Parádés évadra készül a Müpa

müpa évad
Vágólapra másolva!
Cecilia Bartoli, Sir Antonio Pappano, Eötvös Péter, a New York-i Filharmonikusok - világsztárok, vezető hazai és nemzetközi együttesek, új és megújult sorozatok, a világhír küszöbén álló fiatal tehetségek – a Müpa 2016/2017-es évada is gazdag kínálattal várja a minőségi kultúra közönségét. A következő szezon koncertjeire 15 féle sorozatból válogathatnak az érdeklődők, a bérleteket március 10-től lehet megvásárolni.
Vágólapra másolva!

Különleges divatbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Müpa a 2016/2017-es évadának bérleteiről és sorozatairól. Az eseményen bemutatták a Müpa Budapest című, az intézmény első 10 évét összegző exkluzív kiadványt, az intézmény új formaruháit és ajándéktárgy-kollekcióját is.

Káel Csaba vezérigazgató, aki második ciklusát kezdi ez év márciusában, a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az intézmény a következő 5 évben is tudatosan és tervezetten képviseli a magyar kultúrát, az örökségül kapott értékeket és a jelen eredményeit. Közép-Európa legnagyobb művészeti központjának továbbra is fontos feladata a klasszikus repertoár és az új művek gondozása.

Parádés évadra készül a Müpa Forrás: Posztós János

A Müpa - hagyományait folytatva – a 2016/17-es évadában is minőségi produkciókat kínál a hazai és nemzetközi művészvilág elismert előadóival. A római Santa Cecilia Akadémia Zenekarát Sir Antonio Pappano vezényli, Eötvös Péter Esterházy Péter szövegeire írt oratóriumát a Bécsi Filharmonikusokkal adja elő a Müpa koprodukciójában.

Ismét eljön Valerij Gergijev ezúttal a Mariinszkij Színház Zenekarával, Alan Gilbert pedig a New York-i Filharmonikusok koncertjén dirigál majd. Fellép a Müpában a Berlini Filharmonikusok Fúvósegyüttese, az orgona fenegyereke Cameron Carpenter a St. Martin in the Fields zenekarával, és kamaraestet ad Prunyi Ilona a zene világnapján.

Jön Cecilia Bartoli, William Christie, Antonio Pappano is

Világhírű énekesek látogatnak a Müpába jövőre is: áriaestet ad Marcelo Álvarez, a Régizene Fesztiválon fellép Philippe Jaroussky és Simone Kermes.

Cecilia Bartoli Händel hősnőit eleveníti meg Forrás: ddp images/AFP/Joerg Koch

Cecilia Bartoli Händel hősnőit eleveníti meg, William Christie pedig a mester Messiás című oratóriumát szólaltatja meg a Les Arts Florissants közreműködésével. Mindenszentekkor Helmuth Rilling dirigálja Mozart Requiemjét, az újévet pedig immár hagyományosan Fischer Ádám nyitja Haydn Teremtésével, ezúttal a Felvilágosodás Korának Zenekarával.

Az operairodalom repertoárjából Rameau: Naïs című művét mutatják be, és műsorra tűzik Bellini utolsó operáját, A puritánokat is. A Budapesti Wagner-Napok keretében a Ring mellett a Parsifal lesz látható, és újdonságként a Rienzi csendül fel koncertszerű előadásban.

A 2016/17-os Évad Művésze Baráti Kristóf, az Évad Együttese a Szegedi Kortárs Balett lesz. Produkcióik igazi változatosságot kínálnak: Baráti Kristóf a hegedűirodalom minden korszakából ad ízelítőt koncertjein, a Szegedi Kortárs Balett a Nemzeti Filharmonikusokkal közös, nagysikerű József-legenda előadása mellett Gluck izgalmas Don Juan-feldolgozását és Vivaldi Négy Évszak versenymű-sorozatát ülteti át a tánc nyelvére. A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar ezúttal Brahms-maratont rendez, a másik közös kezdeményezés, a Bridging Europe vendége pedig Franciaország lesz.

A következő évadban is színvonalas jazz- világ- és könnyűzenei koncertek, újcirkusz-produkciók, irodalmi estek, táncelőadások, ifjúsági és gyerekprogramok színesítik a kínálatot. Fellép többek között a sanzonok nagyasszonya, Juliette Gréco, a jazzlegenda Bobby McFerrin, és az afrikai zene megújítója, Salif Keita.
Felfrissítve folytatódnak az évek során népszerűvé vált sorozatok: Európa ifjú tehetségei a Rising Stars programban jövőre egy kétnapos fesztivál keretében mutatkoznak be. A Felfedezések bérlet koncertjeinek újdonsága, hogy családi sorozatként vasárnap este hat órai kezdettel rendezi meg ezeket a Müpa, s minden koncerten bemutatkozik a nagyközönség előtt egy-egy fiatal tehetség, ifjú versenygyőztes is. Ismét lesz New Orleans Swingfesztivál, Jazz Showcase, Jazztavasz és a hazai könnyűzene krémjét felvonultató Hey June. Továbbra is repertoáron lesznek a Recirquel Újcirkusz Társulat produkciói, a Müpa világhírű orgonájának rajongóit a klasszikus orgonahangversenyek mellett párbaj és improvizáció, műfaji határokat feszegető programok várják. A népszerű irodalmi estek, a Literárium vendégei lesznek a szezonban Esterházy Péter, Tolnai Ottó, Krasznahorkai László, Zeke Gyula, Markó Béla, Végel László valamint Cserna-Szabó András.

További információk itt.