Keleti légbukfencei három aranyat hoztak

Vágólapra másolva!
Az 1952-es helsinki olimpia talajbajnoka túlszárnyalta négy évvel ezelőtti teljesítményét, egyetlenegy napon három aranyérmet gyűjtött be. "Azt hittem, hogy már öreg vagyok ahhoz, hogy győzhessek" - mondja a 35 éves Keleti, aki hihetetlen fegyelemmel még a repülőgépen és a reptereken is edzett. "Még most sem hiszen el, hogy ennyi aranyérmet nyertem."
Vágólapra másolva!

Egy nap pihenő után folytatódott a női tornaverseny a szabadon választott gyakorlatokkal. A közönség most is kiélezett küzdelmekre számíthatott. Talajon a japán Tanaka és a szovjet Muratova vezetett a kötelező gyakorlatok után a magyar Keleti Ágnes és Tass Olga előtt. Várható volt, hogy Keleti, aki talajon Helsinkiben már aranyérmes volt, nem fogja könnyen átadni bajnoki címét. Így is történt.

Nagy érdeklődés közepette egymás után kerültek sorra az esélyesek. A szovjet Muratova és a japán Tanaka szabadon választott gyakorlatukra 9.266 pontot kaptak. Aztán jött Keleti Ágnes. A nézők visszafojtották a lélegzetüket. A magyar tornásznő nehéz művészi gyakorlatát szinte tökéletes tartással hajtotta végre, és végül egy gyönyörű befejező légbukfenc után Keleti egy precíz beállással fejezte be gyakorlatát. A közönség hosszan ünnepelt, és rögtön emelkedtek a pontozó bírák karjai is: Keleti Ágnes szabadon választott gyakorlatára 9.466 pontot kapott, és ezzel megelőzte Tanakát és Muratovát is. Nagy diadal ez a magyaroknak. A szovjet Latinyina remek gyakorlatot mutatott be is, az ő teljesítményét ugyancsak 9.466 pontra értékelték. Így tehát 18.732 ponttal Keleti és Latinyina végzett az első helyen, és mindketten aranyérmet kapnak.

"Ebben a versenyszámban ismét összecsapott a női torna két érája; a sportolást, versenyzést, erőt, határozottságot és szépséget kifejező torna, amelynek képviselője Keleti, Tass, Latinyina, Muratova; és a túlzottan elnőiesedett, ellágyított, egyes testrészek mozgásának túlzott propagálását kifejező torna, amelynek képviselője Bosakova és néhány cseh, szovjet és bolgár utánzója" - magyarázza Sárkány István. A győzelmet a sporttorna vitte el, szépségét Keleti, Latinyina olyan magas fokon igazolta, amelyet egy olimpia színvonala megkövetelhetett."

A másik magyar esélyes versenyző, a gyönyörű Tass Olga 18.533 ponttal a hetedik lett, míg a magyar tornabíró, Sárkány által elmarasztalt csehszlovák Bosakova a negyedik. A ma reggelig még az első helynek örülő japán Tanaka és szovjet Muratova szintén a negyedik helyre csúszott vissza. A többi magyar tornásznő hátulra szorult: Korondi Margit 25. lett, Bodó Andrea 31., Köteles Erzsébet 33., Kertész Alice 34.