Andrea Bocelli visszatér Magyarországra

Andrea Bocelli 2015
BO 2011-08-04 NEW YORK
Vágólapra másolva!
Napjaink legnagyobb tenorja készül újra megtölteni az arénát. 
Vágólapra másolva!

"Ha az Úrnak szép énekhangja lehetne, akkor az biztosan Andrea Bocelliére hasonlítana legjobban" - mondta egyszer a művészről Celine Dion. Bocelli népszerűsége azonban nem csak hangjában keresendő, hiszen ő úgy tudott a komolyzene területén egyedit alkotni, hogy közben a könnyűzenét sem vetette meg. Ezáltal pedig még közelebb tudta hozni az opera műfaját az emberekhez. Idén, Andrea Bocelli két év elteltével, 2015. november 22-én a Papp László Budapest Sportarénában ad újra koncertet.

Populáris hatásokkal, zenéje az opera műfajának hagyományaira épült, a legszélesebb közönséget megszólítva ezzel. Forrás: Giovanni De Sandre/Giovanni De Sandre

Puccini és Mascagni hazájában, Toscanaban, 1958-ban született Bocelli, egy Pisa melletti faluban nevelkedett, családja zenei támogatását élvezve. Örökletes zöldhályog betegsége egy gyermekkori baleset következtében súlyosbodott és emiatt elvesztette a látását. Vígaszt számára egyedül a zene jelentett, így rengeteg hangszeren tanult.

Hiába a zongora, vagy a fuvola iránti szerelem, a tökéletes hangszert a saját hangjában találta meg, amikor tinédzser korában első kisebb énekes diadalait aratta. Hogy neves énektanárait fizetni tudja, bárokban zongorázott, s e mellett jogi tanulmányait is folytatta a Pisai Egyetemen. Később a világ zenei ízlésében egyre erősebb pop hatás Bocellit is elérte. Miközben kisebb nagyobb pop-projektekben vett részt, sosem feledkezett meg igazi szenvedélyéről, az operáról. E kettős zenei fejlődés határozta meg későbbi stílusát, mely az opera műfajának hagyományaira épült, de megtörve a tradíciókat a legszélesebb közönséget szórakoztatja.

Andrea Bocelli február 10-i koncertjén Los Angelesben. Forrás: AFP/Kevork Djansezian

1994 az igazi csillag születésének éve. A Sanremo-i Dalfesztivált Il mare calmo della serra című dalával megnyerte. Szerepet kapott Verdi Macbeth-jében és még ezen a karácsonyon a Szent Péter Téren a Pápának és több tízezer hívének énekelte az Adeste Fideles-t. Karrierje a 90-es évektől kezdve igazi sikertörténet.

Szinte megszámlálhatatlan szakmai elismeréseinek száma, a Guinness Rekordok könyvébe kerüléstől a Golden Globe-díjon át, az Oscar jelölésig. Miközben Bizet és Puccini operáiban énekel, néha akár százezres közönségnek, ő az egyetlen előadó, aki legalább olyan, ha nem nagyobb popzenei babérokkal is dicsekedhet. Legnagyobb slágere a Con te partiro, melynek angol verziója, Sarah Brightmannel közös duettje Time to say goodbye megjelenésekor minden lemezeladási rekordot megdöntött, és a fél világon hónapokig vezette a slágerlistákat.

A New York-i Carnegie Hall, a Central Park, a római Colosseum, a sydney-i és berlini Operaházak, vagy a brazíliai San Paolo 110 ezres koncertje, csak néhány különleges helyszín Bocelli sikereiből. 2010-ben a halhatatlanoknak járó csillagot is megkapta a Hollywood Walk of Fame-en. Népszerűsége túlnőtt idősebb pályatársain José Carrerason és Placido Domingon, noha időről időre közös koncertet is adnak. Bocelli zenénkre gyakorolt hatását Caruso és Sinatra mellett emlegetik.

A kivételes énekes egyik legfontosabb védjegye tökéletes hangja, mely egyszerre melankolikus és színektől ragyogó, kiváltképp, amikor szerelmesként, vagy apaként énekel. A másik pedig bezárkózóbb, de annál emberibb, szerethetőbb személyisége.

„A zene mindig a szenvedélyem volt és mindig a lehető legjobban akartam csinálni. A muzsika örömöt, boldogságot hoz az életünkbe, én hiszek ebben. És valamilyen módon segít abban, hogy a világ egy jobb hely lehessen” – mondja a művész.

Napjaink legnagyobb tenorja több mint 80 millió albumot adott el. Szinte minden évben egy-egy új lemezzel rukkol elő, klasszikus és poplemezeinek dalait koncertejein is élvezhetik világszerte. A 2013-ban megjelent nagysikerű Passione című lemezével, még abban az évben a magyar közönségnek élőben is bemutatkozott.

Világszerte több mint 80 millió lemezt adott el Forrás: Giovanni De Sandre/Giovanni De Sandre

Idén november 22-én a Sportarénában a népszerű klasszikus operarészletek, ismert olasz dalok és popalbumainak számai mellett, az adventi időszakot idéző dalok is szerepelnek a programban. Andrea Bocellit magyar szimfonikus zenekar és kórus kíséri majd, Marcello Rotavezényletével.