A főváros kétszázmilliót venne el Fischer Ivánéktól

fischer iván
Vágólapra másolva!
Két hónappal ezelőtt napra pontosan derült égből villámcsapásként érte a Budapesti Fesztiválzenekart az a felismerés, hogy nem szerepel a főváros 2016-os költségvetésében. Fischer Ivánék akkor levelet írtak az ügyben Tarlós István főpolgármesternek. A világ egyik legjobbnak tartott zenekara most ismét megdöbbent. Kiderült ugyanis, hogy a Fővárosi Közgyűlés elé holnap olyan előterjesztés kerül, amely a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) támogatását 200 millió forinttal csökkentené, 260 millió forintról 60 millió forintra. Fischer Ivánék sajtóközleményben reagáltak.
Vágólapra másolva!

A BFZ vezetése két hónappal ezelőtt abban reménykedett, hogy csak félreértésről van szó. A közleményben azt kérik, hogy az előterjesztést a közgyűlés semmiképpen se szavazza meg.

„Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés elé holnap olyan előterjesztés kerül, amely a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) támogatását 200 millió forinttal csökkentené, 260 millió forintról 60 millió forintra” – írta a zenekar a közleményében.

Kérjük a közgyűlést, hogy az előterjesztést semmiképpen se szavazza meg Forrás: Akos Stiller/Akos Stiller

„Erről a csökkentésről semmiféle tárgyalást nem folytattunk fővárosi vezetőkkel, és nincs tudomásunk arról, hogy ennek következményeiről hatástanulmány készült-e. Mivel egy ekkora csökkentés óhatatlanul hangversenyek elmaradásával járna,

A BFZ 1,150 millió forintos állami támogatásának meghosszabbításáról nemrég aláírtuk szerződésünket az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel, akik több alkalommal kifejezték, hogy nagyra értékelik zenekarunk munkáját.

Az idei év tervezésekor a budapesti támogatás meghosszabbításával is számoltunk, annak ilyen mértékű, tárgyalás nélküli csökkentése elfogadhatatlan, méltatlan a világhírű zenekarhoz, amely évtizedek óta Budapestet képviseli az egész világon, és itthon is folyamatosan szolgálja Budapest kulturális életét.”