Megsértődött a világhírű zongorista

szokolov
Vágólapra másolva!
A tisztességről általam vallottakkal nem fér össze, hogy egy listán szerepeljek Norman Lebrechttel. Ezt Grigorij Szokolov nyilatkozta a minap a Gramophone-nak.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb zongoristája, Grigorij Szokolov visszautasította a Cremona Music Award 2015-díj átvételét, mert korábban a világ legnevesebb komolyzenei kritikusát, Norman Lebrechtet is jutalmazták vele. A pianista olasz és orosz nyelven kézzel írt közleményt tett közzé a honlapján:

„Kedves Bianchedi úr, hölgyeim és uraim. Elutasítom a Cremona Music Award 2015 átvételét,

A Gramophone megkereste Szokolov menedzserét, Franco Panozzót, aki megerősítette, hogy a közlemény hiteles.

Szokolov hosszú karrierje során rengeteg díjat és kitüntetést kapott Forrás: AFP

Szokolov hosszú karrierje során rengeteg díjat és kitüntetést kapott, tavalyi Deutsche Grammophonos bemutatkozását rögtön Gramophone-díjra jelölték.

Norman Lebrechtet valószínűleg nem hatotta meg különösebben a zongorista tisztességről vallott hozzáállása. A komolyzenei világ rettegett kritikusa az Origónak adott interjúban is azt fejtegette, hogy örül a halálos fenyegetésnek. Akkor egy Mahlerről tett kijelentése miatt támadtak rá.

Norman Lebrecht: Örülök a halálos fenyegetésnek Fotó: Bielik István - Origo

„Megtörténik az ilyesmi, az embereknek szenvedélyes érzelmeik vannak a zenével kapcsolatban. Nagyon helyes. Ez is csak azt mutatja, milyen fontos számukra a zene. Nem alszanak el a koncerten, hanem tényleg figyelnek a részletekre – mesélte nevetve.

Komolyzenei blogját egymillióan olvassák

Lebrecht volt a londoni Evening Standard korábbi felelős szerkesztője. Komolyzenei blogját, a Slippedisket több mint egymillióan olvassák havonta, ami elképesztő szám ebben a műfajban. Emellett jelennek meg kritikái az Universal Music tulajdonában álló Sinfini című oldalon is.

Hogy pontosan mi baja Szokolovnak Lebrechttel, nem lehet tudni. Valami személyes ügy áll a háttérben. Egyszer Lebrecht olyasmit írt róla, amit Szokolov szerint nem kellett volna.

Paolo Bodoni, a Cremona kommunikációs igazgatója szintén megerősítette, hogy Szokolov visszautasította a díjat.

Grigorij Szokolov ihletett játék közben Forrás: Flickr

"Nem szeretnénk megvitatni a személyes ellentéteket Szokolov és Norman Lebrecht között, mi csak végtelen sajnálatot érzünk Szokolov döntése miatt különösen azért, mert Franco Panozzo, Szokolov menedzsere egy augusztus negyedikén küldött levelében még azt írta, a maestro nagyon boldogan veszi át a díját Cremonában, ha éppen Olaszországban tartózkodik a Cremona Mondomusica alatt.

Azt is szeretnénk még hozzátenni, hogy ezt megelőzően beszámoltunk Franco Panozzónak a 2014-es díjazottakról, köztük Norman Lebrecht díjáról is. Nagyon meglepett minket, hogy a díjátadó ceremónia előtt néhány nappal így döntött maestro Szokolov.”