Ha én lennék Kulka János, körberajonganának

Gál Tamás, színész

A szlovákok istenítik a magyar színészeket, de azért nem mindenki emésztette meg könnyen, hogy egy magyar nyelvű előadás főszereplője kapta meg a legrangosabb szlovák színházi díjat – mondja a Dosky-díjjal kitüntetett Gál Tamás, akivel arról is beszélgettünk, kik azok a csigaemigránsok és van-e valami szerethető a magyarokban.

• A mostani magyar kormány jobban odafigyel a külhoni magyarokra, mint eddig bármelyik.
• Magyarországon két mondat után tudod egy színészről, melyik párt felé húz.
• Ő úgy színész, ahogyan más lakatos vagy asztalos.
• Háromezer jelentkezőből tizenötöt vesznek fel a pozsonyi színi egyetemre, és azok között van két, maximum három magyar.

Mikor vált egyértelművé számodra, hogy színész leszel?

Amióta az eszemet tudom, azt szuggerálták belém, nincs is más szakma, csak a színészet. Apám jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, és felvették a rendőrakadémiára is. Nagyanyám, egy békéscsabai tót asszony azt mondta neki:

nem leszel komédiás,

mész az akadémiára. Így lett apámból Békés megye szeszesital-kereskedelmének nagyon magas funkcióban lévő nyomozója. A szeszes ital volt a munkája, és a veszte is ez lett.

A rendőrség után elszegődött kellékesnek a televízióba, ahol a legnagyobbakkal dolgozott együtt. Latinovitscsal félig baráti, félig lakáji viszonyban volt. Csakis erről a korszakáról mesélt nekem, az igazi fénykoráról nem, vagy ha igen, akkor is csak arról, mikor és hogyan találkozott rendőrként a nagy színészekkel.

Én úg yvagyok színész, ahogy más lakatos Fotó: Marton Szilvia - Origo

És édesanyád?

Ő egy kis felvidéki faluból származó pedagógus. Számára Darvas Iván és Marlon Brando voltak az igazi nagyságok. Elmondása szerint már amikor megfogantam, akkor azt mondta, az ő fiából színész lesz. Ha engem gyerekként megkérdeztek, mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam, színész. És ez tény volt számomra, nem valami elérhetetlen, nagy dolog. Hatévesen már verset mondtam, színjátszóztam.

Talán azért is nem érdekelt soha, hogy híres legyek, azért nem építettem soha a karrieremet, azért nem kerestem a jó kapcsolatokat, mert

én úgy vagyok színész, ahogyan más lakatos vagy asztalos.

Természetesnek tűnt, hogy ezt fogom csinálni.

Másmilyen helyzetből indultál a színészi pályán magyarként, mint a szlovák kollégák?

Az egy érdekes helyzet volt, ahogyan az életünk is az. Itt élünk egy másik országban, de egy magyar faluban, Hetényben, ahol három szlovák van, de már ők is értenek magyarul. Az állatorvosnak is muszáj volt megtanulnia, mert a parasztember nem tudja az olyan szavakat szlovákul, mint például a lovaknál a kólika. Ráadásul ő egy büszke szlovák ember, akinek sokat jelent az identitása. Nem is tudom, hogyan bírta ki itt köztünk.

Akkor biztos van bennünk, magyarokban valami szeretni való.

De itt-ott azért csak jelzik nekünk, hogy ez nem Magyarország. A városnévtáblán nagy betűkkel van a szlovák szöveg, és csak kicsivel a magyar. Ez apróságnak tűnik, de miért nem lehet ugyanakkora betűkkel írni? Mi ebben a faluban születtünk, és itt nem is volt semmi azelőtt, csak mocsár. Ez egy identitászavar, de nemcsak nekünk, hanem a többségi társadalomnak is.

Én magyar színész szerettem volna lenni Fotó: Marton Szilvia - Origo

A pozsonyi színművészeti egyetemen mindezt mennyire érezted a saját bőrödön?

Akik a színművészeti egyetemre jelentkeznek, tisztában vannak mindezzel, de ők az értelmiség. Őket nem érdekli, te mi vagy: magyar, örmény vagy bármi más. Amikor felvettek, bekerültem egy más kulturális közegbe: háromezer jelentkezőből tizenötöt vesznek fel, és azok között van két, maximum három magyar.

Szlovák színművészeti diplomát kaptam, ami révén Európa bármelyik színházában játszhatok, ha bírom azt a nyelvet vagy érdekel az a kultúra.

De én magyar színész szerettem volna lenni,

engem József Attila, Petőfi Sándor, Arany János érdekelt. Ezzel a hendikeppel indult az életem.

