Mindenki gyilkolt már egyszer életében

Leon a Profi, címlapi animGIF
Leon a Profi filmrészlet
Vágólapra másolva!
Úgy látszik, a kiégett kopók és a szerethető bérgyilkosok kliséje megunhatatlan. De ami még meglepőbb, a szétcsócsált és újrahasznosított történet még mindig megújítható. A norvég Jo Nesbø előbb megteremtette a 21. század Philip Marlowe-ját, a jóléti társadalom visszásságait cinikusan átlátó, mégis reménytelenül idealista Harry Holét, most pedig megírta a skandináv Leon, a profi-t.
Vágólapra másolva!

Kétlem, hogy a bérgyilkosok ráérő idejükben a hume-i ismeretelmélet fogas kérdésein töprengenének vagy a Nyomorultak-at olvasgatnák. Jo Nesbø (ejtsd: Ju Neszbö) legújabb regényének hősét mégis azonnal olyan valóságosnak és kézzel foghatónak éreztem, mintha itt lakna a szomszédomban. Az utóbbi évtizedekben a filmekben és az irodalomban is elszaporodtak a mélyen érző gengszterek. Mégis mit eszünk a vajszívű bérgyilkosokról szóló sztorikon?

Diszlexiás könyvmoly, érzékeny bérgyilkos

Olav diszlexiás, de falja a könyveket. Szociális érzékenysége Böjte Csabáéval vetekszik, de ahelyett, hogy hajléktalanszállókon vagy nőotthonokban gyámolítaná az elesetteket, a drogban és prostitúcióban utazó maffiának dolgozik. A sánta és siketnéma Mariának suttog szerelmes szavakat, de a tökéletes testű Corina lesz a végzete. Lelkeket ment és halált oszt. Pont, mint névadója, a norvég Szent István király, vagyis Szent Olaf, aki tűzzel-vassal kényszerítette jámbor kereszténységre a népét.

Nesbo, az egyik legsikeresebb krimigyáros Forrás: Origo

A Vér a havon tulajdonképpen nem krimi, inkább gengsztertörténet a már említett Leon, a profi, a Nikita és a Ponyvaregény nyomdokaiban. „…what loneliness is more lonely than distrust?” – kérdezi a Halásznak nevezett maffiafőnök azon az üzleti megbeszélésen, amelynek tétje a konkurencia kicsinálása. Van-e nagyobb magány a bizalmatlanságnál? Van-e kifinomultabb humor, mint amikor egy gengszter T. S. Eliotot idéz?

Filmrészlet a Leon, a profiból Forrás: Leon a Profi

Jo Nesbø bérgyilkossztorija mégsem csak a filmes előzmények szimpla könyvesítése. Besson és Tarantino történeteihez a norvég sztárszerző pont azt teszi hozzá, ami immár a skandinávok védjegye:

a pszichológiával felvértezett társadalomkritikát.

Mert a skandináv krimi – de talán a kortárs skandináv irodalom és film jó része – a miértek és a hogyanok műfaja. Miért és hogyan lesz valakiből bűnöző, gyilkos vagy éppen önsorsrontó rendőr? Mennyiben tehető felelőssé a kisiklott életekért a társadalom, és mennyiben a család? És ha már itt tartunk: számonkérhető-e egyáltalán a morál olyasvalakin, aki a saját környezetében nyomokban sem tapasztalta a létezését soha?

Jo Nesbo bérgyilkossztorija mégsem csak a filmes előzmények szimpla könyvesítése Forrás: wikipédia

Jobbak leszünk, ha tudjuk, hogy nem tudunk semmit

Naná, hogy nem véletlenül emlegeti a mi könyvmoly bérgyilkosunk David Hume ismeretelméletét. Az angol, pontosabban skót felvilágosodás legjelentősebb figurája ugyanis valamikor az 1700-as évek közepén

arra a meghökkentő gondolatra jutott, hogy a dolgok, amelyeket érzékelünk, talán nincsenek is.

Mert hát mi a biztosíték arra, hogy a pohár, amelyet a kezemben tartok, nem csupán az érzékeim (látásom, tapintásom) számára létezik, hanem attól függetlenül is?

Forrás: Origo

Három eset lehetséges. Egy: a pohár pontosan abban a formában létezik, ahogy én látom. Kettő: van ugyan pohár, de nem olyan, amilyennek én érzékelem. Három: a pohár csupán az emberi elme működésének terméke, valójában azonban nem létezik.

Ki mondhatná meg, a három variáció közül melyik az igazság? Talán csak egy erre tévedő földönkívüli, aki nem az embernek adatott öt érzékszervvel fogja fel a valóságot, hanem valamilyen általunk elképzelhetetlen módon.

