Czvikovszky Tibor

Vágólapra másolva!
Lehet-e "zöld" a műanyag?
Vágólapra másolva!

Ha áttekintjük a mérnöki anyagok - a fémek, a kerámiák és a polimerek - együttes alkalmazásának és versenyének történetét, láthatjuk, hogy a mesterséges polimerek, a műanyagok döntő szerepet játszottak a 20. század technikai vívmányainak létrehozásában, a nylonharisnyától a kompozit repülőgépszárnyakon át a mobiltelefonig és a számítógép integrált áramkör-agyáig. Sokak szerint a kőolajból készülő műanyag a globalizálódó világ erőltetett fogyasztásának tipikus anyaga, amely elfecsérli a Föld meg nem újítható nyersanyagát, ráadásul környezetszennyező, biológiailag lebonthatatlan és összeférhetetlen az élet minden formájával, azaz nincs helye a fenntartható fejlődésben. A műanyagfogyasztás valóban arányban áll a népek gazdagságával, a GDP-vel és a kőolaj-felhasználással is. A fejlődő világrészek lakosainak törekvése megállíthatatlan: ők is mobiltelefonra gyűjtenek, tiszta ásványvízre vágynak és a jövőben gépkocsit szeretnének. Készüljön-e, és ha igen, miből, műanyag a kőolaj utáni korban? Erről szól az előadás, szemügyre véve a fenntartható fejlődés követelményeit, a környezetvédelmet, az újrahasznosítást, a bio-kompatibilitást, a biomassza átalakítását és mindezek társadalmi-etikai vonzatát is.

Az előadás helye és időpontja: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Informatikai épülete (Budapest XI., Magyar tudósok körútja - régi nevén Pázmány Péter sétány - 2.), Kozma László nagyelőadó; 2005. október 3., 19:30.

Jelentkezni az előadásra a 06-30-30-30-310 normál tarifás telefonszámon, illetve regisztrációs oldalunkon lehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!