Fesztivállal tennék világzenei központtá Budapestet

2016.09.28. 16:01

Új zenei fesztivállal gazdagodik idén a budapesti kínálat: a Hangvető és a CAFe szervezésében október közepén jelentkezik a Budapest Ritmo, amelyen 25 ország fellépői képviseltetik magukat. Megálmodói Közép-Európa legjelentősebb világzenei fesztiváljává szeretnének tenni a rendezvényt.

Bartók a példa

A Budapesti Ritmo koncepcióját és fellépőit ma sajtótájékoztatón mutatta be Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és a CAFe Budapest Operatív Testületének elnöke, illetve a világzenei lemezek terjesztésével foglalkozó Hangvető képviseletében Weyer Balázs. 

Káel Csaba elmondta, hogy már hosszú évek óta tervezték a programsorozatot, és most érkezett el a pillanat, hogy a CAFe Budapest keretében útjára indítsák a Budapest Ritmo fesztivált. Arról beszélt, hogy a fesztivál ötlete a bartóki örökségben gyökerezik: a zeneszerző a népzenét a világ több tájáról is gyűjtötte, és a komolyzene világán keresztül ismertette meg a közönséggel. Nekünk ezeket a tradíciókat a mai korunk nyelvén kell feldolgozni, és a mai korunk nyelvén beszél a világzene - mondta Káel Csaba.

Mindketten arról beszéltek, hogy a projekt elindításához a bátorságot a WOMEX budapesti megrendezéséből merítették, amely a világzene legrangosabb nemzetközi eseménye, és amely a visszajelzések alapján a szakma és a közönség körében is sikert aratott. Egy ehhez hasonló, csak kisebb léptékű és elsősorban a közép-európai régió számára szóló rendezvényt képzeltek el, amelyről úgy gondolták, hogy kifejezetten jól illeszkedik a CAFe Budapest a kortársat újraértelmező, összművészeti koncepciójába.

Weyer Balázs és Káel Csaba a Müpában megrendezett sajtótájékoztatónFotó: Hirling Bálint - Origo

Weyer Balázs arról beszélt, hogy a világzene egyszerre hagyományos és mégis nagyon kortárs: a gyökerei ősiek, de a modern technika segítsége nélkül a kultúrák és a zenei világok találkozása nem jöhetett volna létre. Úgy fogalmazott, hogy ezeknek a zenei fúzióknak a legfontosabb előképe nemzetközileg is Bartók Béla volt, így szinte természetes, hogy Budapest otthont adjon egy ilyen fesztiválnak, és az ország Közép- és Kelet-Európa világzenei központjává váljon. A WOMEX tapasztalata szerinte megmutatta, hogy képesek megrendezni egy ilyen eseményt, és azt is, hogy hiányzik egy ilyen fesztivál a régióban.

Legyen találkozási pont

A bartóki hagyományok és régiós jelleg kihangsúlyozása a programban is megnyilvánul. A nyitókoncert a zeneszerző gyűjtéseinek legfontosabb helyszíneit hivatott bemutatni, így egyszerre szólalnak meg erdélyi magyar, román, szerb, horvát és szlovák dallamok, illetve az ezekből merítő Bartók-művek a Söndörgő, a Buda Folk Band, a Vujicsics Együttes és Bognár Szilvia közreműködésével. Az élményt archív hangfelvételek teszik teljessé.

Weyer Balázs arról beszélt, hogy a fesztivált találkozási ponttá szeretnék tenni a régió művészei számára, de távolabbra eső tájak zenéi és zenészei is képviseltetik magukat. Az Origónak a Ritmo műfaji sokszínűséget is kihangsúlyozta. Arról beszélt, hogy a világzene egy olyan ernyőfogalom, amelybe a legkülönbözőbb zenei irányzatok képviselőit lehet besorolni, akiknél a hagyományok az átlagosnál fontosabb szerepet játszanak. A programban például van olyan francia-japán énekesnő, aki a Japán egyik szigetéről származó torokéneklést trance ritmusokkal vegyíti, de lesz viking-kozák folk-rock és afro-elektronika is, de az első Ritmón az északi, pontosabban számi zene is külön hangsúlyt kap.

Három magyar vonatkozású ősbemutató is lesz a fesztiválon: a gitárvirtuóz Both Miklós kétéves gyűjtőkörútjának eredményét mutatja be a Titokzatos Ukrajna című koncertjén, amelyen helyi énekeseket lát vendégül, akik közül sokan még soha nem álltak színpadon. Szalóki Ági, Pandzarisz Dina és Lakatos Mónika folkdívák közös fellépésén a moldvai csángó, a szefárd zsidó és az oláh cigány zenei hagyományok találkoznak egymással, Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója pedig két egyiptomi muzsikussal lép fel.

Pandzarisz Dina és Szalóki Ági ízelítőt adtak a fesztivál hangulatábólFotó: Hirling Bálint - Origo

Szalóki Ági és Pandzarisz Dina ízelítőt is adtak produkciójukból a sajtótájékoztatón. Felvezetésként Szalóki Ági arról beszélt, hogy nagyon hálásak a szervezőknek, hogy a nyári fesztiválokon kevésbé népszerű zenéknek is teret adnak, főleg azért, mert szerinte a világzene jelenléte gyengébb lett az utóbbi években Magyarországon.

A közönségnek és a szakmának is

A Budapest Ritmónak október 13-16. között a Müpa ad otthont, de Káel Csaba hangsúlyozta, hogy az épület mellett egy sátrat is felállítanak majd, hogy valódi fesztiválhangulat teremtsenek, és oldják a Müpa "nyakkendős" jellegét. Összesen négy helyszínen zajlanak majd a programok: a CAFe sátorban a táncolós zenéké, a Fesztivál Színházban az elmélyülést kívánóké lesz a főszerep, de külön helyszínt kaptak a feltörekvő zenekarok is, és két koncertet pedig a Bartók Béláról Nemzeti Hangversenyteremben is rendeznek.

A szakma számára kétnapos konferenciát is rendeznek a fesztiválhoz kapcsolódóan.

KAPCSOLÓDÓ CIKK