A globalizáció és az iparosodás elősegíti a betegségek emberről állatra terjedését

Vágólapra másolva!
A globalizáció és az iparosodás hatására egyre gyakrabban terjednek át a betegeségek az emberekről az állatokra. Az Edinborough-i Egyetem Roslin Intézetének tudósai kimutatták, hogyan terjed egy baktériumtörzs emberről csirkékre.
Vágólapra másolva!

Tízezer éve, az első állatok háziasítása óta ez az első közvetlen bizonyíték arra, hogy a kórokozók emberről állatra is terjednek. A kutatók csirkékben is azonosították a Staphylococcus aureus baktériumot és genetikai vizsgálatok során kiderült, hogy a kórokozó körülbelül 40 évvel ezelőtt, az intenzív állattenyésztés elterjedésével egyidőben került át emberből a szárnyasokba.

A nagyüzemi körülmények között tartott csirkék fertőzéses megbetegedései nagy terheket rónak a gazdaságra. Ha más háziállatokba is átkerülhetnek baktériumok, az befolyásolhatja az élelmiszerbiztonságot is.

Fél évszázada a csirkéket főleg a tojások miatt tartották, a hús csak melléktermék volt. Ma a hús iránti kereslet hatására az iparág a nagyvállalatok kezébe került, akik mindössze néhány vérvonallal dolgoznak, ez pedig elősegíti a kórokozók terjedését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!