Istenítélet a POSZT-on - versenyelőadáson jártunk

Istenítélet, a Vígszínház előadása. A főszerepben: Stohl András.

Az idei POSZT versenyprogramjában 16 előadás szerepel. Június 9-től 17-ig a két idei válogató, Kiss B. Attila és Sólyom András által legfontosabbnak ítélt előadásokat láthatja a zsűri és a közönség, ma, június 18-án pedig már az ünnepélyes díjátadó gálán hirdetik ki az egyes kategóriák győzteseit. A versenyprogram utolsó napján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Vízkereszt, vagy amire vágytok, illetve a Nemzeti Színház Don Quijote című előadásait játszották, az ezt megelőző estén pedig a Vígszínház adta elő Pécsen az Istenítélet című előadását.

A Vígszínház Mohácsi János rendezésével, az Istenítélettel képviselteti magát a POSZT idei versenyében. Arthur Miller Salemi boszorkányok című drámájából a Mohácsi testvérek készítettek fordítást, illetve átiratot.

Arthur Miller eredeti műve megtörtént eseményeken alapszik: 1692-ben Salemben boszorkányság vádjával többeket elítéltek.

A boszorkánypereknek összesen 20 áldozatuk volt, akiket vagy kivégeztek, vagy a börtönben raboskodva haltak meg.

A cselekmény szerint Salemben fiatal lányok egy csapata, részben szerelmi bánattól fűtve, egy éjszakán megidézi az ördögöt.

Ettől aztán elszabadul a pokol:

az addig békés település a boszorkányság és az ördög elleni harc csataterévé változik. Az elvakult boszorkányüldözőktől már senki nincs biztonságban. De az Istenítélet a boszorkánypereken túl

elsősorban az előítéletekről és egy közösség felbomlásáról szól.

Tanúi lehetünk, hogyan fordulnak ki az emberek önmagukból, amikor a politikai és egyházi bűnbakkeresés során felismerik: valamiféle szent szolgálat örve alatt saját önző érdekeiket és bosszúvágyukat is érvényesíthetik. A törvénytelen eljárások pedig sorra lehetetlenítik el az ártatlanok, majd az egész közösség életét.

A salemi lányok azzal vádolnak másokat, hogy az ördöggel cimborálnak - ettől valóban el is szabadul a pokol Forrás: Vígszínház / Szalontai Ábel

Az előadás főbb szerepeit, többek között, Stohl András, Herczeg Adrienn, Fesztbaum Béla, Hegedűs D. Géza, Hevér Gábor, Lukács Sándor, Péter Kata, Kútvölgyi Erzsébet, Borbiczki Ferenc és Dengyel Iván játsszák.

A POSZT hivatalos programjának részeként az előadások másnapján egy szakmai beszélgetésen tárgyalják meg a látottakat, érdeklődő nézők, szakmabeliek, illetve az alkotók részvételével, két dramaturg közreműködésével, Veiszer Alinda műsorvezetése mellett. Az Istenítélettel kapcsolatban többször hangoztatott érdekesség, hogy

a rendező, Mohácsi János harmadszor állítja színpadra ezt a darabot: 1995-ben Kaposváron, 2008-ban pedig éppen Pécsen rendezte meg,

és a korábbi változatokból a most látható verzióban is szép számmal jelennek meg visszatérő elemek. Ez a kérdés a szakmai beszélgetésen is felmerült, ahol Mohácsi János először viccesen azt mondta: küldetésének érzi legalább 10 évente egyszer megrendezni az Istenítéletet úgy, hogy még egy színész is azonos maradjon az egymást követő előadásokban. Később azonban az a válasz rajzolódott ki a résztvevők hozzászólásaiból, hogy nagyon sok a különbség a három rendezés között, amelyek három nagyon eltérő közönségnek, három teljesen különböző társulattal készültek.

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója azt is hozzátette, hogy természetes dolog újra és újra hozzányúlni az olyan alapanyagokhoz, mint az Istenítélet, és az alkotóknak sokszor még jobban meg kell küzdeniük önmagukkal, még jobban meg kell szenvedniük egy előadásért akkor, amikor már nem először foglalkoznak vele.

Herczeg Adrienn, aki már a Pécsen bemutatott változatban is eljátszotta Proctorné szerepét, azt mondta, számára

a két előadás között eltelt hét év legjelentősebb változása az, hogy időközben anya lett.

