Kampány indult a színházba járás népszerűsítéséért

2016.10.03. 14:24

Színházba mentem! szlogennel, 12 művész és sportoló közreműködésével indított kampányt a Magyar Teátrumi Társaság (MTT).

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló program célja a színház népszerűsítése a fiatalok körében, és a kíváncsiság felkeltése azokban is, akik nem, vagy csak ritkán választják ezt a szórakozási formát - hangzott el a kampányt elindító hétfői sajtótájékoztatón.

Szabó László, az MTT titkára elmondta, hogy a kampány során hat kisfilmmel, köztéri hirdetésekkel és rádiós reklámokkal hívják fel a figyelmet a színházi évadra. Szabó László arról is beszélt, hogy mobilalkalmazás is készült, amellyel interaktívvá válik a kampány. Az érdeklődők többek között megtalálhatják kedvenc színészüket, saját színházi naptárt állíthatnak össze, emellett két játék is lesz. Az egyik játékban fotó feltöltésére ösztönzik a nézőket, akik között a legegyedibb, legcsinosabb színházba járókat keresik, és a legtöbb szavazatot kapó páros egy hétig vendégeskedhet a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT).

A másik játékban a színházjegy fotójának feltöltésével lehet részt venni. A játékosok között hetente színházjegyeket sorsolnak ki, és a legaktívabb résztvevők további ajándékokat is kapnak.

Szente Vajk színművész, rendező beszél a Színházba mentem! kampány sajtótájékoztatóján. Balról jobbra: Kristóf Krisztián Hortobágyi Károly-díjas zsonglőr, Járai Máté Jászai Mari-díjas színművész, Kovács András Péter Karinthy-gyűrűs humorista, író Szűcs Gábor, a Pécsi Országos Színházi Találkozó művészeti vezetője és Oberfrank Pál, a Magyar Teátrumi Társaság alelnökeForrás: MTI/Soós Lajos

Emellett létrehozták a szinhazbamentem.hu weboldalt és egy, a filmes IMDb-hez hasonló átfogó színházi adatbázist, Hungarian Theatre Database, htdb.hu címen. A most épülő adatbázisban az összes színházi szakember adatlapját szeretnék megjeleníteni komplex tájékoztatást adva a magyar színházi világról.

A kampányban Györgyi Anna, Lovas Rozi, Szarvas József, Száraz Dénes és Járai Máté színészek, Szente Vajk színész-rendező, Lackfi János költő, Rúzsa Magdi énekesnő, Varga Katalin paralimpikon kajakos, Kiss Gergely vízilabdázó, Kovács András Péter humorista és Kristóf Krisztián zsonglőr vesz részt.

Szabó László elmondta, hogy a kezdeményezéshez eddig 52, magyar nyelven játszó budapesti, vidéki és határon túli színház csatlakozott. Arról is beszélt, hogy programjaikkal a szakmát is megszólítják: a kampány részeként rendezik meg a Színházat vegyenek! és a Foglaljon helyet! című konferenciát is.