Nincs az a fotó, amiért érdemes lelövetni magad

Steve McCurry fotókiállítás a Műcsarnokban 2016 február 24-én

Steve McCurry egy menekülttáborban kattintotta el azt az afgán kislányról készült fotót, ami később a világ egyik legismertebb portréja lett. A legendás fotós most Budapestre érkezett, ahol az ikonikus kép történetéről, a jó portré titkáról, az Instagramról és az életveszélyes helyzetekről is kérdeztük.

Mi a legfontosabb tulajdonsága egy igazán jó portrénak?

A jó portré mindig feltár valamit annak a személyiségéből, akiről készült. Az igazán nagyszerű portré pedig nemcsak az alany személyiségéből csillant fel valamit, hanem abból az általános léttapasztalatból is, hogy milyen embernek lenni. Ez az univerzális tanulság persze általában egy konkrét történeten vagy arcon keresztül nyilvánul meg.

Steve McCurryt megigézte a lány tekintete Fotó: Szabó Gábor - Origo

Amikor 1984-ben elkattintotta az afgán menekültlányról készült képet, érezte, hogy különleges lesz?

Tudtam, hogy erős kép lesz, mert már a helyszínen is megigézett az a hihetetlen tekintet, amit rám villantott.

Akkor nem is lepte meg, hogy mára a világ egyik legismertebb képévé vált?

Azért meglepett, de ne feledjük el, hogy mindez fokozatosan történt. Azzal kezdődött a történet, hogy rákerült egy magazin borítójára, de még hosszú évekbe telt, mire ennyire ikonikus képpé vált. Az mondjuk igaz, hogy rengeteg fotó szerepel a magazinborítókon, mégsem ég be mindegyik a köztudatba.

Saolin szerzetesek napi edzése egy kínai kolostorban Forrás: © Steve McCurry

Hogyan készült maga a kép?

Afganisztánban épp háború dúlt, én pedig az afgán–pakisztáni határon állomásoztam, hogy a menekültek helyzetéről tudósítsak. Borzalmas állapotok uralkodtak, tízezrek éltek koszos és nyomorúságos sátrakban, ahol sem elektromosság, sem vízvezeték nem volt. Az egyik táborban járva egyszer csak gyereknevetést hallottam, és kiderült, hogy egy kislányok számára felállított ideiglenes osztályteremből jött.

Sharbat Gulának hívják a lányt, akiről a világ egyik legismertebb képe készült a National Geographic számára a pakisztáni Pesavar közelében. Volt, aki úgy jellemezte a portrét, mint a harmadik világ Mona Lisáját a nyugati közvélemény számára Forrás: © Steve McCurry

Ahogy beléptem, találkozott a tekintetem a kislányéval, és azonnal tudtam, hogy erre az egy képre van szükségem. Először eltakarta az arcát, aztán a tanárnő megkérte: mutassa meg magát, hogy a világ megismerhesse az ő és a hozzá hasonlók történetét. Ekkor hirtelen leeresztette a kezeit, és belenézett a lencsébe, így készült el a kép.

Milyen érzés volt évtizedekkel később újra találkozni vele, és fotózni őt?

Nagyszerű pillanat volt, hiszen amikor keresni kezdtük, még azt sem lehetett tudni, hogy életben van-e egyáltalán. Örültem, amikor rábukkantunk, és láttuk, hogy él, és van családja. Persze, mint annyi sorstársának, neki is kemény élete volt.

Steve McCurry szerint Sharbat nem egészen fogta fel, hogyan érinthetett meg ennyi embert a tekintete Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ő is örült a találkozásnak?

Inkább kíváncsinak tűnt, és kicsit össze is zavarta a dolog. Egyáltalán nem tudott róla, mennyire híres az arca, és azt hiszem, hogy még ekkor sem fogta fel igazán, hogyan érinthetett meg ennyi embert a tekintete. Maga a fotózás csendesen zajlott, egy pillanatra sem mosolyodott el, amit a helyi hagyományok is megkövetelnek: férjezett asszonyként nem mosolyoghat rá egy idegen férfira.

És tényleg nem fotózta senki azóta?

Így igaz. Életében először és másodszor is én fotóztam le őt, a kettő között nem készült róla portré.

McCurry 1996-ban egy szent ünnepet kapott lencsevégre az indiai Rádzsasztánban Fotó: Szabó Gábor - Origo

A fényképezéshez való viszonyunk gyorsan változik a Facebook és az Istagram óta. Érinti ez az ön munkáját?

Nem igazán. Nagyszészt ugyanúgy zajlik minden: utazgatok a masinámmal, és ha valami felkelti a figyelmemet, lefotózom. Persze az internettel felgyorsultak a dolgok: bármikor lőhetünk egy képet, amit aztán azonnal meg is oszthatunk az egész világgal. Ez óriási különbség, hiszen régen akár egy hónapot is várhattam, mire meg tudtam mutatni valakinek a fotóimat.

1983 – egy idős szabó menti a varrógépét monszun idején az indiai Porbandarban Forrás: © Steve McCurry

Örül ennek a változásnak?

Igen, szerintem ez nagyszerű. A verseny sosem zavart, amúgy minél több ember leli örömét a fotózásban, annál jobb.

Szokott az okostelefonjával fotózni?

Állandóan, most is tele van képekkel. (nevet)

Steve McCurry állandóan fotózgat az okostelefonjával Fotó: Szabó Gábor - Origo

Számos alkalommal fényképezett háborús övezetben. Megéri egy jó fotóért kockáztatni az életét?

Mindannyian bevállalunk bizonyos kockázatokat az életben. Persze közben ritkán jut eszünkbe, hogy tényleg rosszul is elsülhetnek a dolgok, pedig erre mindig van esély. Ennek ellenére nincs az a zseniális fotó, amiért érdemes lenne megöletni magunkat. Ezért érdemes óvatosnak lenni.

Sokszor került valódi életveszélybe, de igyekezett mindig óvatos lenni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Volt valaha igazi életveszélyben?

Persze, sokszor, de mindig igyekeztem körültekintőnek lenni és minimalizálni a kockázatokat. Nagyon odafigyeltem, még akkor is, ha közben fegyverek ropogtak körülöttem.

A Steve McCurry – Legendás fotók című kiállítást április 4-ig nézhetik meg a Műcsarnokban.