Míg 2008-ban még el kellett képzelnie, milyen lehet a háromgyerekes, várandós édesanya, Proctorné helyzete, azóta pontosan tudja, mi az, amiről a színpadon beszél, és egészen más érzelmekkel alakítja ezt a figurát.

Herczeg Adrienn és Stohl András, azaz a Proctor házaspár Forrás: Vígszínház / Szalontai Ábel

Miközben az Istenítélet cselekménye tragédiák sorozata, Mohácsi János rendezésében gyakorlatilag szünet nélkül, sokszor

még a legtragikusabb, legfennköltebb pillanatokban is jelen van a humor.

Mohácsi János erről azt mondta: úgy gondolta, maga az előadás nem volna fogyasztható, a nézők számára befogadható, ha végig azt a hangulatot tartaná fenn, amely az utolsó jelenetet, a végső, katartikus pillanatokat meghatározza. Mint mondta, ő

elsősorban azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy hogyan emészti fel önmagát egy közösség,

és minden ponton a nézőkre bízza annak megítélését, hogy amit látnak, az szerintük tragikus vagy vicces-e.

Tragikus végkifejlethez közelít a történet. John Proctor szerepében: Stohl András Forrás: Vígszínház / Szalontai Ábel

Miközben a Hale tiszteletest alakító Hevér Gábor azt is hozzáfűzte, hogy sokszor éppen a nevetések alatt lehet elereszteni a feszültséget, a John Proctort játszó

Stohl András azt emelte ki a viccekkel kapcsolatban,

hogy azok szinte estéről estére folyamatosan változnak. A sokszor az előadás előtt néhány perccel adott új instrukciókkal ugyanis szerinte azt éri el a rendező, hogy a színészek soha ne érezzék igazán biztonságban magukat,

soha ne váljon rutinná számukra a feladat: mindig intenzíven figyeljenek egymásra, és ezáltal minden egyes alkalommal élő legyen az előadás.

Fesztbaum Béla, aki a főbírót, Danforth alkormányzót játssza, azt mondta: a darab Mohácsi-példánya érvényes válasz arra, hogyan lehet ma Arthur Millert átadni a közönségnek, és a talán kicsit tézisszerű dráma igazi erényeit éppen a humor segítségével mutatja fel.

A Vígszínház Istenítéletében a korábbi Mohácsi-előadásokhoz képest teljesen újak a jelmezek: Remete Kriszta szinte teljesen monokróm jelmezeket tervezett, amelyekből mindig hangsúlyosan emelkedik ki a piros – amely az előadásban egyben a Szentírás színe is. Nagyon fontos szerepet játszanak továbbá a cipzárak is, amelyek nem csak látványelemek: sokszor izgalmasan be lehet őket vonni a játékba, és

így lesz a bíróságon az ájtatos, istenfélő tanúból egyszerre kihívó nő, mélyen dekoltált ruhában.

A szétvágott ruhákból készült jelmezek abba az elképzelésbe illeszkednek, hogy a darab egy olyan világot, egy olyan, rendezett társadalom utáni állapotot mutat be, amikor már újrahasznosított maradékokból kell gazdálkodni.

Szilágyi Csenge a cipzárral variálható jelmezben Forrás: Vígszínház / Szalontai Ábel

Kovács Márton zeneszerző a saját munkájával kapcsolatban, többek között, azt a kulisszatitkot árulta el a közönségnek, hogy

az előadáshoz különleges, egyedi gyártású hangszerek készültek, sőt, a díszlet bizonyos elemein, például egy befűrészelt vasakból álló preparált rácson is lehet zenélni.

A szakmai beszélgetésen közreműködő egyik dramaturg, Bíró Dénes a Mary Warrent alakító Péter Kata különlegesen átütő alakítását is kiemelte. A színésznő azt mondta szerepéről: a közösség által elnyomott karakter megformálásakor az a gondolat vezérelte, hogy

sokszor a közösség az, aki minden különösebb ok nélkül kiválasztja, ki az, akit elnyom

- az illetőnek sokszor ez nem a saját jelleméből fakad, csak idővel elfogadja ezt a szerepet, majd azonosul vele, azzá válik.

Fesztbaum Béla és Péter Kata, a háttérben: Hevér Gábor Forrás: Vígszínház / Szalontai Ábel

Az viszont, hogy a zsűri kiknek az alakítását jutalmazza a versenyprogram résztvevői közül, csak a ma esti díjátadó gálán derül majd ki.