A budapesti zsidó negyed New Yorkba költözik

zsidó negyed
Vágólapra másolva!
A Balassi Intézet - New York-i Magyar Kulturális Központ szervezésében 585 000 m2 címmel nyílik a budapesti zsidó negyed múltját és jelenét bemutató multimédiás kiállítás 2016. április 7-én, a régi manhattani zsidó negyedben található WhiteBox Művészeti Központban. A tárlat a VII. kerület ikonikus terein keresztül mutatja be a zsidó negyed történetét, a második világháborút megelőző időszaktól egészen napjainkig.
Vágólapra másolva!

Az 585 000 m2 című kiállítás a VII. kerületi zsidó negyed kilenc szimbolikus terének segítségével teremt dialógust múlt és jelen között, és tárja fel a negyed történetét, változásait és a változásokban álló állandóságát, a második világháborút megelőző időszaktól kezdve egészen napjainkig.

A kiállítás középpontjában álló épületek a zsidó élet három alapvető, kultikus terét szimbolizálják Forrás: Szombat Éva

A cím a zsidó negyed alapterületére utal, arra a sűrű városi közegre, amelyet átitat az urbánus kultúra, a vallási újjáéledés és a közösségi élet. A kiállítás középpontjában álló épületek a zsidó élet három alapvető, kultikus terét szimbolizálják: a szakrális, a közösségi és az organikus tereket.

Az épületek létére és funkcióira egy-egy videó reflektál, amelyek változatos technikai megoldásokkal hol absztrakt, hol direkt módon ragadják meg mindazokat

a történeteket, amelyeket a negyed falai magukban hordoznak.

A tárlat az ikonikus terület történelemformáló szerepére hívja fel a figyelmet úgy, hogy egyszerre közvetít a múlt és a jelen, a történelem és a művészet, valamint a művész és a társadalom között.

Az archív fotók, Szombat Éva kortárs felvételei, a konceptuális videofelvételek és Kalotás Csaba zenei kompozíciója mind a negyedbe invitálják a látogatókat Forrás: Szombat Éva

A zsidó negyed sokszínűségét tükrözik a közreműködő művészek által használt művészeti stratégiák. A személyes történetek ugyanúgy megjelennek ezekben a vizuális alkotásokban,

mint a kollektív kulturális emlékezet darabjai.

A kiállításnak művészeti, történeti és technikai szempontból is több rétege van. Az archív fotók, Szombat Éva kortárs felvételei, a konceptuális videofelvételek és Kalotás Csaba zenei kompozíciója mind a negyedbe invitálják a látogatókat, hogy megismerjék az egyes terek izgalmas, különleges szintről szintre építkező portréit.

Ezek a rétegek mutatják meg az új generáció útját a múlt el- és befogadásában. Az elmúlt évtizedben hatalmas átalakulást megélt zsidó negyed - amely ma Budapest egyik legfontosabb kulturális viszonyítási pontja - egy egész generáció, köztük a felkért művészek karakterét és identitását is befolyásolta.