Hosszú évek után mutatott be klipet Enya

enya
Vágólapra másolva!
Az ír énekesnő friss klipje szerint nemcsak zenéje változatlan, hanem ő maga sem változott.
Vágólapra másolva!
Enya az egyik leggazdagabb ír előadó Forrás: Origo

A napokban bemutatták az ír énekesnő hamarosan megjelenő, nyolcadik albumának második számát, amihez kivételesen egy szerény klipet is forgattak, amiben az énekesnő egy rejtélyesen bevilágított zenekar előtt énekel. A So I Could Find My Way című dal természetesen

ugyanolyan éteri és hipnotikus, amilyen az Orinoco Flow volt,

és minden egyéb, amit Enya valaha kiadott.

Az Orinoco Flow-ról és az énekesnőről mindent megtudhat abból a cikkből, amit a dal kiadásának huszonötödik évfordulójára írtunk. Kiderül például, hogy Enya számára a csend és a nyugalom jelentik a legfőbb inspirációt, hogy visszavonultan él egy kastélyban, és hogy

az egyik leggazdagabb ír zenész.

Világszerte több mint 80 millió albumot adott el még úgy is, hogy egy időben cikinek számított.