Jó edzés Magyarországra születni

Várdai István csellóművész

Tavaly a legrangosabb komolyzenei megméretésen, a müncheni ARD Nemzetközi Csellóversenyen 65 induló közül ő lett az első. Három évvel ezelőtt már megnyerte a Genfi Nemzetközi Csellóversenyt. Soha egyetlen csellista sem tudta eddig mind a két nagy verseny első díját elhozni. Várdai Istvánnak sikerült.

• A legnagyobb komolyzenei adatbázis, a londoni Bachtrack statisztikája szerint a világ második legkeresettebb csellistája volt 2014-ben.
• Nem az a baj, hogy a biztonsági őr nem ismeri fel.
• Szerinte a politikusok szinte teljesen elfelejtenek emberek maradni.
• Megérti, ha a fiatalok inkább sörözni mennek, mint komolyzenei koncertre.
• Nem érti, miért kell a zenéből, zenészből is profitorientált terméket előállítani?

Szerettük volna az interjút a Zeneakadémián megejteni. István idejárt 12 évig, és a világ egyik legkeresettebb csellistájaként kvázi Magyarország előretolt helyőrsége. Többek között neki köszönhetjük, hogy a magyarokról élnek még pozitív sztereotípiák Európában. De a Zeneakadémiára nem engedték be.

Hogy érintett, hogy visszapattantunk a biztonsági őrökről?

Tényleg nem az a baj, hogy a portás nem ismer fel. Az a baj, hogy a történetnek nincs emberi aspektusa. Az a kérdés, mi kényszeríti őt arra, hogy csak a szabályokra koncentráljon, és ne a megoldást keresse. A teljes, merev elutasítás a bántó. Esetleg felhívhatta volna az illetékest, megpróbálhatott volna segíteni. Akkor mi sem éreztük volna olyan rosszul magunkat.

Egy ilyen helyzetben inkább a megoldást keresnék, nem a teljes elutasítás lenne az egyetlen opció Fotó: PolyÁk Attila - Origo

Amit most itt átéltünk, szerinted magyar specialitás? Ez a fajta kicsinyesség külföldön is jellemző?

Ott is be kell tartani a szabályokat, de egy ilyen helyzetben inkább a megoldást keresnék, nem a teljes elutasítás lenne az egyetlen opció. Egyébként ellensúlyozza ezt a mostani történetet egy korábbi eset. A múltkor itt jártam az egyik növendékemmel és a zongorista kollégámmal, Julien Quentinnel. Megkértem a művészbejárónál az őröket, hogy bemehessünk, és beengedtek. Mondjuk, ők ismertek.

Hol érzed még idehaza ezt a merevséget?

Az emberek egymás iránti viselkedésében. A pincér flegma kiszolgálásában. Akárhányszor hosszabb időt töltök itthon, mindig rájövök, hogy ez az én lelkemnek és személyes fejlődésemnek annyira nem tesz jót. Az empatikus viselkedés kultúrájának gyökerei nálunk nem alakultak ki. Lehet, hogy nincs rá igény, hogy kialakuljanak. Mintha hiányozna a saját életbe, saját hivatásba vetett bizalom.

Nagyon jó edzés Magyarországra születni Fotó: PolyÁk Attila - Origo

Hat rád az itthoni politika?

A zenélésen kívül az ember gondolkozik is arról, ami körülveszi. Amúgy azt gondolom, éppen a mentalitás következménye a politika.

Vallásos vagy?

Hiszek a szeretetben, egy nálunk - embereknél - nagyobb erőben, a tudásban, a szépségben és valamilyen formában az önfeláldozásban is. Nem hiszek abban, hogy érdemes beavatkozni a másik ember életébe. Az nem az én dolgom. Hiszek valamilyen gondviselésben, a motivációban, a szabad akaratban, abban, hogy valamiképpen a döntéseink következményei vagyunk.

A véletlenben?

Jeleknek mondanám a véletleneket. De ennek semmi köze a fatalizmushoz.

Magyarként nehezebb érvényesülni? Hogy viszonyulnak hozzád a világban?

Nagyon jó edzés Magyarországra születni. Ha az ember itt valamit kihoz magából, ezekkel a mély kulturális gyökerekkel, és azt a világ felé valamilyen szinten tudja kommunikálni, az már szinte kész siker. Az én tapasztalataim szerint mindenhol jól cseng a magyar jelző. Még mindig azt gondolják rólunk, mint Liszt vagy Bartók korában, hogy muzikálisak és vendégszeretők vagyunk.

A politikusok szinte teljesen elfelejtenek emberek maradni Fotó: Polyák Attila - Origo

Azért mostanában másról is cikkeznek rólunk Nyugat-Európában. Sokan beszólnak Orbánnak.