Amikor megválasztottak Szlovákia legjobb színészének, persze sokan gratuláltak, de azért az itteni magyaroknak a magyar tévécsatornákon látható színészek a sztárok. Szerinted az a két ember ott a másik asztalnál tudja, ki vagyok?

De ha én lennék Kulka János, körberajonganának.

Egy szlovák sztárszínész haverom mondta nekem a múltkor: „Te, én mindig ide fogok járni, itt legalább hagynak élni, nem ismernek fel.”

Nem panaszkodom, ez egy érdekes léthelyzet. Egy másik kultúrával élsz együtt úgy, hogy nem jöttél sehonnan: ez a saját földünk, a mi jussunk. Úgy vagyunk emigránsok, hogy hoztunk magunkkal egy darab földet, a kertünket, mindenünket. Csiga-emigránsok vagyunk, hoztuk magunkkal a házunkat.

Rögtön egy másik hadsereg tagja leszel Fotó: Marton Szilvia - Origo

Milyen volt a kapcsolatod a szlovák színészhallgatókkal?

A szlovák kollégák megszerettek az egyetemen, igazi bajtársak lettünk – de annak a tudatában, hogy úgyse maradunk együtt. Amint megkapod a diplomádat, nem váltok ugyan ellenségekké, de rögtön egy másik hadsereg tagja leszel. Elhagyod a bajtársiasságot, mert nem tartozol oda. De Pestre sem, mert nem ott végeztél. Én igazán a mi kis társulatunkhoz, a Csavar Színházhoz és a Kassai Thália Színházhoz tartozom.

Szeretek szlovákul is játszani, de az mindig csak egy kirándulás.

Azt sem emésztette meg azért mindenki, hogy én kaptam a Dosky-díjat egy magyar nyelvű előadásért.

Azért nincs akkora liberalizmus, hogy az én szlovák nyelvtudásommal annyit szerepelhessek a showműsorokban, mint a szlovák díjazottak.

Mi, magyarok, sztárok voltunk az egyetemen Fotó: Marton Szilvia - Origo

Hogyan viszonyul a szlovák színházi szakma a szlovákiai magyar előadásokhoz?

Istenítik őket. Mi, magyarok, sztárok voltunk az egyetemen, mert valami többlettel – más irodalmi kultúrával, más temperamentummal – érkeztünk. Egy negyedikes színész utánam jött, amikor elsős voltam, és azt kérdezte, hogyan csinálom? Az egyik legnagyobb szlovák színész azt nyilatkozta rólam a rádióban:

a legjobb szlovák színészt nem ismeri senki, mert magyar.

Bolondok, de ilyen zavarba ejtően szeretnek minket. És a magyar irodalom is megunhatatlan számukra: a szlovák színházak Spirót, Schwajdát játszanak.

Amikor meghívtak minket a Rükverc című előadással a legnagyobb szlovák színházi fesztiválra, civilek nem nagyon ültek be rá, mert ki akar feliratot olvasni egy magyar nyelvű előadás alatt, de ott volt az egész szakma. Utána a beszélgetésen az egyik legkeményebb szlovák kritikus azt mondta: ez az előadás a fesztivál fénypontja volt,

olyan, mint amikor a fociban a Barcelona játszik.

Akik ebben az előadásban szerepeltek, szlováknak születve ma a legnagyobb színházakban lennének. Aki nem akar szlovák színésszé válni, az vagy Komáromban, vagy Kassán játszhat.

Szlovákiában semmi köze nincs a politikának a művészethez Fotó: Marton Szilvia - Origo

Czajlik József, a Rükverc rendezője azt nyilatkozta, „a szlovák színházi szakma végre elismerte az itteni magyar hivatásos színjátszás létét és színvonalát”. Korábban más volt a helyzet?

A POSZT-ra nem hívhatnak meg egy ukrán nyelvű előadást, mert az a magyar színház ünnepe. Eddig ugyanez volt a helyzet a turócszentmártoni Érintések és kapcsolatok fesztivállal is: a szlovák színház seregszemléjén valóban most lépték át ezt a határvonalat.

Hogyan jutott el idáig a szlovák művészvilág? A politikában mintha nem zajlanának hasonló folyamatok.

Szlovákiában semmi köze nincs a politikának a művészethez. Magyarországon két mondat után tudod egy színészről, hová húz. Furcsa dolog ez, de – bocsáss meg –

most is azon gondolkodom, a te újságod jobb- vagy baloldali-e.

Szlovákiában ilyesmi nincs – legalábbis az értelmiségben –, itt meg sem fordul a fejemben ilyesmi.

