1 millió fontba kerülne David Bowie 9 méteres villáma

David Bowie Aladdin Sane lemezborító
Vágólapra másolva!
Rajongói közösségi finanszírozással akarnak David Bowie tiszteletére emlékművet állítani. A 9 méter magas acélvillámot a zenész szülőhelyéhez közel állíttatnák fel. 
Vágólapra másolva!

David Bowie rajongói, elsősorban brit művészek és aktivisták állítanának emlékművet a zenész tiszteletére. Közösségi finanszírozással

egymillió fontot szeretnének összgyűjteni az állandó emlékműre.

A szobor David Bowie szülőhelyén, London Brixton negyedében állna.

A kilenc méter magas acélszobor az 1973-as Aladdin Sane című lemez borítóján is látható Bowie-karakter sminkjét idézi. Egy hatalmas piros és kék villámról van szó, ami egy Bowie-t megörökítő falfestmény mellett kapna helyet, körülbelül

5 utcányira a zenész szülőhelyétől.

David Bowie Aladdin Sane lemezének borítója az arcra festett villámmal Forrás: Origo

Charlie Waterhouse, a projekt mögött álló művészek egyike szerint az alkotás egyszerre lesz

A projektet egyébként a helyi vezetőség is támogatja, de a gyűjtést szervezők együtt dolgoznak David Bowie londoni és New York-i csapatával is - írja a Rolling Stone. Állítólag minden támogatónak készülnek valami apró ajándékkal. A gyűjtést március 21-én zárják le, és csak akkor valósulhat meg a progjekt, ha összejön legalább 990 ezer font. Cikkünk megjelenéséig majdnem 29 ezer fontot ajánlott fel 250 támogató.