Kiadják Tolkien első fantasyjét

Tolkien
Vágólapra másolva!
Augusztus végén megjelenik a modern fantasy atyjaként emlegetett J.R.R. Tolkien 1915-ben írt első fantasyprózája, amelynek hatása érzékelhető későbbi A szilmarilok című regényében.
Vágólapra másolva!

A Kullervo története című írást a Kalevala című finn eposz ihlette. Tolkien még kamaszkorában vetette papírra. A főhős egy rabszolgának eladott ifjú, aki anélkül, hogy tudná, ki az,

elcsábítja nővérét, majd megöli magát.

A sötét tónusú munka augusztusban jelenik meg először nyomtatásban.

Saját legendát akart

Amikor a művet írta, Tolkien Oxfordban élt. A fiatal író a 19. századi finn teremtésmítosz egy részletét meséli újra. Maga Tolkien úgy beszélt írásáról, mint egy próbálkozás csírájáról, amellyel megkísérelt saját legendát teremteni.

Tolkien a Kalevala egy részét meséli újra Forrás: Origo

A befejezetlen kézirat az oxfordi Bodleian Könyvtár gyűjteményének darabja. Korábban csupán Verlyn Flieger amerikai Tolkien-kutató egy tudományos dolgozatában szerepelt. A HarperCollins kiadó gondozásában augusztus 27-én kerül először nyomtatott formában a széles olvasóközönség kezébe.

A legtragikusabb hős

A HarperCollins úgy fogalmazott, hogy Kullervo "talán a legsötétebb és legtragikusabb J.R.R. Tolkien hősei közül". A kiadó hozzáfűzte, hogy

Kullervo nyilvánvaló őse A szilmarilok tragikus vérfertőző hősének, Túrin Turambarnak.

A kiadó a közleményében saját jogán is erős írásként jellemezte a művet, és megjegyezte, hogy a szerző vázlataival, jegyzeteivel és a forrásműről, a Kalevaláról szóló esszéjével együtt publikálják azt.

Vonzotta a Kalevala

1955-ben Tolkien azt fejtegette W. H. Audennek, hogy "valami mérhetetlenül vonzotta a Kalevala atmoszférájában", és bár nem tanult meg elég jól finnül, de azért megkísérelte a saját stílusában újrafogalmazni a Kalevala egy részét, elsősorban Kullervo, a boldogtalan meséjét.