Iharos szerelmes

Vágólapra másolva!
November 4-én megérkezett Csehszlovákiába Iharos Sándor. A futó korábban lemondta olimpiai szereplését, most mégis csatlakozik a csapathoz, ugyanis tudósítani szeretne a játékokról. Edzője, Iglói Mihály azonban közölte, Iharos versenyzik, vagy nem jön. A futócsillag tehát marad. Sporttársai azt találgatják, mi történhetett Iharossal. Miért nem vehetett részt az 1955-ben a világ legjobb sportolójának választott futó a melbourne-i olimpián? Közrejátszhat a gerelyvetőnővel kezdődő szerelem?
Vágólapra másolva!
Forrás: Olimpiának indult...
A kor legjobb futója: Iharos Sándor
Rózsavölgyi


Tábori László, a másik futótárs is érezte, hogy Iharos szorong. A félelem okát pedig abban látta, hogy a futó maga is tudta, hogy erősen visszaesett. "Sanyi edzései nem úgy mentek, mint kellett volna. Nem volt abban a formában, mint 55-ben, amikor ő volt a világrekorder." Iharos Sándor legeredményesebb éve volt 1955, amikor 1500 m-től 3 mérföldig valamennyi távon világcsúcsot ért el. Ebben az évben választották meg őt - magyarként egyedüliként - a világ legjobb sportolójának.

Tábori László hangsúlyozta, hogy a szép eredmények után nagy nyomás nehezedett Iharosra. "Nem lehetett biztos a győzelmében" - mondja a szintén futó Szabó Miklós. "Az orosz Kuc akkor nagy formában futott, nem sokkal az olimpia előtt világcsúcsot javított, megvert mindenkit" - magyarázza Tábori. "Kuc valóban olyan volt, mint egy elefánt, annyi erő volt benne. Nem volt tehetség, de ereje volt."

Tábori szerint Iharos nem tudta volna elviselni, ha Melbourne-ben esetleg csak dobogós lesz. "Úgy gondolkodott: nem vagyok formában, ugyanakkor mindenki elvárja tőlem, hogy első legyek, de erre kevés az esély, szóval nem jövök."