Nézze meg az 50 éves Jennifer Lopez legjobb képeit!

Forrás: Pinteres
1/27
Jennifer Lopez Bronxban született Puerto Ricó-i szülők gyerekeként, egy nővére és egy húga van. Jennifer Lopez 5 éves korában már ének- és táncórákra járt. A szülei fontosnak tartották, hogy gyerekeik jól megtanuljanak angolul, és hogy megtanulják, milyen az, küzdeni valamiértForrás: Pinteres
Forrás: Classmates.com
2/27
Szülei fontosnak tartották azt is, hogy a három lány folyamatosan szerepeljen otthon. Akár az egyszerű hétköznapokon is, de a családi rendezvényeken mindenképp. Ez főleg táncot és éneket jelentett, és ez a szerepeltetés egyfajta tréning volt, hogy felnőttként is megállják a helyüket akár egy színpadon. Jennifer Lopez katolikus iskolába járt, és nagyon jól sportolt. New York államban több atlétikai versenyen indult, de tagja volt az iskola softballcsapatának is. Az utolsó középiskolai évében találta meg egy toborzó stáb, akik az 1986-ban megjelenő, kis költségvetésű filmhez, a My Little Girl-höz kerestek szereplőket. Ekkor döntötte el, hogy filmsztár akar lenni, amiről a szülei hallani sem akartak. Többek között azért, mert nem is volt ez divatos szakma a latinok körében. Az ellentét odáig fajult, hogy Jennifer Lopez végül elköltözött otthonról. A főiskolát egy év után otthagyta, és mindenféle színpadi munkát elvállalt. Volt háttértáncos színházban, turnézott előadásokkal Európában és Japánban is, de elégedetlen volt, mivel csak egy volt a sok közülForrás: Classmates.com
Forrás: Getty Images/WireImage/Barry King
3/27
A televízióban 1990-ben mutatkozott be az In Living Color című produkcióban, amelyben az egyik Fly Girlt alakította. Több felejthető sorozatban is szerepet vállalt, hogy folyamatosan a filmszakma szeme előtt legyen. Nem is kellett sokáig várnia, mutatós külsejével egyre-másra kapta a felkéréseket.Közben pedig a zenéhez is igyekezett közel maradni. 1991-ben beválasztották a New Kids On The Block háttértáncos csapatába, és két év múlva már Janet Jackson táncosa volt. A kép 1990-ben készült, amikor megkapta a latin-amerikai előadóművészek között kiosztott ALMA (American Latino Media Arts) AwardotForrás: Getty Images/WireImage/Barry King
Forrás: AFP/Photo12
4/27
Az 1990-es évek közepén már olyan filmekben szerepelt, mint a Pénzvonat Wesley Snipesszal és Woody Harrelsonnal, vagy a Francis Ford Coppola rendezésében készült Jack című dráma, amelyben Robin Williams játszotta a főszerepet. Egy évvel később Jack Nicholsonnal és Michael Caine-nel forgatta A nyakék nyomában című thrillert. A képen Wesley Snipesszal látható a Pénzvonat című film egyik jelenetébenForrás: AFP/Photo12
Forrás: AFP/Vince Bucci
5/27
A közönség az amerikai álmot megtestesítő, fiatalon meggyilkolt, tragikus sorsú énekesnő Selena Quintanilla életrajzi filmjének főszerepében szerette meg, amely 1997-ben Dalok szárnyán címmel került a mozikba. Alakításáért Golden Globe-díjra jelölték. A kép a film világpremierjén készült, Lopez épp posztereket dedikálForrás: AFP/Vince Bucci
Forrás: Getty Images/WireImage/Sgranitz
6/27
Lopez először 1997-ben ment férjhez Ojani Noa modellhez, aki akkoriban pincérként dolgozott. A házasság 11 hónapig tartottForrás: Getty Images/WireImage/Sgranitz
Forrás: AFP/Henny Ray Abrams
7/27
A válás után nem sokkal már Puff Daddy oldalán jelent megForrás: AFP/Henny Ray Abrams
Forrás: Getty Images/WireImage/Kevin Mazur/Inactive
8/27
Első lemeze, az On the 6 1999-ben jött ki, és egyik producere éppen Puff Daddy volt. A kép a lemez megjelenését ünneplő, New York-i bulin készültForrás: Getty Images/WireImage/Kevin Mazur/Inactive
Forrás: AFP/Photo12
9/27
A 90-es évek végén akciófilmek sokasága következett, 1997-ben az Anakonda című horror, majd a Halálkanyar, 1998-ban Steven Soderbergh akció-vígjátéka, a Mint a kámfor George Clooney-val. 2000-ben A sejt című sci-fiben, majd a 2001-ben a Szeretném, ha szeretnél című romantikus vígjátékban instruálta a rendező. A képkocka a Sejt című filmből valóForrás: AFP/Photo12
Forrás: AFP/Vince Bucci
10/27
A hűtlenséggel sűrűn tarkított kapcsolatból nem lett házasság. A kép a 2000-es Grammy-díjátadón készültForrás: AFP/Vince Bucci
Forrás: Getty Images/George De Sota
11/27
2000-ben megkapta a legjobb táncos klipnek járó MTV Awardot a Waiting for Tonight című dalhoz készült videójáértForrás: Getty Images/George De Sota
