Magyar lány aktját állítják ki a Louvre-ban

borsi flóra
Vágólapra másolva!
Borsi Flóra még csak 22 éves, de írt már róla a BBC, és az ő önarcképével indul a legnépszerűbb digitális képszerkesztő, a Photoshop. Az Exposure Photography Award pályázat első fordulóján továbbjutott, jutalma az, hogy egy képe rövid ideig a Louvre-ben lesz látható és egy nemzetközi katalógusba is bekerül.
Vágólapra másolva!

Az Origónak adott interjújában korábban Borsi Flóra alkotói módszeréről elmondta: "Csak akkor kezdek dolgozni, ha már megjelent előttem a kép, amit szeretnék létrehozni. Nem szeretek kísérletezni, és nem akarok a véletlenre bízni semmit. Ezért sem lett belőlem természet- vagy riportfotós. Különlegeset szeretnék átadni, magamból egy darabot, egy kérdést vagy gondolatot."

Ezt a képet válogatták be Forrás: Borsi Flora

Borsi Flóra ezért magát fotózza. Képei olyan portrék, amelyeken az analóg fotótechnika és a digitális képmanipuláció logikája találkozik. Sokat játszik azzal, hogy analóg módon hoz létre olyan képi effektusokat, amik első ránézésre digitálisnak tűnnek. Photoshopos manipuláció helyett gyakran tart maga elé összemaszatolt üveglapot.

Borsi Flóra autodidakta módon tanulta a fényképezést Forrás: Borsi Flora

Legújabb munkáiban digitális képalkotási eszközöket is előszeretettel használ, és több kép tematizálja a test sérülékenységét.

Toll, vér - Borsi Flóra egyik friss munkája Forrás: Borsi Flora

Az említett pályázaton a Velavé című sorozatából válogattak be egy képet, amin a művész látható, a pucér testen fekete vonalak látszódnak, a kép fekete-fehér.

A képsorozat egyébként a modell és kép közötti bonyolult viszonyrendszerről szól,

azt a folyamatot ragadja meg vizuális eszközökkel, amely során az emberi test egy műalkotáson absztrakciója lesz és így elveszíti arcát.

Modell és kép közötti bonyolult viszonyrendszer Forrás: Borsi Flora

A pályázat következő fordulója már a fődíjért megy, eredményt június 23-án hirdetnek. A dicsőség mellett a nyertes pénzjutalmat kap.