Adóvizsgálattal díjazza az állam a Krétakör sikerét

Schilling Árpád rendező Schilling Árpád rendező
Schilling Árpád
Vágólapra másolva!
Pár nappal azután, hogy a Krétakört kitüntette a holland hercegnő az egyik legtekintélyesebb európai kulturális díjjal, huszonnégy hónapra kiterjedő ÁFA-ellenőrzés vette kezdetét Schilling Árpád egyesületénél.
Vágólapra másolva!

„Reflektív társaság vagyunk, ezért felvállaljuk azt is, amikor tévedünk. Tévedtünk. Nem igaz, hogy a kormányzat semmilyen módon nem reagált a Krétakör munkáját elismerő Princess Margriet Awardra: a tegnapi nappal 24 hónapra kiterjedő ÁFA-ellenőrzés vette kezdetét nálunk” – írja Facebook-oldalán a Krétakör, amelyet március 15-én tüntetett ki a holland hercegnő az egyik legtekintélyesebb európai kulturális díjjal.

Schilling Árpád Fotó: Bielik István - Origo

„Történt mindez az után, hogy alig egy hónapja megállapítás nélkül lezárták a több mint egy évig tartó és összesen 3 évnyi könyvelést vizsgáló eljárást. Lazíthattunk egy hónapot, szuper. A vizsgált időszak egyébként egybeesik az eddig vizsgálttal, sőt egy részét 2013-ban már leellenőrizték” – teszik hozzá, utalva arra, hogy a NAV 2015 elejétől egy éven keresztül – a Norvég Civil Alap több

kedvezményezettjével együtt – ellenőrizte a Krétakör pénzügyeit, és végül

úgy zárta le a vizsgálatot, hogy nem találtak semmilyen szabálytalanságot.

„Pillanatnyilag próbáljuk elérni az ügyvédünket és az adóhivatalt, hogy megtudjuk, pontosan miről van szó, és hogy vajon most vihetjük-e vissza a NAV-hoz azokat a dokumentumokat, amiket épp most hoztunk el tőlük” – mondta az Origónak Potyondi Linda, a Krétakör ügyvezetője. Hozzáteszi: érdekes belegondolni, a NAV munkatársaitól hány munkaórát vett el a Krétakör egy évig tartó ellenőrzése, amíg „vizsgálódhattak volna például az olajszőkítések ügyében is”.

Schilling Árpád a Krétakör Lúzer című előadásában Forrás: Fegyverneky Sándor

Schilling a korábbi vizsgálatról tavaly azt mondta az Origónak: „Felmerült annak gyanúja, hogy a NAV kapott bizonyos külső instrukciókat, hogy mit is kellene keresniük, amit annyiban tudok megerősíteni, hogy amikor meglátták A Párt című előadás könyvelését, azonnal azt kérdezték: ez itt külföldi pénz? (…) A vizsgálatnak van egy olyan aspektusa is, hogy

meg akarják bénítani a működésünket:

napokat vett igénybe csak a teherautónyi papír lefénymásolása, és amíg tart a vizsgálat, mind a két munkatársunknak egész nap bent kell ülniük a NAV irodájában. Így a Krétakör jelenleg nem tud projektet fejleszteni. (…) És a legújabb, hogy elkezdték a megtámadott szervezetek partnereit is vizsgálni, amivel azt akarják elérni, hogy büdösek legyenek az érintett szervezetek: ha valaki a Krétakör partnere akarna lenni, az azzal jár, hogy kaphat egy rendkívüli adóvizsgálatot.”