Bara Margit az egyik legnagyobb magyar filmcsillag volt

Cold Days (1966) / Hideg NapokLatinovits Zoltán Bara Margit film Rendező: Kovács András
Jelenet Kovács András Hideg napok című 1966-os filmjéből, Bara Margit partnere Latinovits Zoltán.
Vágólapra másolva!
Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő az 1950–1960-as években aratta legnagyobb sikereit filmszínésznőként és színházi szerepeiben. Az egykori filmcsillag 1978 óta nem állt kamera előtt vagy színpadon: fényesen induló karrierjét egy rosszindulatú pletyka árnyékolta be. A rendszerváltás után azonban számos díjjal ismerték el a mára virradóra, hosszú betegség után meghalt művész színészi teljesítményét és erkölcsi helytállását. 
Vágólapra másolva!
Bara Margit színművésznő 1964-ben Forrás: Fortepan/Kotnyek Antal

Bara Margit 1928-ban, Kolozsváron született, kétnyelvű családban. Édesanyja gyergyóremetei, tősgyökeres székely családból származott, de édesapja családneve is székely eredetű: korábbi formája úgy hangzott, hogy „Barra", ezt a színésznő bőrgyári munkás édesapja változtatta meg Barára. Bara Margit

már középiskolás korában statisztának jelentkezett a Kolozsvári Magyar Színházba,

ahol 10 éven át játszott.

Hivatalos színészi tanulmányait a kolozsvári Színiakadémián kezdte meg: itt egy évig tanult, de ekkor az iskolát áthelyezték Marosvásárhelyre. Bara Margit ezután nem maradt az akadémia hallgatója: a Kolozsvári Magyar Színház művésze lett. Olyan nagy szerepeket alakított, mint Roxane-t a Cyranó-ban, Ledért a Csongor és Tündé-ben, Mását A három nővér-ben.

Eközben hozzáment a korszak egyik legnépszerűbb és legtehetségesebb színészeként számon tartott Halász Gézához, aki a budapesti Vígszínház és a Művész Színház után úgynevezett államközi szerződéssel játszott Kolozsváron.

1955-ben a házaspár úgy döntött, hogy Budapestre jön,

ami a férjnek a hazatérést, a feleségnek pedig a Magyarországra való áttelepülést jelentette. Az akkoriban Kolozsvár legszebb színésznőjeként emlegetett Bara Margit tudta, hogy így maga mögött kell hagynia addigi életét, mert a rendszer nem engedi majd, hogy visszatérjen: valóban, 21 évig nem léphette újra át a határt. Azonban, hiába volt Magyarországon ismeretlen,

már Budapestre érkezése napján próbafelvételre hívták,

és Ranódy László neki adta a Szakadék című film női főszerepét – ezt alig több mint egy évtized alatt 26 további filmes feladat, többnyire főszerep követte. Emellett a Petőfi Színház társulatában lépett fel, 1957-ben pedig a Nemzeti Színházba került, ahol az Élő holttest című, Tolsztoj–Piscator-darabban élete talán egyik legnagyobb sikerét aratta.

mondta korábban Bara Margitról Törőcsik Mari.

A színésznő Halász Gézával kötött házassága azonban tragikusan végződött: a színész erősödő alkoholproblémái beárnyékolták közös életüket, majd Halász Géza 1957-ben, mindössze 38 évesen öngyilkos lett.

A magánéleti tragédiával egy időben viszont Bara Margit szakmai szempontból a csúcsra ért:

az 1956-os Szakadék sikere nyomán Ranódy László szerepet osztott rá a következő filmjében, A tettes ismeretlen-ben is, és ugyanebben az évben készült el a magyar filmművészet egyik emblematikus alkotása, a Bakaruhában című film. A Hunyady Sándor művéből forgatott történetben Darvas Iván alakítja a szép cselédlány, Vilma megnyerő, egyenruhás udvarlóját, aki nem az, akinek hazudja magát, és csúnyán becsapja az ártatlan, tiszta szívű lányt.

Darvas Iván és Bara Margit a Bakaruhában című, 1957-es filmben, amelyet Fehér Imre rendezett és Badal János fényképezett Forrás: AFP

Ezután a Láz és a Csempészek című filmekben is komoly szerepek vártak Bara Margitra, majd 1959-ben újabb kiemelkedő állomás volt pályáján a Jókai Mór regényéből készült Szegény gazdagok című romantikus kalandfilm. Itt Bán Frigyes rendezésében Fatia Negra kedvesét alakította, majd még ugyanabban az évben egy másik fajsúlyos filmtörténeti klasszikusban, Makk Károly Ház a sziklák alatt című filmjében is játszott.