Hume szkeptikus volt ugyan, de nem volt pesszimista. Nem gondolta, hogy a kardunkba kéne dőlnünk, amiért még annyit sem tudunk, hogy létezik-e a pohár, vagy sem. Elvégre, ha valaki rájön, hogy nem tud semmit, garantáltan jobb ember lesz.

Szerényebb, árnyaltabb, szemlélődőbb, elgondolkodóbb. Mint Olav, aki sajnálatos módon semmi máshoz nem ért, csak az emberöléshez.

Apám egy vírus a véremben

Na meg Hume-hoz. Azért érti annyira a skót szkeptikust, mert kezdettől fogva, születése óta érthetetlennek tartja a valóságot. Ott volt az anyja, aki igazán szerette őt, mégis folyton elmenekült tőle egy másik dimenzióba, ahová az alkohol repítette. Aztán ott volt az apja, aki mindig félholtra fojtogatta az anyját, amikor éppen hazasodorta a szél vagy a pénzszűke. Az anyja jó volt, mégis szüksége volt arra a féregre, akit a férjének nevezett. Sokáig Olav is jónak hitte magát, ám

egy napon rá kellett döbbennie, hogy apja, a féreg benne van. Mint egy vírus, mint egy betegség a vérében.

Az erkölcsi kérdés a kis Olav számára kezdettől fogva így merült fel: mit kezdjünk a másik emberrel, megöljük vagy megöleljük? (Nem semmi ez a magyar nyelv.) És bár semmi másra nem vágyott, mint hogy végre megöleljen valakit, akiben bízhat, mégis az ölést választotta, a bizalmatlanság mindennél nagyobb magányát.

Mire a könyv végére értem, kapiskálni kezdtem, mit eszünk a bérgyilkosos történeteken.

A bérgyilkos az elszigetelt egyén, az elidegenedett individuum szimbóluma.

Képtelen én-te kapcsolatokra, mert annyira retteg a másik embertől, és egyáltalán a kötődéstől, hogy eleve lemond a kapcsolódás lehetőségéről. Félelmét csak úgy győzheti le, ha a másikból tárgyat csinál. Te helyett a másikból az lesz. Az, akit meg kell ölni.

Még mindig arról beszél, amiről például Kafka Forrás: Wikipedia

Nem azért öl, mert érzéketlen

Hát ezért imádom a skandináv irodalmat. Mert az okostelefonok, a plázák és a Facebook világában még mindig arról beszél, amiről Dosztojevszkij, Tolsztoj vagy Kafka.

Valójában mind gyilkosok vagyunk.

Abban a pillanatban, hogy megoldandó problémaként, elhárítandó akadályként, vágyaink vagy indulataink tárgyaként tekintünk egy másik emberre, megöljük mint személyt. Tegyük a szívünkre a kezünket: ki nem követte már el ezt a bűnt?

A skandináv regények szereplői többnyire egyszerű emberek. Vagyis szörnyen bonyolultak és komplexek, bűnös ártatlanok és ártatlan bűnösök. Hogy cselekedeteik morálisak-e vagy épp amorálisak, nem annyira a szándékaiktól, még csak nem is a hajlamaiktól függ, sokkal inkább a sorsuktól.

Hiszen az erkölcs, mint arra már a jó öreg Hume is rámutatott, nem racionális döntés kérdése.

Nem a józan belátás akadályoz meg bennünket abban, hogy ártsunk másoknak,

hanem – Hume szavával – a szimpátia, vagy ahogy ma mondanánk, az empátia. Az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy átérezzük mások fájdalmát. A való életben feltehetőleg éppen ez az, amivel a bérgyilkosok nem rendelkeznek. Olav azonban nem azért öl, mert érzéketlen áldozatai szenvedése iránt, hanem mert a halált közel sem tartja annyira borzalmasnak, mint az életet.

Az erkölcs, mint arra már a jó öreg Hume is rámutatott, nem racionális döntés kérdése Forrás: Wikipédia

Aki szépet akar álmodni, hagyja el az utolsó fejezetet

Káprázatos, ahogy a bonyolult filozófiai tétel, a valóság megismerhetetlensége kibomlik a bérgyilkos történetének szűkszavú elbeszélése során. A diszlexiás fiú annak ellenére lesz szenvedélyes olvasó, hogy a szavakat-mondatokat újra és újra félreérti.

Úgy olvas, hogy közben nem tudja biztosan, mi az, amit az író írt, és mi az, amit ő maga költött hozzá.

Álom és olvasás éppúgy egybemosódik, mint végül álom és valóság.

Két vége van a könyvnek, úgy is mondhatnám, egy mozis verzió meg egy rendezői változat. Aki elégedett mosollyal az arcán szeretne álomba szenderülni, miután az éjjeli szekrényre ejtette a könyvet, az egyszerűen hagyja ki az utolsó, huszonegyedik fejezetet. Hogy az élet egy nagy szívás, azt anélkül is tudjuk, hogy Nesbø a képünkbe vágná.