Meghalt Harangozó Teri

Harangozó Teri; SZEMÉLY FOGLALKOZÁS énekes gálaest
Budapest, 2008. március 4. Harangozó Teri táncdalénekes a színpadon a Tisztelet Társaságának III. Tavaszköszöntő Tisztelet Gáláján a Papp László Budapest Sportarénában. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
Elhunyt Harangozó Teri énekesnő, a halálhírt a család is megerősítette.
Vágólapra másolva!

Életének 72. életévében elhunyt Harangozó Teri. A halálhírt a család megerősítette az MTI-nek. A család tudatta, hogy az énekesnő gyors lefolyású tüdőbetegség következtében hunyt el.

"Gondoskodó szeretete, a végső napokig kitartó, szórakoztató humora, gyönyörű hangja, egyénisége hiányozni fog rokonainak, barátainak, közönségének" - áll a család közleményében.

Harangozó Teri táncdalénekes a színpadon Forrás: MTI/Földi Imre

A színésznő augusztus végén került kórházba: hátsó fali infarktusa volt, majd kiderült, a tüdejével is vannak gondok. Sokáig nem ébredt fel az altatásból, kómában volt. A napokban azonban már javulásról számolt be a Life.hu.

"A hírek szerint Harangozó Teri magához tért, egy hozzátartozója pedig azt nyilatkozta, az énekesnő jobban van" - írta a napokban a portál.

A táncdalénekesnő az 1965-ös Ki mit tud? tehetségkutató egyik felfedezettje volt

Minden ember boldog akar lenni Forrás: MTI/Mészáros János

Az énekesnő 1965-ben szerepelt először a Ki mit tud? című dalversenyben, utána a táncdalfesztiválok rendszeres fellépője volt.

1966-ban övé lett Magyarország első aranylemeze is,

a

Minden ember boldog akar lenni című dallal. Legismertebb dala az 1968-ban megjelent Mindenkinek van egy álma

Nincs kómában Harangozó Terihttp://www.life.hu/drlife/20150905-harangozo-teri-enekesno-mar-nincs-komaban.htmlAradszky László nagyon izgul Harangozó Teriérthttp://www.life.hu/sztarok/20150904-aradszky-laszlo-nagyon-izgul-harangozo-teriert.html