Frank Sinatra baráti dorgálása George Michaelnek 1990-ből

Frank Sinatra
(FILES) Legendary US singer Frank Sinatra in file picture taken 26 May 1992 in London performs on the stage at the Albert Hall. / AFP PHOTO / PA / ADAM BUTLER
Vágólapra másolva!
George Michael 1990-ben egy interjúban beszélt arról, hogy már kissé terhesnek érzi a hírnevet. Erre Sinatra nyílt levélben adott tanácsokat az akkor 27 éves popsztárnak.
Vágólapra másolva!

George Michael 1990-ben, második stúdióalbumának megjelenésekor adott interjút a Los Angeses Times Calendar című magazinjában. Arról beszélt, hogy a popsztárságról szóló álmai egyre inklább

kezdenek rémálomra hasonlítani.

Arról is beszélt, hogy egyre kevesebb videoklippel és koncerttel készül megtámogatni az 1990-es Listen Without Prejudice című albumát. A videoklippek hiányát egyébként azzal is magyarázta, hogy nem szeretné befolyásolni a közönséget a dalok értelmezésében, és szerinte a klipekkel pont ezt érik el. Szerinte a videókban megrendezett képi tartalom gúzsba köt. Ő sokkal inkább

szerette volna, ha a rajongók maguktól alakítják ki kapcsolatukat a dalaival.

Emellett pedig állítólag egyre kényelmetlenebbül érezte magát a kamerák előtt. A Calendar interjúja közben sem engedte, hogy fényképezzék.

Az biztos, hogy sok olvasóban keltett ellenérzést az interjú, többek között Fank Sinatra is olvasta az anyagot. Nem sokkal a megjelenése utána levelet írt a szerkesztőségnek, amit egy héttel később le is hoztak. Ebben sztárbaráti intelmeket is megfogalmaz George Michaelnek.

Azt írja, hogy az interjút olvasva az volt az első gondolata, hogy George Michaelnek minden egyes reggel, mikor felkel,

meg kellene köszönnie a jóistennek mindazt, amije van.

Aztán azt is írja, hogy nem érti, miért akar lazítani a népszerűség szorításán az, aki állandóan hangoztatja, hogy hét éves kora óta akart popsztár lenni. Már egyértelműen George Michaelhez szólva azt írja, hogy szárnyaljon, és legyen hálás ezekért a terhekért. Kedvesen úgy fogalmaz Sinatra, hogy "elég ebből a népszerűség tragédiája-jellegű szövegelésből.

Te pedig elég távol vagy ettől." Sinatra dorgálásában végig érezhető a baráti féltés és tisztelet - azt is írja George Michaelnek, hogy "nagymenő vagy".

Sinatra szerint a tehetséget, ami - ahogy írja, - nyilvánvalóan George Michaelnek is van, nem szabad elpazarolni.