Kocsis Zoltán kényes témához nyúl

A Nemzeti Filharmonikusok április 12-i koncertje két szempontból is különlegességeket tartogat a Budapesti Tavaszi Fesztiválon: egyrészt mert az esten találkozhatunk a világhírű, izraeli származású Shai Wosner zongoraművésszel, aki Beethoven III. zongoraversenyének szólistájaként lesz hallható, másrészt mert a koncert második felében Rachmaninov fiatalkori, egyfelvonásos operája, az Aleko csendül fel Kocsis Zoltán vezényletével és napjaink legkeresettebb basszistája, Dimitrij Uljanov címszereplésével.

Kocsis Zoltán a koncert kapcsán elmondta, hogy az eredeti tervek között nem a két szerző, Beethoven és Rachmaninov műveit játszották volna ezen az estén, hanem Ligeti- és Haydn-darabokat hallhatott volna a közönség. Végül mégis azért esett rájuk a választás, mert Kocsis Zoltán szerint Beethoven és Rachmaninov jobban összetartoznak: a beethoveni mélységet jól kiegészíti Rachmaninov stílusa az Aleko-ban.

Kocsis Zoltán vezényel Forrás: MÜPA

Lenyűgözte tanárait

Kocsis Zoltán szerint voltaképpen először hangzik el teljes terjedelmében Magyarországon Rachmaninovnak ez a korai operája. Hogy miért alakult ez így? A két háború között nem igazán volt az orosz mester a mainstream szerzők között, ma pedig már zongoraversenyeivel és szimfóniáival tűnik ki, ezekkel azonosítjuk, ezért

mindhárom operája népszerűsítésre szorul.

Kocsis Zoltán szerint nem szabadna, hogy Rachmaninov karakterét is éppúgy tipizáljuk, mint ahogy az történt Schubert esetében, akinek dalai és szimfóniái mellett operái például kevéssé ismertek a közönség számára.

Az Aleko-t Rachmaninov Puskin Cigányok című elbeszélő költeményéből írta 1892-ben, az opera librettóját Nemirovics-Dancsenko szerezte. Ez volt Rachmaninov diplomamunkája a Moszkvai Konzervatóriumban és a

mindössze tizennyolc nap alatt, tökéletes hangszereléssel elkészült egyfelvonásos művet nagy meglepetéssel fogadták tanárai

, az opera annyira lenyűgözte őket, hogy megkapta érte az akadémia nagy aranyérmét is, amelyet korábban csak két alkalommal adtak ki.

Rachmaninovot a konzervatóriumban elsősorban hatalmas zongoratehetségként tartották számon, tanárai korábban többször le is akarták beszélni a zeneszerzésről, de a mindössze tizenkilenc éves Rachmaninov kitartott amellett, hogy nemcsak zenészként szeretne érvényesülni.

Kényes témához nyúlt

Annak ellenére, hogy milyen fiatalon szerezte ezt az operát, az Aleko-ban ráadásul egy olyan kényes témát dolgoz fel, amelyet addig szinte tabuként kezelt a társadalom: az opera és Puskin eredeti műve azt mutatja be, hogyan kezel a cigányság egy véres kettős gyilkosságot.

A történet szerint Aleko, egy városban élő, de mindig is a szabadságra áhítozó ember csatlakozik a számára irigylésre méltó életmódú, vándorló cigányokhoz, akik befogadják, sőt Aleko feleségül is veheti a vajda lányát, Zemfirát. Alekót elbűvöli ez a világ, mégsem tud a szabadság törvényei szerint élni, ahogy a történet egyik szereplője, egy öreg cigány megfogalmazza:

Szabadságot kívánsz, szabadságot, de csak magadnak.”

Alekót szíven üti, hogy Zemfíra számára a házastársi hűség csak addig tart, ameddig a szerelem, ő senki tulajdona nem lehet. Felesége és szeretője, az operában néven nem nevezett fiatal cigány is folyamatosan provokálják Alekót, míg az végül rajtakapva őket megöli Zemfirát is és a szeretőjét is.

Kocsis Zoltán Forrás: Nemzeti Filharmonikusok

A gyilkost nem azonosítják a bűnnel

Azt gondolnánk, hogy Alekóra is a halál vár, de Puskin történetében, amelyet Rachmaninov a zenével is kiemel, a cigányság erkölcsi magaslatba emelkedik: kivetik maguk közül, de az életét meghagyják. Ekkor érünk el az opera egyik legfontosabb pillanatához, amikor Aleko kijelenti, hogy

„Megint egyedül maradtam”.

A kiközösítés vár rá. Kocsis Zoltán azért tartja nagyon fontosnak ezt a momentumot, mert itt is „látszik, hogy a cigányok értékrendje mennyire messze áll a halálkultusztól. A gyilkost nem azonosítják a bűnnel. A történetben besszarábiai cigányok szerepelnek, akiktől nem idegen a pravoszláv ideál, ők mindig az igaz hit szellemében cselekszenek”.