A gond szerintem leginkább ott van, hogy a különböző önző érdekek hajszolása miatt a politikusok szinte teljesen elfelejtenek emberek maradni és egy magasabb ideálnak vagy nemesebb célnak alárendelni magukat és a karrierjüket, ezenkívül nem mutatnak jó példát. Az tény, hogy

számos kijelentésnek, ami politikusaink szájából elhangzik, nincs semmilyen lelki-szellemi tartalma. Nincs európai kontextusa a kijelentéseik zömének.

A szüleid is zenészek. Szabad akaratodból lettél zenész?

Amikor elkezdtem, nagyjából egy év alatt kiderült, hogy fizikailag és zeneileg jól állok hozzá a hangszerhez. Nyolcévesen kezdtem. Anyukám szakiskolában, főiskolán zongorakísérő, óvoda után mindig bementem hozzá, és hallgattam az óráit. Korán kiderült, hogy abszolút hallásom van. A szüleim nem erőltették a dolgot, de kellően támogattak, apukám sokat segített a gyakorlásban. 19 éves voltam, amikor rájöttem, magam miatt és a zenéért akarom csinálni, nem megfelelésből.

Miért éppen a csellót választottad?

Fel sem merült más hangszer. Van elég zongorista a világban, ráadásul a csellónak nemcsak a hangja, a formája is nagyon tetszett.

Folyamatos kihívás a lelkivilágom számára Fotó: Polyák Attila - Origo

Tényleg, szinte öleli az ember. Ez a hangszer érintkezik a legnagyobb felületen az emberi testtel. Nyilván van valami fizikai érzete is ennek.

Igen, a rezgés. A cselló a szív és a tüdő tájékán érintkezik leginkább a testtel. Ahogy nőttem, és ahogy nőtt a hangszer, egyre nagyobb, erősebb lett a rezgés. Függővé váltam. Minden hangnak és minden frekvenciának más érzete van, folyamatos kihívás a lelkivilágom számára. Így nekem mint előadónak fizikailag is van lehetőségem átérezni egy-egy darab hangulatát.

Milyen élményeid vannak a magyar és a külföldi közönségről?

Az itthoni sokszor kifejezetten jó, többek közt ezért is szeretek hazajárni koncertezni. Németországban például olykor annyira zárkózott, hideg a publikum, hogy fejre állhatok, játszhatok olyan jól, ahogy csak tudok, nem megy át az üzenet. A hallgatók részéről mintha nem is lenne rá igény, de persze van sok nagyon jó élményem is. Amúgy örülök, ha az emberek egyáltalán még kíváncsiak a komolyzenére.

Veszélyben a kultúra? A klasszikus zene?

Kicsit uniformizálódtak az értékek, a súlypontok eltolódtak, mindenütt eluralkodik a felületesség. Perifériára szorulnak azok, akik ezzel szembemennek. Kiszolgálni az igényeket, kielégíteni az elvárásokat, ez nem lehet elég kihívás egy zenész számára. Haydn, Beethoven sem a nagy tömegeknek írt. Miért kell a zenéből-zenészből is profitorientált terméket előállítani? Szerintem ez önmagában egy olyan érték, amit ha nem őrzünk, akkor sokkal szegényebbek leszünk.

Abban hiszek, hogy lehet show és "csinált" sztárság nélkül is a dolgok lényegére koncentrálni Fotó: Polyak Attila - Origo

Pedig te már branddé váltál. Ebben a teljesítményorientált világban degradáló, hogy kilóra akarnak téged megvenni?

Ez a mai fiatal zenészgeneráció egyik legnagyobb kihívása, hogy lehet ezzel együtt élni, hogy lehet módosítani, ellensúlyozni. Nyilván annak sem lenne értelme, ha azt mondanám, egy évben csak 15 koncertet játszom. Elvágnám a karrieremet. De abban hiszek, hogy lehet show és "csinált" sztárság nélkül is a dolgok lényegére koncentrálni. Akik például New Yorkban eljöttek meghallgatni a Bach-szviteket, nem arra voltak kíváncsiak, extrém-e a hajviseletem, vagy hogy mezítláb játszom-e.

A Parnasszuson élnek a zenészek, a hegy lábánál a hallgatók. Hiányzik a jó értelemben vett amatőrizmus, az értő közönség, azok az emberek, akikből nem lett zenész, de van a zenéről primer élményük, akik valamilyen szinten örömüket lelik abban, hogy otthon prüntyögnek valamilyen hangszeren. Ezt a réteget is ki kellene nevelnie az oktatásnak, ami sajnos a legtöbb esetben csak annyit ér el, hogy elveszi a gyerek kedvét az egésztől.

