten is kiderült: a végén már mindenki táncolt, bárhol is volt az ülőhelye. A közönség egy része azonban a műsor befejeztével sem akart hazamenni. Az épület előtt spontán afterparty alakult ki: egy fiatalember hangfallal olasz slágereket kezdett játszani. A rögtönzött DJ körül egyre nagyobb táncoló társaság gyűlt össze. A dolce vita hangulata kiszabadult az arénából. A közönség pedig az MVM Dome előtt, vérpezsdítő olasz dallamokra táncolva folytatta azt, amit Angela Brambati, Angelo Sotgiu és az este többi fellépője odabent elkezdett.
