Kizárhatják Esterházyt a Nobel-díjra jelöltek közül

Esterházy Péter dedikál író Közéleti személyiség foglalkozása művész SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Debrecen, 2014. június 12. Esterházy Péter Kossuth-díjas író dedikál a 85. ünnepi könyvhét debreceni megnyitóján 2014. június 12-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Konrád György az irodalmi Nobel-bizottság elnökének felkérésére Esterházy Pétert javasolta a díjra - írta a Népszabadság Online. A jelölőket azonban titoktartásra kötelezi a Svéd Akadémia szabályzata. Aki mégis nyilvánosságra hozza, kire esett a választása, annak jelöltjét akár ki is zárhatja a bizottság.
Vágólapra másolva!

Az író az Origónak megerősítette a hírt, és elmondta, hogy az akadémiától érkezett levélben diszkrécióra kérték, de ezt most nem tartotta be. "Kézenfekvőnek tűnt, hogy Esterházy Pétert javasoljam" - mondta Konrád, aki szerint az író már nagyon megérdemelné a díjat.

"Esterházy Péter fejében megvalósul a korlátlan egyidejűség, mesék, képek, bölcseleti ötletek és viccek egyetlen nagy edényben forognak.

- írta Konrád György a Nol.hu-n olvasható laudációban, ami egy 2004-es cikkének a bővített változata.

Többször felmerült már a neve a díjjal kapcsolatban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Többször emlegették esélyesként

Esterházyt többször emlegették már esélyesként a legrangosabb irodalmi díjra, azonban ezek többnyire találgatások voltak, hiszen a Svéd Akadémia titoktartásra kötelez mindenkit, aki részt vesz a jelölési folyamatban. A bizottság minden év szeptemberében 600-700 szervezetet, illetve személyt kér fel levélben, hogy tegyen javaslatot a következő évi díjazottra. Ezekből a javaslatokból szűkítík aztán tovább a jelöltek listáját.

Ajánlást korábbi díjazottak, nyelv- és irodalomtudósok, tudományos intézmények, illetve írószövetségek is tehetnek, a javaslatoknak pedig január végéig kell beérkezniük, azonban arról a jelölők nem beszélhetnek a nyilvánosság előtt. Ez a szabály olvasható a Nobel-díj hivatalos honlapján is.

Ellentétes a szabályokkal

"Vannak olyan, jelölésre jogosult személyek, akik szívesen kikürtölik, kire esett a választásuk"

- írta blogján tavaly februárban Peter Englund, a Svéd Akadémia akkori titkára.

"Márpedig ez ellentétes a szabályokkal. Lehetőségünk van törölni az adott jelölést, és nem lehetetlen, hogy ez megtörténik a most vagy a jövőben jelölt személyekkel."

Konrád tudatosan szegte meg a diszkréció szabályát, amikor egy országos napilap online kiadásának közölte a jelöltjét. "Úgy gondoltam, hogy Esterházy aktuális állapota indokolja ezt, és jót tesz neki az a hangulat, hogy járna neki a díj" - mondta lapunknak az író.

Arról, hogy kizárnak-e valakit a folyamatból, ugyanúgy nem lehet semmi biztosat tudni, mint arról, hogy rákerült-e a jelöltek listájára. A döntéshozó bizottság jegyzőkönyveit ugyanis 50 évre titkosítják.