Emlékezetes alakításainak, nagyobb filmszerepeinek sorát hosszan lehetne folytatni: a Katonazene, a Pacsirta, a Hideg napok vagy az Aranysárkány csak néhány kiragadott cím a sok közül.

Jelenet Kovács András Hideg napok című 1966-os filmjéből, Bara Margit partnere Latinovits Zoltán Forrás: AFP

Bara Margit tehát karrierje csúcsán volt 1964-ben, amikor belekeverték őt az úgynevezett Onódy-ügybe. A zavaros és máig több ponton tisztázatlan történet központi figurája Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat egykori igazgatója volt, aki ellen csalás és sikkasztás miatt indított vizsgálatot a rendőrség. A nyomozás aztán több gyanúsítottra is kiterjedt, több korabeli politikus és a gazdasági élet szereplői is belekeveredtek az ügybe, amely

a kor egyik legnagyobb botrányává duzzadt.

Onódy ellen lényegében koncepciós per zajlott, és rengeteg rágalommal, pletykával igyekeztek őt minél jobban befeketíteni. Ezeknek a terjedő híreszteléseknek esett áldozatul a gyönyörű Bara Margit felfelé ívelő pályája: arctalan, névtelen vádak őt is az Onódy-per szereplőihez kapcsolták. Elképesztő, vad történetek jártak szájról szájra arról, hogy az Onódy által irányított mulatókban vad orgiák zajlottak magas beosztású funkcionáriusok és a legszebb magyar színésznők részvételével. Annak ellenére, hogy Bara Margit még csak nem is ismerte Onódy Lajost, róla szóltak a legsúlyosabban becsületbe gázoló pletykák, rá vonatkoztak a legobszcénabb megjegyzések.

A színésznő hiába próbált védekezni a rágalmak ellen: gyalázkodó leveleket és telefonokat kapott, a Nemzeti Színháztól elküldték, a kollégák, a barátok elfordultak tőle.

Egyedül Szirtes Ádám állt ki mellette,

akit annyira felháborítottak a Bara Margittal történtek, hogy még a pártkönyvét is visszaadta. Ettől függetlenül azonban a színésznő helyzete teljesen ellehetetlenedett,

harminchat éves volt, amikor a pályafutása derékba tört.

1966-ban szerződtette ugyan a József Attila Színház, de nem kapott alkatához, tehetségéhez, színészi rangjához illő szerepeket, és ennek megfelelően csak rossz kritika jelent meg róla. A filmes felkérések is elmaradoztak: utolsó magyarországi filmszerepét 1969-ben játszotta, az Imposztorok című Máriássy Félix-filmben.

Ebben a légkörben megváltással ért fel a színésznő számára, hogy második férjét, az olimpiai bajnok vízilabdázót, Gyarmati Dezsőt, akivel 1964-ben házasodtak össze, felkérték a kolumbiai válogatott irányítására. Így a házaspár kislányával 1970-ben Kolumbiába költözött.

Hazatérésük után Bara Margit a Német Demokratikus Köztársaságban kapott még egy filmszerepet, de ezt a filmet itthon be sem mutatták. A megaláztatások és a méltatlan körülmények miatt

1978-ban végül maga döntött úgy, hogy a visszavonul

a színpadtól. Bár a rendszerváltás után több szerepajánlattal is megkeresték, egyiket sem érezte visszautasíthatatlannak, inkább a családjának élt. Két unokája is született, egyikük Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó.

2006-ban Bara Margit agyvérzést kapott, rohammentővel szállították kórházba. Napokig mozdulatlanul feküdt a betegágyában. Később, kitartó munkával, újra képes lett járni, de beszélni, írni, olvasni már nem sikerült újra megtanulnia: a művésznő hosszan tartó, súlyos betegség után halt meg október 25-re virradóra.

Bara Margit művészetét

1967-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2002-ben megkapta a Kossuth-díjat is,

amelyet „kimagaslóan tehetséges színészi és filmművészi tevékenységéért, felejthetetlen, mélyen átélt és érzékenységtől sugárzó szerepformálásaiért, művészi életútjáért” ítéltek oda neki. 2011-ben, a 42. Magyar Filmszemlén életműdíjjal tüntették ki.

– írta Tarlós István, Budapest főpolgármestere az MTI-hez eljuttatott közleményében, amely szerint a kiemelkedő színészi teljesítményéért és példamutató erkölcsi helytállásáért 2012-ben Budapest díszpolgára címmel kitüntetett, 88 éves korában meghalt színésznőt a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.