Jön a Rolling Stones új albuma

RICHARDS, Keith; Watts, Charlie; JAGGER, Mick
Havanna, 2016. március 25. A The Rolling Stones brit rockzenekar tagjai, Mick Jagger énekes, Charlie Watts dobos, Keith Richards gitáros és Ronnie Wood basszusgitáros (b-j) érkezik magángéppel a havannai José Marti nemzetközi repülőtérre 2016. március 24-én. Az együttes a következő napon ingyenes koncertet ad a kubai főbárosban. (MTI/EPA/Alejandro Ernesto)
Vágólapra másolva!
December 2-án jelenik meg a Rolling Stones új albuma, amelyen a bluesos kezdetekhez nyúl vissza a zenekar.
Vágólapra másolva!

A Blue & Lonesome-ra több mint tíz évet kellett várni, a Rolling Stones ugyanis legutóbb 2005-ben adott ki stúdiólemezt (Bigger Bang). Ez a leghosszabb szünet eddig a zenekar karrierjében két album között.

A honlapjukon azt írják a Blue & Lonesome-ról, hogy öt évtized van benne, de

mindössze három nap alatt készült:

ennyi idő alatt vették fel ugyanis a lemezt tavaly decemberben, Londonban. A cél ezzel az volt, hogy a lemez minél spontánabbnak hasson.

Az album felvételében Mick Jagger, Keith Richards, Ronnie Wood és Charlie Watts, azaz az állandó tagok mellett közreműködött basszusgitáron Darryl Jones, aki a turnékon is játszik a zenekarban, illetve billentyűn Chuck Leavell és Matt Clifford.

A lemezen szereplő tizenkét dalból kettőhöz Eric Clapton is csatlakozott,

aki a szomszédos stúdióban éppen a saját új albumán dolgozott.

A zenekar úgy fogalmazott, hogy az albummal azt az időszakot szeretnék felidézni, amikor blueszenekarként még Jimmy Reed, Willie Dixon, Eddie Taylor, Little Walter és Howlin' Wolf dalait játszották, így a lemezen tőlük hallhatók feldolgozások.

A Rolling Stones már régóta kecsegtette a rajongókat egy lehetséges új albummal, és áprilisban a gitáros Ronnie Wood arról beszélt, hogy a blues dalokat rögzített a zenekar. Azt mondta, hogy mikor visszahallgatták a felvételeket, alig hitték el, hogy magukat hallják, annyira autentikusnak hangzott az egész.