Vegyünk egy zeneiskolai tanárt, aki úgy érzi, hogy belőle „csak” az lett, tisztelet a kivételnek. A saját egója, mint egy vírus előbb-utóbb elkezdi emészteni. Szeretné kifejezni magát. A ki nem teljesedett karrierjét a diákján keresztül próbálja kompenzálni, akivel büszkélkedhet. Hol fog ő időt és energiát pazarolni arra, hogy "csak" jó értelemben vett amatőröket neveljen ki? Mellesleg szerintem az egyik legnemesebb hivatás fiatalokat a zene és a kultúra szeretetére nevelni.

Inkább isznak három sört, olcsóbb, mint a jegy a koncertre Fotó: Polyak Attila - Origo

A fiatalok közül is mintha csak a szakmát érdekelné a komolyzene. Egy átlag fiatalnak semmilyen komolyzenei élménye nincs. Előbb csúszik le egy korsó sör, mielőtt megtudhatná, hogy a komolyzene-hallgatás is tudatmódosító.

Ebben nőnek fel a legtöbben. Miért menjenek meghallgatni egy Dvořák-koncertet? Inkább isznak három sört, olcsóbb, mint a jegy a koncertre. A sör ráadásul energiabefektetés nélkül elviszi a tudatot egy olyan állapotba, amire a Dvořák-koncert csak akkor, ha ő maga is beletesz egy kis energiát.

Attól azért nem félsz, hogy egyszer egyedül maradsz a hangversenyteremben, mert a közönség elment sörözni?

Nincs ilyen rémálmom. Nem zavarna az sem, ha tizenöt embernek játszanék, de őket olyan elementárisan fogná meg az adott darab, mint engem. Örülök, hogy abból élhetek jól, amihez igazán értek. Egy teniszező sztárhoz képest persze nem olyan jól, de azért nem panaszkodom. Pedig a belefektetett energia nem kevesebb, mint a teniszezőnek. De a boldogságot nem abban keresem, hogy meg tudok-e élni belőle, ha nem tudnék, akkor is zenélnék.

Olyan kapcsolatom van a zenével, ami nem csak jó és szép Fotó: Polyak Attila - Origo

Mi motivál téged, miért zenélsz?

Olyan kapcsolatom van a zenével, ami nem csak jó és szép. Ez kihívás, a zenén keresztül nőni tudok, képzem magam, megismerek gondolkodásmódokat. A zene egy nyelv, amin keresztül korábbi korokkal kommunikálhatok.

Amikor Bachot játszol, hogyan viszonyulsz a historizmus gyakorlatához?

Én magához a zenei anyaghoz viszonyulok. Akármelyik oldalról nézem, találok benne valami újabb felfedeznivalót.

Bélhúrokon játszol Bachot?

Pont azon vagyok, hogy kipróbáljam. El fogom játszani magamnak így is. Főleg a hangolása miatt és azért, mert kíváncsi vagyok, hogy reagál a hangszer a bélhúrokra. Az biztos, hogy hatással van rám a historikus előadásmód. Az egésznek az energikussága, a ritmusvilága, a tempók.

Van saját stílusod?

Szerintem Federer sem azon gondolkodik, hogy a fonákot pontosan hogyan adja vissza. A spontaneitásfaktort nem érdemes kilőni a zenélésből, szeretem azt hinni, hogy mindig van lehetőség spontán dönteni. Ha egy hangról hangra előre kiszámított darabbal állnék ki, én is unatkoznék. Takács Nagy Gáborral beszélgettünk arról, egy éles dinamikai váltást hogyan lehet megcsinálni úgy, hogy az meglepetés legyen. Ki kell törölni, el kell felejteni, és az adott pillanatban újra fölfedezni, mondta nekem Gábor. Igaza van. Ha engem nem lep meg, a közönséget sem fogja.

Remélem, ezt nem csak úgy lehet elsajátítani idős korra, hogy az ember nem itthon él Fotó: Polyak Attila - Origo

Fölvettél egy szólólemezt is.

Húsz emberi hang által inspirált darabot rögzítettünk. Singing cselló a címe, mert az emberi hanghoz a cselló hangja áll a legközelebb. Kettő Mahler Vándorlegény-dalaiból, négy Schumann-dal az op. 39 ciklusból, ilyenek. Igazi romantikus lemez, aminek lesz majd egy kizárólag virtuóz darabokat tartalmazó párja.

Május 31-én lesz egy nagyon izgalmas koncerted. Frankl Péterrel Beethoven összes cselló-zongora szonátáját adjátok elő.

Péter számomra azt a világot szimbolizálja, amikor a művészeknek még nem kellett elgondolkodniuk azon, hogy a tudásukon kívül mivel, hogyan adassák el magukat. Hogy termékek vagy nem termékek. Hihetetlenül könnyed és fiatalos, rengeteg egészséges energiát áraszt magából. Remélem, ezt nem csak úgy lehet elsajátítani idős korra, hogy az ember nem itthon él.