Egy fillért nem kap ez a seggfej

martin shkreli
Vágólapra másolva!
A világ leggyűlöltebb embere magával rántott egy kiadót is, de legalább átgondolta, mitől válhatott azzá.
Vágólapra másolva!

Nem kellett sok idő, hogy már ne a Cecil nevű oroszlánt elejtő amerikai fogorvos és ne László Petra legyen az internet leggyűlöltebb embere, hanem egy harminckét éves amerikai befektető,

aki az 55-szörösése vitte fel az AIDS-betegek kezelésére is használt gyógyszer árát.

Ahogy az Origo néhány napja megírta, a Daraprim nevű gyógyszert 62 éve használják a toxoplazmózis fertőzés és a malária gyógyítására, és sűrűn használják a HIV-fertőzöttek is, akik esetében a paraziták okozta, általában enyhe lefolyású betegségek súlyosabbak lehetnek. A szabadalmi jogok lejárta után Martin Shkreli Turing Pharmaceuticals nevű cége vásárolta meg a forgalmazási jogokat, és 13 dollár 50 centről rögtön 750 dollárra emelte az árát.

A leggyűlöltebb ember, Martin Shkreli Forrás: Origo

A zenei szál

Nem sokkal később kiderült, hogy Shkreli imádja a pop-punk és emo zenekarokat, és jó kapcsolatot ápol Geoff Ricklyvel, a Thursday nevű amerikai poszthardcore együttes frontemberével, akinek

Collect Records nevű kiadójába még be is fektetett.

A hírre természetesen kiborultak a kiadónál lévő együttesek, ahogy kétségbeesetten nyilatkozott a helyzetről Geoff Rickly is. "Még mindig forog velem a világ, és szeretném hinni, hogy valami jobb cél érdekében lépte ezt meg Shkreli, de egyelőre a szívem szakad meg. Nem tudom, hogyan lehetne folytatni a kiadót, mindenekelőtt szeretném még megismerni az együttesek véleményét is."

Nem vártak sokat

Az együttesek nem vesztegették az idejüket, a Wax Idols frontembere, Hether Fortune például egy Facebook-posztban magyarázta el a rajongóinak, hogy soha nem találkozott Shkrelivel, és csak annyit tudott róla, hogy

a Collect Records mecénása szeretett volna lenni, mert hatalmas Thursday-rajongó.

Mindenki megnyugodhat, aki megveszi az együttes lemezeit, mert egy fillérrel nem hizlalja ennek a seggfejnek a bankszámláját. Fortune, mint mondta, 13 éves kora óta jóban van Ricklyvel, nagyszerű embernek ismerte meg, kiáll mellette, mert tudja, hogy soha nem akarta volna se őt, se magát ilyen helyzetbe hozni, és meg fogják oldani az ügyet. Ezúttal sem vesztegették az időt.

Előre és hátra

Egy nappal később, szeptember 23-án Geoff Rickly bejelentette, hogy a Collect Records

az előadók támogatásával és bátorítására minden kapcsolatot azonnal megszakít Martin Shkrelivel.

A New York Times közben felderítette, hogyan került Shkreli kapcsolatba Ricklyvel.

Először akkor találkoztak, amikor Shkreli 10 ezer dollárért, azaz közel 3 millió forintért megvette tőle azt a gitárt, amivel a Thursday 2001-es Full Collapse albumát felvették. Ezután Shkreli beszállt a szárnyát bontogató Collect Recordsba is, 600 ezer és egymillió dollár között fizetett, hogy kisebbségi tulajdonosa legyen a kiadónak. Mint egy interjúban mondta, soha nem várt semmilyen nyereséget, csak támogatni akart zenészeket, akiket tisztel és szeret.

Mindenki szomorú

Shkreli persze nem örült a kiadó döntésének, de elfogadta. Hogy ki kell-e most vásárolniuk a cégből, és ha igen, akkor hogyan fogják megtenni, egyelőre nem lehet tudni. Geoff Rickly biztos abban, hogy ez a Collect Records végét jelenti. "Ha az előadóink helyében lennék, az én hitem és bizalmam is megingott volna az elmúlt napok eseményei miatt. A bankban lévő pénzem nem fedezi a beérkező számlákat. Megsemmisítő érzés" – nyilatkozta.

Az biztos, hogy Shkrelit is megcsapta a hirtelen támadt gyűlölet, ugyanis az NBC-n bejelentette, hogy

csökkenteni fogják a Daraprim árát,

bár azt egyelőre nem közölte, hogy mennyivel. Egy erőtlen kísérletet megint tett arra, hogy azzal mossa tisztára magát, hogy csak kutatási célokra akarta fordítani a pluszbevételt, de kezdettől fogva kerülte a mikéntre vonatkozó kérdéseket.