Az árvaházból az Operába

Vágólapra másolva!
A múlt héten Magyarországon is bemutatták a Balerina című kanadai-francia animációs filmet, amelyben egy árvaházból szökött kislány egészen a Párizsi Opera színpadáig jut. A filmben nem spóroltak a táncjelenetekkel, ráadásul a látványos animációk létrejöttében igazi balettsztárok is közreműködtek.
Vágólapra másolva!

A történet az 1880-as években játszódik, középpontjában a 11 éves Félicie-vel, aki egy brétagne-i árvaházban nevelkedik, és híres táncosnő szeretne lenni. Barátja, Victor segítségével Párizsba szökik, és csellel sikerül bejutnia az Opera balettiskolájába (az egyik legnagyobb presztízsű ilyen intézménybe), ahol képzetlenségével és szegénységével is kilóg a sorból, de mindent megtesz azért, hogy ledolgozza a hátrányát. Ráadásul van még egy dolog, ami mindenkitől megkülönbözteti: az élete a tánc. Ezek alapján a Balerina történetét sokszor az ikonikus táncosfilmhez, a Billy Elliothoz hasonlítják.

Félicie minden tekintetben kilóg a sorból Forrás: Fórum Hungary

A film különlegessége nem is a történetben, hanem az animált táncos részekben rejlik, amelyek tényleg jelentős szerepet kapnak a Baleriná-ban. Ezek megalkotásához

a Párizsi Opera két csillagának, Aurélie Dupont-nak és Jérémie Bélingard-nak a mozgását használták fel.

Dupont, aki táncosként tavaly vonult vissza a színpadtól, azóta pedig az intézmény balettigazgatója, a táncjelenetek koreográfusa is volt egyben.

Látszik is a befektetett munka és a profi háttér: a táncos részek nemcsak a laikusok számára lehetnek tetszetősek, hanem a balettban járatosak is elégedettek lehetnek velük. Persze időről időre feláldozták a pontosságot és a klasszikusságot a lendületesség és a látvány oltárán, illetve kifejezetten extrém táncos jelenetek is vannak: valószínűleg maga Aurélie Dupont sem vállalkozna arra, hogy épületek tetején mutasson be forgásokat, ami Félicie-nek nem okoz problémát.

Összességében azonban így is

hitelesnek tekinthető a táncosok ábrázolása,

már a mozdulatok terén. Ugyanis bármennyire elhivatott és tehetséges is Félicie, a filmben ábrázoltnál összehasonlíthatatlanul több idő kell ahhoz, hogy valaki akár a töredékét elsajátítsa annak, amit ő a balettiskolába becsatlakozva megtanul. Arról már nem is beszélve, hogy a film végén a Párizsi Operában táncolhat, amihez még a tehetség, az elhivatottság és hosszú évek kitartó munkája sem feltétlenül elég. Mondjuk úgy, hogy Félicie kalandos Párizsba szökése az árvaházból sokkal kevésbé meseszerű, mint az, hogy ennyi előképzettséggel az Opera színpadán találja magát.

Nem könnyű balerinává válni Forrás: Fórum Hungary

Ezt viszont vállalták az alkotók: a film alapvető üzenete az, hogy merjünk nagyot álmodni, és tegyünk meg mindent azért, hogy ez teljesüljön, még ha ez szinte lehetetlennek tűnik is. A balettal kapcsolatban pedig többször is hangsúlyozzák az egyes szereplők, hogy

a tökéletes technikánál fontosabb, hogy valaki szívből táncoljon.

Félicie szerencséje is ez: hiába vannak nála felkészültebb jelöltek a vágyott szerepre, ő egész életében balerina akart lenni, és már akkor is táncolt, amikor még senki sem tanította rá. Ráadásul keményen megdolgozik a sikerért: ha kell, ötkor ébred, hogy még táncóra előtt gyakorolhasson, és addig ismétli a kegyetlennek tűnő gyakorlatokat, amíg szükséges.

A Balerina azt sem hallgatja el, hogy néha hiába minden erőfeszítés, nem teljesülnek az álmaink. Félicie segítője ugyanis a kezdetben kifejezetten mogorva Odette, akiről a film végén kiderül, hogy azért kénytelen cselédként szolgálni, mert egy baleset derékba törte táncosi karrierjét. Ez persze a felnőtt nézők nagy részét nem fogja váratlanul érni, már csak a karakter neve miatt sem, amely a Hattyúk tava című balettből származik.

Hasonló utalásokkal egyébként tele van a film, Félicie legnagyobb riválisának, Camille-nak pedig az a Maddie Ziegler kölcsönözte eredetileg a hangját, aki a kortárs tánc egyik legnagyobb sztárja a tengerentúlon. A mindössze 14 éves Ziegler egy realityben tűnt fel, majd az ausztrál énekesnő, Sia videóklipjeinek főszereplőjeként lett világhírű.

Párizs is fontos szerepet kap a Balerinában Forrás: Fórum Hungary

A filmnek a Párizsi Opera balett-társulata legalább annyira fontos szereplője, mint Félicie. A világ legrégebben működő együttese egyszerre jelenik meg kegyetlen és varázslatos helyként, ahol a legszigorúbb balettmesterről is kiderül, hogy valójában jó ember.

A Balerina persze nemcsak a táncról szól, így azoknak a gyerekeknek is szórakoztató lehet, akit különösebben nem nyűgöznek le a látványos balettos részek. A nem táncrajongó felnőttekre is gondoltak: ők 3D-ben gyönyörködhetnek a századfordulós Párizsban az épülő Eiffel-toronnyal.