A felvidéki magyar színészek egy család tagjai voltak Fotó: Marton Szilvia - Origo

A sajtó ugyan liberális, de a liberális pártokat is ugyanúgy osztják, ha valamit rosszul csinálnak. A múltkor a közszolgálati tévén hallottam, hogyan beszél a riporter egy kormánypárti politikussal – azt már én is túl durvának is tartottam.

Nincs is semmilyen megosztottság a szlovák színházban?

De van, egyetlen egy embernek, a komáromi Jókai Színház igazgatójának köszönhetően. Ő az én generációm legjobbjait tette utcára. Korábban a felvidéki magyar színészek egy család tagjai voltak. Most az egyik tábor játszhat a Jókaiban, a többiek nem. Őket Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója tartja össze.

Egy régi törvény szerint a szlovákiai színházigazgatók meghatározatlan időre kapják a megbízásukat; addig vezetők, amíg a legfelső szinten máshogy nem döntenek. Komáromban tizenhárom éve nem írtak ki igazgatói pályázatot.

A mi szívbéli fővárosunk Budapest Fotó: Marton Szilvia - Origo

Mennyire jelenik meg a politika a szlovákiai színpadokon?

Egy-egy kiszólást lehet érzékelni, de inkább az egyetemes problémákat vizsgálják a színházban. Nem butítják le aktuálpolitikára mondjuk a Hamletet. Viszont a szókimondás annyira jelen van, hogy én már komolyan vágyom valami líraibb előadásra.

A határon túli magyar színházakat a magyar állam is szereti a támogatásáról biztosítani. Ebből mennyit érzékeltek?

A kassai Thália Színház most kap egy nagyobb támogatást a magyar államtól. Nincs szó óriási összegekről, de ha belegondolsz, hogy Magyarországon sincs elég pénz, ott is döglődnek a színházak, de még ide is tud nyomni valamit az állam, akkor nincs okunk panaszra.

A mostani kormány jobban odafigyel a külhoni magyarokra, mint eddig bármelyik.

A kettős állampolgársággal végre egy gesztust is kaptunk az anyaországtól: számon tartanak, és tudják, a mi szívbéli fővárosunk Budapest.

Ha úgy akarsz élni, mint egy igazi színész, a fővárosban kell élned Fotó: Marton Szilvia - Origo

És a magyar szakma mennyire ismeri el a szlovákiai magyar színházat?

Díjakkal, szavakkal elismerik a munkánkat. De igazán az számít elismerésnek, ha valaki munkát ad, és ilyenből a húsz éves pályám alatt elég kevés volt. De nem akarok panaszkodni, hiszen én sosem akartam világhírű lenni. Innen, ebből a szlovákiai kisvárosból, Hetényből nem is lehetne. Így is legalább napi kétszáz kilométert autózom, ez castingokkal, folyamatos interjúkkal még sokkal több lenne.

A felvidéki magyar színészek vágynak Pestre, szeretnének Magyarországon dolgozni?

Ez egy fővároscentrikus szakma. Ha igazán sokat akarsz forgatni, ha úgy akarsz élni, mint egy igazi színész, ahhoz ott kell élned, nem vidéken a lovaiddal, mint én. De nekem ez kell, engem Pest is, Pozsony is lefárasztott.

Hogyan lehetek én így jó apa? Fotó: Marton Szilvia - Origo

A legtöbben Budapestre vágynak, hiszen a magyar tévét nézzük, a magyar sztárokat szeretjük. Ha az nem jön össze, Pozsony még mindig jó, esetleg Prága.

Pozsony és Prága között szívben már nincs nagy különbség.

Ne érts félre, én is szeretnék még nagy dolgokban benne lenni, filmeket forgatni, de engem ez már nem érdekel annyira, hogy e miatt feláldozzam a családomat. Amikor megszületett az első lányom, nem tudtam, hogyan lehetek én így jó apa? Hogyan lehetek otthon este, ha egyszer esténként játszunk? A gyerekeknek pedig az esték a legfontosabbak. Tulajdonképpen ezért született meg a Csavar Színház. Ha életem végéig már csak ezt csinálhatnám, engem már az kielégítene.

Szeptemberben, Pozsonyban adták át a szlovákiai színházi élet legjelentősebb szakmai elismerésének számító Deszkák-díjakat (Dosky 2015). Gál Tamás a kassai Thália Színház Kerékgyártó István: Rükverc című előadásának főszerepéért, 36 színházi kritikus jelölése után nyerte el a legjobb férfiszínésznek járó elismerést. A díj történetében először fordult elő, hogy magyar esélyes is volt a jelöltek között.