Sztárfellépőkkel és négyszáz ingyenes programmal ünnepelnek

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
„Reményt és jövőt adok nektek!” – húsz év után ismét ezzel a bibliai mottóval várja közönségét a jubileumi rendezvénysorozat. Szeptember 12. és 20. között rendezik meg az Ars Sacra fesztivált ingyenes programokkal: koncertekkel, irodalmi estekkel, kiállításokkal, sétákkal és templomi eseményekkel Budapesten, vidéken és a határon túl.
Vágólapra másolva!

Az Ars Sacra idén kerek évfordulóhoz érkezik. A húsz éve indult fesztivál alapgondolata változatlan: a művészeten keresztül kívánja megmutatni a hit, a szépség és a remény időtálló értékeit, illetve a zsidó–keresztény hagyományból kinőtt európai kultúra szakrális gyökereit. A jubileum alkalmából ezért az alapítók visszanyúltak az első fesztivál gondolatához, és ismét Jeremiás könyvéből választották a mottót: „Reményt és jövőt adok nektek!” (Jer 29,11).

Az Ars Sacra egyik fellépője,
Az Ars Sacra visszatérő előadója a Misztrál együttes (Fotó: Szeidl Mariann)

Az Ars Sacra jubileumi éve

„Húsz évvel ezelőtt, a budapesti Városmisszió évében sokan kerestük annak lehetőségét, miként szólíthatjuk meg korunk emberét az evangélium örömhírével. Ebből a törekvésből született meg az Ars Sacra kezdeményezése is, amely a művészet nyelvén kívánja felmutatni mindazt, ami igaz, jó és szép. Ez a nemes misszió az elmúlt két évtizedben fáradhatatlanul épített hidat hit és kultúra, az Egyház és a tágabb társadalom között” - írja Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az Ars Sacra első 20 évéről készült könyv bevezetőjében.

A jubileumi fesztivál egyik fontos üzenete a közösség szerepe. A szervezők megfogalmazása szerint az Ars Sacra húsz éve arra hívja az érdeklődőket, hogy a művészet segítségével közösen fedezzék fel a hit, a szépség és a remény értékeit.

Ennek 2026-ban különös jelentősége van. Az Ars Sacra Alapítvány tájékoztatása szerint a fesztivál ebben az évben csak minimális támogatást kapott programjai megvalósítására, ezért közösségi támogatást is kér annak érdekében, hogy az események továbbra is ingyenesen látogathatók legyenek.

Az idei Ars Sacra mintegy négyszáz ingyenes programot kínál több mint nyolcvan településen. 

A jubileumi fesztivál ünnepélyes megnyitóját szeptember 11-én, 15 órakor rendezik meg a Magyar Nemzeti Múzeumban. A húszéves jubileumra az Ars Sacra számos korábbi meghatározó fellépője visszatér: mások mellett Bogányi Gergely, Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp, Lackfi János, Lovász Irén, Sebestyén Márta és a Misztrál együttes. 

Török Máté, a Misztrál együttes egyik alapító tagja  lapunknak elmondta, hogy évek óta fellépnek az Ars Ssacra fesztiválon:

Különféle tematikus műsorral szerepeltünk már. Az egyik évben Kaláka-Misztrál koncert volt az egyik templomban Budapesten. Most meghívtak, hogy a 20 éves gálán muzsikáljunk. Azt gondolom, az a fajta muzsika, amit mi képviselünk és azok a versek, amiket éneklünk szoros összefüggésben vannak az Ars Sacra mondanivalójával. Hozunk teljesen új dalokat is és a régebbiekből is játszunk, de hát mindenképp igazodunk a helyszínhez és a témához.

A fiatalabb nemzedék képviselői is bemutatkoznak a fesztiválon. Budapesten a zenei, irodalmi és képzőművészeti eseményeket séták és tárlatvezetések egészítik ki. A Mátyás-templom ingyenes idegenvezetésekkel várja a látogatókat, tematikus sétákat rendeznek többek között a Budai Várban és a Vízivárosban. Palestrina-mise hangzik el az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban, a Budapest Helyőrség Zenekar pedig a Szent István-bazilika előtti téren ad koncertet. A Szilágyi Dezső téri református templomban a KONKOI × BALLA GERGELY produkció a kortárs zene és a meditatív hangzás találkozását kínálja.

Az irodalmi programok között Babits Mihály Jónás könyve Váncsa Gábor előadásában hallható a Lóvasúton, Adorjáni Bálint, Kacsó Hanga Borbála és Márkos Albert pedig zenés irodalmi esttel lép fel a MáraiKultban. 

Több, mint nyolcvan településen lesz Ars sacra program a fesztivál kilenc napja alatt.  Piliscsabán Lackfi Jánossal és a MAGnificat együttessel tartanak zenés imaestet, az ezeréves jubileumát ünneplő Vácon pedig több mint ötszáz szereplő közreműködésével mutatják be az Együtt építjük! című történelmi játékot. Esztergomban a Winkler-kódex szövegeire épülő Mária-siralom kerül színre a Keresztény Múzeumban.

A fesztivál a határon túli magyar közösségekhez is eljut: Szabadkán a Jakobey 200 kiállítással, Nagyszebenben pedig koncertekkel, kiállításokkal, irodalmi rendezvényekkel, sétákkal és nyitott templomokkal kapcsolódnak az Ars Sacrához.

A XX. Ars Sacra Fesztivál szeptember 12. és 20. között várja a közönséget, valamennyi program ingyenesen látogatható. A program itt található.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!