ISMÉT NAGYOT SZÓL MAJD AZ EFOTT!

Vágólapra másolva!
2018. július 10-16. között rendezik meg a 43. EFOTT fesztivált, amelynek – az előző évekhez hasonlóan – idén Velence-Sukoró térsége ad otthont. A tavaly 111 ezres látogatottságú fesztivál olyan sztárfellépőkkel várja a bulizni vágyókat, mint a Magyarországra először érkező Jessie J, a brit fenegyerek, John Newman, de a headlinerek listáját erősíti még Lost Frequencies és Dub FX is. A szervezők újra készülnek tematikus rock nappal, amelynek záróakkordjait a stílus dán képviselője, a Volbeat adja majd. Mindemellett színes nappali programok várják a kikapcsolódókat.
Vágólapra másolva!
Forrás: EFOTT

A hat naposra bővített fesztivál szervezői idén 125 000 fős látogatószámot tűztek ki, amiért a jelek szerint mindent meg is tesznek, a programszervezést illetően. A fő fellépők mellett hazai nagykedvencek is koncerteznek a Velencei-tó partján, színpadra lép többek között Wellhello, a Halott Pénz, a Punnany Massif,Majka&Curtis, a Margaret Island, a Kelemen Kabátban, a Cloud 9+ és Szabó Balázs bandája is. A fellépők listája bő 100 együttest takar, akik közül nem mehetünk el szó nélkül a magyar díva mellett sem, hiszen először robban be az EFOTT életébe Rúzsa Magdi. A Tankcsapda, a Kowalsky meg a Vega, az Anna and the Barbies, a Leander Kills, a Kozmix, a Brains, a Depresszió, a 30Y, a The Biebers,Péterfy Bori… és még sokan mások tesznek arról, hogy az EFOTT-ozó igazán jól érezhesse magát!

Forrás: EFOTT

Az ELTE szervezőinek segítségével a koncertek mellett olyan különleges sportprogramok várják majd az Efottozókat, mint a watertrambulin, a vízi tollas, a pole fitness vagy a sörjóga, de a fanatikusok a foci világbajnokságot is figyelemmel kísérhetik, óriáskivetítőn. A sportlehetőségek mellett a másik nagy, évről-évre visszatérő programkínálat a Civil Téren érhető el: itt közel 100 szervezet jelenik meg, és biztosít informatív vagy éppen interaktív beszélgetéseket, játékokat és egyéb nappali elfoglaltságokat. A turisztikai élményekre vágyók jelentkezhetnek olyan szervezett programokra, mint a lovaskocsis bórkostolás, tó-körbetekerés vagy VIP-hajókázás. Kevésbé mozgékonyak (vagy éppen megpihenők) választhatnak a Dumaszínház előadásai közül, vagy sztárok lehetnek a civilek számára kialakított koncertarénában, de meglátogathatják a Bor- és a Street Food Udvarokat is. Megpihenés után pedig irány a Muzsika Szigete, ahol nótakaraokee, táncház és egyéb zenés-táncos mulatságok várják a fesztiválozókat.

Forrás: EFOTT

- Idén több újítással is készülünk, gyakorlatilag egy egyhetes vakációt kínálunk a Velencei-tó partján, több mint száz fellépővel és bő kétszáz programlehetőséggel – árulta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy egyedül, párban, barátokkal vagy éppen családosan érkezőkre a szervezés során egyaránt gondoltak.

Forrás: EFOTT

Tájékozódásul a T-Systems-szel közösen megálmodott EFOTT App-ot érdemes böngészgetni, amely az elvártnál jóval több lehetőséget kínál, ezek közé tartozik például az ételkereső, a chat vagy a fotókeret funkció. Újdonság még az EFOTT-on debütáló új fesztiválkarkötő, amelyet tulajdonosa egy gyors regisztrációt követően a jövőben bankkártyaként is használhat.