Újabb fordulatot vett Presser Gábor és Kanye West pere

Presser Gábor 700 millió forintra pereli Kanye West rappert
Vágólapra másolva!
Kanye West Los Angelesbe szeretné áthelyeztetni azt a szerzői jogi pert, amelyet Presser Gábor indított ellene a Gyöngyhajú lány engedély nélküli felhasználásáért. Presser szerint a rapper és kiadói azért kérték a New York-i helyszín megváltoztatását, hogy őt ellehetetlenítsék. 
Vágólapra másolva!

A Daily Mail úgy tudja, hogy mielőtt Kanye Westet a múlt héten beszállították volna ideg-összeroppanás miatt egy pszichiátriai klinikára, még beadott egy kérelmet a bíróságra.

A rapper és a Sony Music azért kérte november 11-én a per helyszínének megváltoztatását, mert a legtöbb érintett Los Angeles-i székhelyű, és az áthelyezés megkönnyítené számukra, hogy részt vegyenek az eljárásban. A Daily Mail által megszerzett, a bíróságra beadott dokumentumokban

Kanye West azt is állítja, hogy volt engedélye Pressertől a dal felhasználására.

Presser Gábor májusban perelte be 2,5 millió dollárra a rappert, amiért a New Slaves című 2013-as számában felhasználta a Gyöngyhajú lány-t. Presser szerint Kanye West nem kapott tőle engedélyt erre, és nem is fizetett a dal felhasználásáért.

Nincsenek egy súlycsoportban

A magyar zenész szerint abszurd, hogy nehézséget jelentene Kanye West és a kiadói számára a mostani helyszín, mivel minden érintettnek van üzleti érdekeltsége New Yorkban is. Presser úgy gondolja, hogy a per áthelyezése mindössze neki járna a hosszabb utazás miatt plusz anyagi, időbeli és egészségügyi terhekkel.

Nyilvánvalóan igazságtalan lenne, ha az alperesek óriási anyagi fölényüket arra használnák, hogy megfosszanak attól a döntésemtől, hogy ezen a bíróságon keressek elégtételt”
– fogalmazott a bírósági iratok szerint.

Kanye Westet egyébként több mint egy hét elteltével, szerdán hazaengedték a kórházból, viszont továbbra is pszichiátriai kezelés alatt áll.