Vágólapra másolva!
Csaknem a lehetetlenre vállalkozott a Néprajzi Múzeum, mikor megpróbálta rekonstruálni a magyar vidéki zsidóság kultúráját, amelyet özönvízként söpört el a holokauszt a múlt század derekán. Ezzel persze maguk a szervezők is tisztában voltak, ezért vállalták fel tudatosan a töredékességet, mint koncepciót. A Kő kövön alapos, mégis élményközpontú kiállítás. Kevés műtárggyal, sok képpel és még több információval, valamint egy olyan digitális vitrinnel, amit még Habony Árpád is megirigyelne. 
Vágólapra másolva!

A tárlat ugyan a tavalyi Holokauszt Emlékév keretében nyílt meg, mégsem a deportálások borzalmairól szól. Inkább az azt megelőző világról próbál homályos lenyomatot adni. Ez a fantomkép a vidéki zsidó közösségek mindennapi örömeiről és bánatairól mesél,

valamint azokról a rítusokról, amiknek segítségével megpróbáltak ezeknek értelmet adni.

A kukában találta meg

Már a cím is telitalálat. Két szóban megragadja az évszázados építkezést és a hirtelen pusztulást, mintha csak a „Kő kövön nem marad” frázist harapta volna el valaki. A kimondatlanul ott lebegő mondatrész egyszerre utal a trauma kibeszélhetetlenségére, miközben a zsidó temetkezési rítusban használt kavicsok képét is megidézi, amelyek szavak nélkül is képesek segíteni a gyászmunkát.

A békebeli hangulat tragikus zárójelbe kerül Forrás: Sarnyai Krisztina

Ez a baljós kettőség végig jelen van. Vegyük például a boldog családi fotók esetét, amelyek azt szemléltetik, hogy oldódott fel a képi ábrázolás tiltása a 20. századi polgárosodás folyamán. A békebeli portrékat teljesen átértelmezi a mellettük olvasható történet: egy Auschwitzot megjárt néni hagyta őket a múzeumra, aki a régi házuk előtti kukában bukkant rá a képekre, miután hazatért a haláltáborból. A fotókról áradó békebeli hangulat tehát megint tragikus zárójelbe kerül.

Mintha csak hashtagek lennének

De hogy lehet életszerűen bemutatni a sokszínű mindennapokat, ahol annyi szál gabalyodik egymásba? Konyhai praktikák és vallási rítusok, kereskedelem és adományozás, temetkezés és építészet - ezek a rétegek lépten-nyomon áthatják egymást a hétköznapokban.

– mondta Szarvas Zsuzsa, a kiállítás egyik kurátora az Origónak.

A tíz nagy témakör mindegyikét saját szimbólummal és megkülönböztető színnel látták el, amikkel könnyedén feltüntethetővé váltak a kapcsolódási pontok is. A facebookos hashtagekhez szokott agyunk gyorsan rááll erre a megoldásra, sokkal jobban tudjuk követni a kiállítás logikáját, mintha egy kronologikus történetet próbálna elmesélni nekünk.

Könnyen átlátjuk, hogy a kóser ugyanannyira spirituális, mint amennyire praktikus fogalom, hogy az ünnepek épp a hétköznapokhoz való viszonyukban nyernek értelmet, és hogy fény központi szerepe állandó párbeszédben áll a halál körüli rítusokkal.

A kölcsönös előnyökre helyezi a hangsúlyt Forrás: Kerék Eszter

Kóser hungarikumok

Különösen érdekesek az asszimilációt és a zsidó-magyar együttélést bemutató részek. Persze a lappangó társadalmi feszültségeket sem tagadja le a kiállítás, de mindvégig a kölcsönös előnyökre helyezi a hangsúlyt. Érzékletes példák mutatják, miként hasonul a tradicionális zsidó viselet az akkori divathoz, hogy kúszik fel ugyanannak az áldásnak a szövege a zsidó és a keresztény polgári családok falaira, avagy miként adnak randevút egymásnak a héber betűk és magyar népi motívumok a korondi szédertálon.

A zsidó kereskedők fontos szerepet játszottak Forrás: Sarnyai Krisztina

És akkor a „kóser hungarikumokról” még szót sem ejtettünk, amelyek látványos példái az együttélés sikereinek. Merthogy rátermett zsidó kereskedők hatalmas szerepet játszottak a híressé vált magyar exportcikkek elterjesztésében.

Nélkülük a makói hagyma, a tokaji bor és a matyó kézimunka sem válhatott volna a nagy nemzeti brand részévé.

Még Habony is beájulna

Az élményszerűséget főleg az interaktív technikai megoldások szavatolják. Rögtön az első teremben látható – és tapogatható – például az ország első érintőképernyős vitrine, ami annyira korszerű, hogy talán még Habony Árpád is megirigyelné. A németektől rendelt csodaeszköz szerencsére itt nem az olcsó parasztvakítást szolgálja, hanem komoly funkciót kap. Egy 19. századi adománygyűjtő könyvben segít alámerülni a látogatónak, virtuálisan megelevenítve a pápai zsidó közösség múltját.

A középkori kódex nagyságú könyv kalligrafikus kidolgozottságában persze az okosvitrin nélkül is tudnánk gyönyörködni, ám egy mukkot sem értenénk belőle. Így viszont feltárulnak a nevek mögött meghúzódó arcok és sorsok is, hiszen hosszasan szörfölhetünk a 19. századi életrajzok és a fotók között.

A kiállításon még egy vacsorára is hivatalosak vagyunk, igaz, itt csak a tudáséhségünket elégíthetjük ki. A sabbati rítusokat ugyanis nem száraz leírás, hanem egy asztallapra vetített interaktív animáció idézi fel, minket is berántva a családi együttlétbe. Ezek a MOME közreműködésével készült installációk teszik teljessé az amúgy informatív kiállítást. Egyben azt is bizonyítják, hogy Magyarországon a Néprajzi Múzeum élen jár az innovatív megoldásokban.

A kiállítás 2015 október 18-ig tekinthető meg a Néprajzi Múzeumban.