Megtérülhet a metrón utazók riogatása

2016.01.11. 15:08

Szerényi Gábor grafikus, karikaturista kapta az év legjobb karikatúrájáért járó elismerést, a szakma titkos szavazáson odaítélt Kétfilléres-díját.

„Gyanítom, a kollégáim azért szavaztak rám, mert abban bíztak, hogy a pénzjutalmat nevében is viselő díjból majd – jószívű és kedves kollégaként – visszaosztok nekik, érdemeik szerint. Úgy képzelem, hogy ebbéli reményükben nem fognak csalatkozni” – mondta az Origónak Szerényi Gábor, ironikusan utalva a karikaturista szakma hazai megbecsültségét és anyagi helyzetét jelképező díjra, a lyukas kétfilléresre.

Szerényi Gábor díjnyertes képeForrás: Szerényi Gábor

A Kétfilléres-díjat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Karikaturista Szakosztálya alapította 2011-ben. A belső szakmai díjról évente titkos szavazással döntenek. A díjazó pályázaton a szakosztály teljes tagsága részt vehet fejenként öt reprezentatív munkával, és a díj odaítéléséről is a teljes tagság szavazhat.

Szerényi Gábor:SubwayForrás: Szerényi Gábor

Az idén ötödször átadott díjat Szerényi Gábor nyerte egy metró utazóközönségét ábrázoló, fekete-fehér rajzával.

Szerényi Gábor a díjátadónForrás: MÚOSZ Karikaturista Szakosztály

Szerényi rendszeresen publikálja rajzai a Magyar Idők című napilap kulturális mellékletében, a Lugasban. Rajzai korábban a Magyar Nemzetben és az Élet és Irodalomban jelentek meg.

Szerényi Gábor: Crazy HorseForrás: Szerényi Gábor

„A rajzot a budapesti metrón utaztamban követtem el, előre megfontolt szándékkal, leginkább azért, hogy hasznosítsam a bumlizással töltött időt. Ezt a tevékenységemet évtizedek óta folytatom, mentségemre mondva diszkréten és tapintatosan” – mondta a rajzról Szerényi.

Szerényi Gábor: KatonákForrás: Szerényi Gábor

„Suttyomban lesem ki utastársaim arcvonásait és skiccelem őket általában zsebben elférő kis füzetembe. A szemekben néha riadalmat látok, ellenőrnek vélhetnek. Ez végül is stimmel. Ám én nem a jegyükre vagyok kíváncsi, hanem megpróbálom a bús pesti utasok elszalonnásodott kabátjainak ráncaiból sorsuk vonalait elkapni, tartásukból életük pillanatnyi rezdülését kiolvasni” – magyarázza Szerényi. Hozzáteszi: „Ha úgy látom, észrevesznek, akkor ravaszul imitálom, mintha totótippeket töltögető, barátságos, kótyagos bolond lennék.”

Szerényi Gábor: KontrasztForrás: Szerényi Gábor

„Az a műfaj, amit ő művel, a szokásos poénra kihegyezett karikatúrától távol esik. Szatirikus grafikának mondanám: hétköznapi élethelyzeteket rajzol meg finom éllel, vagy életre kelt megbolondult tárgyakat” – mondta a díjazottról az Origónak Halász Géza, a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályának elnöke.

Szerényi Gábor: MobilozóForrás: Szerényi Gábor

Hasonlóan vélekedik saját magáról Szerényi is. „Én ugyan tagja vagyok a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályának, sőt titkára a KOKSZ-nak (ami nem egy szénbányászati társaság, hanem a Kortárs Karikatúra és Szatíra Műhely), ám én voltaképp nem vagyok karikaturista a szó hagyományos értelmében. Valahogy mégis közéjük keveredtem, és – eddig – elfelejtettek szólni, hogy nem igazán stimmelek. Arra gondolni sem merek, hogy ők se tudják pontosan definiálni ezt a talányos műfajt, ami azért nem a vicces rajzokkal ekvivalens.”

Szerényi Gábor: AsztronautaForrás: Szerényi Gábor

Szerényi hozzáteszi: „Én ráadásul igazából mindig pátoszos, megrendítő, szívet tépően magasztos képeket szerettem volna alkotni. Így sikerült.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK