Rúzsa Magdi és a Magna Cum Laude beengedtek az öltözőjükbe

Telekomparty
Telekom koncert
Vágólapra másolva!
Presser Gábor, Rúzsa Magdi és a Magna Cum Laude zenél a Sportarénában este nyolctól a Magenta 1 koncerten, emellett az Origón élőben is követhető lesz az esemény. Az Origo tudósítói a fellépés előtt körbejártak a backstage-ben, és megnézték, hogyan készülődnek a zenészek.
Vágólapra másolva!

"Nagyon izgulok, és bízom benne, hogy jó lesz a hangulat a koncertünkön is" – mondta Rúzsa Magdi kérdésünkre válaszolva, akivel a fellépés előtt nem sokkal tudtunk beszélgetni, az öltözőjében. Már kisminkelve, fellépőruhájában várta kérdéseinket. Bár azt mondta, hogy izgul, ennek nyoma nincs. Hogy akkor mégis miért izgul? "Ilyenkor, amikor több zenekar is fellép, nehezebb megfogni a közönséget, hiszen kevesebb idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy minden összehangolódjon. Éppen ezért most egy olyan műsort raktunk össze, amelybe beválogattuk a nagy kedvenceket. Nyárias hangulattal kezdünk, aztán pedig jön egy mélyebb rész. Egy Pici bácsis blokk, amely egytől egyig olyan dalokból áll, amelyek egyszerűen megcsavarják az embert. Nagyon szeretem ezt a mostani műsort, minden benne van, remélem, hogy a közönség is szeretni fogja majd".

A közönség pedig ugyebár most nem csak az énekesnő saját bázisából áll majd, hiszen sokan lesznek olyanok is, akik nem vérbeli rajongók. "Ez egy igazi kihívás, hiszen biztosan lesznek olyanok, akik egyébként nem indultak volna el egy Rúzsa Magdi-koncertre. Most viszont esélyt kapok arra, hogy megismerjenek engem és a dalaimat. Lehet, hogy aztán legközelebb már eljönnek egy önálló koncertemre is. Szóval, bár igen, ahogy mondtam, ez kihívás, de egyben lehetőség is!"

Nagyon szeretem ezt a mostani műsort Fotó: Adrián Zoltán - Origo

És hogy vajon melyik lehet majd az a pillanat, amikor a legtöbbeket elkaphat Rúzsa Magdi? "Hát azért, amikor az Egyszer című dalnak jön majd a kis elővezető zenéje, megszólal a zongora, és remélhetőleg megismerik... Na, az egy nagyon nagy dolog lenne!" Az énekesnő szerint az Egyszerű ráadásul egy olyan szerzemény, amely már szabályosan önálló életre kelt. "Ez egy egy zongorás dal, ami ráadásul nagyon hosszú is, szóval egészen másfajta, mint amik mostanában könnyebben eljutnak a közönséghez. Mégis működik, megállíthatatlan, és elindult. Imádják az emberek! Bízom benne, hogy ez ma este is így lesz! Azért is gondolom, hogy ez megtörténhet, mert nyáron még a Volt fesztiválon is torkuk szakadtából üvöltötték a fiatalok. Pedig azon a fesztiválon aztán tényleg van sok minden más is!"

A koncert előtt még azt is elárulta nekünk az énekesnő, hogy bár ezekben a percekben éppen egy fellépésre készül, de mostanában egyébként többet pihen. Legalábbis a tavalyi évhez képest, "amikor rengeteget mentem, és rengeteg dolgot csináltam. Most azzal töltöm a legtöbb időmet, hogy lesem az embereket, figyelem a világot magam körül, és fényképezem a fejemben a különböző hangulatokat. Én ilyenkor gyűjtök ötleteket ahhoz, hogy aztán a későbbi szövegekben benne legyenek az apró kis érzések, a rúzsamagdis dolgok és gondolatok".

Rajtra készen a magnások Fotó: Adrián Zoltán - Origo

"Másfajta figyelmet kapunk ilyenkor a közönségtől, és a zenekar is másként él meg egy ilyen bulit. Nem szabad elfelejteni, hogy ezt a fellépést most a Telekom adja, úgymond, ajándékba az ügyfeleinek. Szóval ilyenkor lehet, hogy eljönnek olyanok is, akik talán még soha nem voltak Magna-koncerten" – mondják a Magna Cum Laude tagjai arra a kérdésre, hogy miben különbözik ez a mai, vasárnap esti koncert egy átlagostól. Ilyenkor nyilván a legnagyobb slágerekre helyezik a hangsúlyt. Igyekeznek azokat a számokat összeválogatni, amiket mindenki ismer. "Jó érzés az, hogy olyan embereknek játszhatunk, akiknek újdonságot jelenthetünk. Érdekes az is, hogy ülni fognak majd. Igaz, hogy az unplugged koncerteken is ülni szoktak, de aztán úgyis mindig sikerül felállítani őket a székből. Ezt mindig nagyon jó látni. Azon leszünk, hogy ez most is így legyen – a végére totál eksztázis lesz!"

És ha nem áll fel a közönség? Akkor sincs baj! "Azt a trükköt szoktuk bevetni, hogy ilyenkor mi is leülünk. Nehezen lehet már minket zavarba hozni." Mező Misi ráadásul egy igen impulzív személyiség, minden koncerten a tenyeréből eszik a közönség, és általában sikerül megnyitnia az embereket. Ma este azért talán valamivel nagyobb kihívás lesz végig fenntartani a közönség figyelmét, hiszen egy zenésznek nem az a dolga, hogy összehozzon egy olyan pillanatot, amikor felrobban a csarnok. Ezt a hangulatot folyamatosan fenn kell tartani. Azon dolgozunk, hogy minden egyes koncerten valami olyat tegyünk, ami felébreszti, felrázza a közönséget. Ami után azzal megy haza, hogy egy tök jó koncerten volt."

A banda tagjai szerint valahol mindig mindenki spiccen akarja tartani a közönséget. Holott minden közönség más, "mi is mindig másként érezzük magunkat, különböző egyéniségek vagyunk mi is. Sosincs egy általános recept arra, hogy mi működik, és mi nem. Egy biztos: a pillanatnak van egy ereje. Ez azt jelenti, hogy nem tudunk száz százalékra előre tervezni, hiszen a közönséghez kell alakítani a bulit. Van, hogy kihagyunk valamit, és ugrunk egy másik számra". Azt mondják, hogy érezni lehet azt, hogyha a közönség "nem úgy veszi a dalokat. Ha éppen tudni lehet azt, hogy egy lassú dal most nem jönne jól, akkor ott a színpadon úgy döntünk, hogy gyerünk tovább, és verjünk oda."

Szerintük "az emberek nagy része a legnagyobb slágereinket ismeri. Ha azonban úgy érezzük, hogy olyan a közönség, aki nyitottabb, akkor más dalokat is bátrabban előveszünk. Látni lehet egyből, hogy működik-e vagy nem. Nem félünk ettől. Ahogyan attól sem félünk, hogy megmutassuk akár a búskomorságot is, vagy a Visszhang című, kevésbé bulis dalunkat, amely egyébként az egyik legszebb szerzeményünk."

Megkérdeztük azt, hogy 1-10-ig hogy van most a zenekar. Erre egy egyöntetű kilences volt a válasz! Hozzátették azt is, hogy mostanában nem játszottak sokat, így ki vannak éhezve. Dalok íródnak, klipet forgatnak, vagyis készül egy új lemez, amellyel egyébként nem szoktak erőlködni. "Nem hozunk ki kettes alá lemezeket. Inkább kivárjuk azt, hogy összeálljon egy jó anyag. De az nagyot szól majd."

Megy a keszülődés az esti koncert előtt Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A koncertre azok a Magyar Telekom-ügyfelek kaptak meghívást, akik 2017. június 30-ig legalább egy éve Magenta 1 kedvezménycsomaggal rendelkeztek, és részvételi szándékukat időben jelezték. A Papp László Sportaréna befogadóképessége miatt kizárólag az első 10 ezer, teljeskörűen kitöltött regisztrációval rendelkező Magenta 1-es ügyfél kapott koncertjegyet. (A koncertet február 12-én, vasárnap este nézhették élőben az Origón.)

A cikk megjelenését támogatta a Magyar Telekom.