Random Trip? Az meg micsoda?

Random Trip fiúk
Vágólapra másolva!
Még nem írtunk róluk, szégyelljük is magunkat miatta, most bepótoljuk ezt a hiányosságot. 
Vágólapra másolva!

A Random Trip a főváros egyik legmenőbb improvizatív koncertsorozata, nincsenek műfaji határok, keveredik benne a jazz, a soul és a freestyle rögtönzése, Budapest éjszakai zenei életének ismert zenészeivel, énekeseivel, MC-ivel, DJ-ivel.

A Random Trip még 2008 végén születtet Delov Jávor vezetésével. Eleinte kis klubokban léptek fel, de a koncertsorozat hamar kinőtte magát, és mára rendszeres vendégei a fesztiváloknak és nagyobb kluboknak. Ami különlegessé és megismételhetetlenné teszi a klubestet, az az, hogy a zeneszámok teljes egészében a színpadon születnek. A törzstagok, Premecz Mátyás, Bata István, DJ Q Cee, Milosevits Mirko Milán, Cséry Zoltán és Delov Jávor mellett mindig változó, ad hoc jelleggel összeált zenei társaság zenél.

A Random Trip állandó tagjai közül Delov Jávor, Premecz Mátyás és Bata István is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz szakán szereztek diplomát. DJ Q Cee a Gemini Magyar DJ Bajnokságain dobogós helyezéseket ért el, 2002-ben pedig a Vinyl Warriorz-zal megnyerték a DMC csapat kategória első helyét, amivel kijutottak a londoni világbajnokságra, ahol a legjobb tízben szerepeltek.

Milosevits Milán pedig azért reinkarnálódott a Föld nevű bolygóra, hogy megmentse a soul és a *D*I*S*C*O* zenét. Ezek után állítólag egy asztrális sugallatra megalapította saját discovállalatát. Mellette pedig rengeteg zenekarban játszik. Cséry Zoltán játszott a Kimnowak zenekarban és tagja a Ganxta Zolee és a Kartel produkciónak.

Felsorolni is nehéz, hogy az elmúlt hat évben milyen zenészek működtek velük közre, a honlapjukon közel 50 meghívott zenész neve szerepel a listában. Rendszeresen fellépnek többek közt a Brains, a Zagar, az Ivan and The Parazol, a Hősök, Fábián Juli & Zoohacker, az Irie Maffia és a Quimby tagjai. A tavalyi Müpás fellépésük vendégzenészei voltak Harcsa Veronika (Bin-Jip), Závada Péter (Akkezdet Phiai), Farkas Izsák (In Fusion Trio), Zahár Fanni (fuvola, Soulclap) és Nikola Parov muzsikus.

Szombaton nem csak az Akvárium Klub ünnepel, hanem a Random Trip is. A születésnapi bulin olyan zenészek, énekesek fogadták el a meghívást, mint Tátrai Tibor, Sena, az Irie Maffia énekesnője, Eckü a Hősökből, vagy szintén a Maffiából ismert rapper, Mc Kemon.

Nemcsak a hazai zenészszakma kiválóságaival léptek már színpadra, a szombati koncerten például Winehouse egykori vokalistájával, Zalonnal is erősít a csapat. Eddig olyan nevekkel dolgoztak már együtt, mint Peter Legath (Count Basic), Brandon Fields (Tower of Power, George Benson, Dave Weckl Band), Schradinova (NL), Timo Lassy (Five Corners Quintet), Bigjohn Whitfield /USA-A/, iLLspokinn (USA) és Dub FX (AUS).

És van egy jó hírünk a végére! Ha nem akarsz lemaradni a buliról, akkor nézd velünk szombaton, 21.20-tól élőben közvetítjük az eseményt.