Forrás: AFP/Stan Honda
12/27
2001-ben újra házasságot kötött. Ezúttal a táncos-koreográfus Chris Juddnak mondta ki a boldogító igent, de ez sem volt hosszú életű házasság. Kilenc hónap után búcsút intettek egymásnakForrás: AFP/Stan Honda
Forrás: Getty Images/WireImage/Kmazur
13/27
Jennifer Lopez fellépett a 2001-es Super Bowl egyik, az MTV által felállított színpadán. Ebben az évben jelent meg J.Lo című, második stúdiólemezeForrás: Getty Images/WireImage/Kmazur
Forrás: AFP/Photo12
14/27
Második házassága után gyorsan jött az új szerelem, a színész Ben Géza Affleckkel. A sármos színésszel a Gengszter románc című romantikus vígjáték forgatásán ismerkedtek meg 2002-ben. A kép a Gengszter románc egyik jelenetéből valóForrás: AFP/Photo12
Forrás: Getty Images/Ben-Ari Finegold
15/27
A sarkukban loholó bulvársajtó rájuk ragasztotta a Bennifer becenevet, és rengeteget cikkeztek róluk, mikor tizennyolc hónap után elváltak útjaik. Lopez életének egyik komoly mélypontja volt a szakítás. A kép 2002-ben, Lopez egyik klipjének forgatásán készült. Érdekes, hogy már az esküvő időpontja is megvolt, amit éppen ez a forgatás írt felül. Ebben az évben jelent meg harmadik, This Is Me... Then című lemezeForrás: Getty Images/Ben-Ari Finegold
Forrás: AFP/Photo12
16/27
Lopez egyik legjelentősebb filmes munkája a Befejezetlen élet, amiben két nagyágyúval, Robert Redforddal és Morgan Freemannel játszhatottForrás: AFP/Photo12
Forrás: AFP/Getty Images/Evan Agostini
17/27
2005-ben jelent meg negyedik lemeze, a Rebirth. Ebben az évben kapott helyet a kézlenyomata az MTV Touch of Fame kiállításánForrás: AFP/Getty Images/Evan Agostini
Forrás: AFP/Photo12
18/27
Lopez fél évvel a Ben Géza Affleckkel való szakítás után már Marc Anthony énekes-színész karjaiban vigasztalódott. 2006-ban közösen forgatták A tánc szenvedélye című filmet Hector Lavoe salsazenész életéről. 2011-ig voltak egy párForrás: AFP/Photo12
Forrás: Getty Images/WireImage/Kmazur
19/27
A 2007-es Super Bowl-on már a félidei show-ban szerepelt Lopez, ráadásul Marc Anthonyval. Ebben az évben két lemeze is kijött: a Brave és a Como Ama una Mujer, ami az első spanyol nyelvű albuma voltForrás: Getty Images/WireImage/Kmazur
Forrás: AFP/Getty Images/Frederick M. Brown
20/27
Marc Anthonytól ikrei születtek 2008-ban, a kapcsolat mégis véget ért 2011-benForrás: AFP/Getty Images/Frederick M. Brown
Forrás: AFP/Getty Images/Kevork Djansezian
21/27
2011-ben jött ki a Love? című, hetedik albuma. Ebben az évben kapta meg a legjobb latin zenei előadó díját az American Music Awards kiosztón. A kép a gálán készült, ahol fel is lépett a rapper Pitbull-lalForrás: AFP/Getty Images/Kevork Djansezian
Forrás: AFP/Imaginechina/Li Lewei
22/27
Lopez 2012-ben élre került a világ 100 legbefolyásosabb hírességének listáján a Forbes magazinnál. A fotó a Dane Again elnevezésű világ körüli turnéján készült 2012-benForrás: AFP/Imaginechina/Li Lewei
Forrás: AFP/Getty Images/Kevin Winter
23/27
2013-ban az amerikai filmakadémia tagjai sorába választotta, és Hollywoodban csillagot kapott zenei pályafutásáértForrás: AFP/Getty Images/Kevin Winter
Forrás: AFP/Getty Images/Kevork Djansezian
24/27
2011 és 2016 között kisebb megszakításokkal beszállt az American Idol népszerű televíziós tehetségkutató zsűrijébeForrás: AFP/Getty Images/Kevork Djansezian
Forrás: Getty Images/Kevin Mazur
25/27
2018-ban a Time magazin az év 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. A fotó a tavalyi Time gálán készültForrás: Getty Images/Kevin Mazur
Forrás: AFP/Getty Images/Dimitrios Kambouris
26/27
Lopez 2017 óta van együtt az egykori baseballjátékossal, Alex Rodriguezzel. A kép az idei MET-gálán készültForrás: AFP/Getty Images/Dimitrios Kambouris
Forrás: Getty Images/Ethan Miller
27/27
Idén szeptemberben kerül a mozikba Hustlers című drámája, amelyet hatalmas várakozás előz meg, mert az ötvenéves színésznő egy vagány rúdtáncosnőt alakít majd. Az előzetesek tanúsága szerint Lopez, aki mindig is odafigyelt az egészséges életmódra, és naponta kőkeményen edz, húszéveseket meghazudtoló formában van, és ebből a filmben semmit nem fog elrejteni. A kép idén júniusban készült egy Las Vegas-i fellépésénForrás: Getty Images/Ethan Miller