Örökbe fogadták a magyar gyorsúszólányt

Vágólapra másolva!
A 16 éves Ördögh Zsuzsát örökbe fogadta az amerikai Ramey-család. A Melbourne-ben helyezetlen, de tehetséges gyorsúszólány szüleit és öccsét hagyta Budapesten, hogy a Seattle-ben lakó családdal éljen. "Nancyt az amerikai úszók buszán ismertem meg, és jó barátnők lettünk" - meséli Ördögh Zsuzsa.
Vágólapra másolva!
Két fiatal lány: Nancy Ramey (bal oldalon) és Ördögh Zsuzsa (középen)

"Komoly tehetség volt, igazán nagy úszó válhatott volna belőle" - mondja Killermann Klára, aki együtt úszott Ördögh Zsuzsával. Úszótársa úgy emlékszik Zsuzsára, hogy laza lány volt. "Könnyen vette a dolgokat. Kérdeztük tőle, hogy ' Zsuzsa, mit szólnak a szüleid', erre ő úgy reagált, hogy 'azt akarják, hogy menjek el Amerikába'. Sok úszólány volt így, Pajor Éva, Székely Ripszima, de ők tudták, hogy a szüleik hamarosan utánuk mennek." Az Amerikában letelepedő Zsuzsáról szülei hosszú hónapokig nem hallottak semmit, mert a lány nem értesítette őket.

"Az olimpia vége felé összehívtak minket és megkérdezték, hogy ki menne haza" - meséli Ördög Zsuzsa. "Én rögtön jeleztem, hogy maradok." Az úszólánynak a magyar vízilabdacsapat jóképű és ezen az olimpián legendássá vált játékosa, Zádor Ervin udvarolt. Zádor a pólóscsapattal együtt jelentkezett az amerikai körútra. Zsuzsa is az Egyesült Államokba tartott. "Kérdeztem Zsuzsát, akarja-e, hogy a túrát követően együtt próbálkozzunk megtalálni a helyünket az ismeretlenben" - meséli Zádor Ervin. A fiatalok közösen kezdhették volna új életüket az Egyesült Államokban, mindkettejük előtt ott állt a jövő: Ervin 22 éves volt, Zsuzsa 16. A lány azonban visszautasította a vízilabdást. "Azt mondta, túl fiatal vagyok, és pénzem sincs" - meséli Zádor.

Pedig Ördögh Zsuzsa nem tudhatta, mi történik vele az Újvilágban. Az ezüstérmes Nancy Rameyt, akinek a családja meghívta őt vendégségbe, csupán pár hete ismerte. "Egyszer lekéstem az uszodába induló buszunkat, így keveredtem az amerikaiak buszára. Nancy hellyel kínált, és akkor kezdtünk el beszélgetni" - meséli Zsuzsa, aki ráadásul akkor még alig tudott angolul. "Nyelvi korlátaim miatt nem tudhatott meg rólam túl sokat, de valószínűleg a budapesti fejleményeket jól ismerte a híradásokból. Nyilván mesélt rólam a szüleinek, és megkérte őket, hadd hívhasson meg hozzájuk. A szülei beleegyeztek, így Nancy vett is két jegyet San Franciscótól Seattle-ig - magának és nekem. Amikor a magyarokkal leszálltunk San Franciscóban, Nancy már ott várt a kijáratnál, megfogta a kezem, átvitt a belföldi reptérre és egyenest Seattle-be repültünk." Zsuzsa levált az Államokban kiránduló csapattársaitól, és egy ismeretlen lánnyal nekiindult a világnak. "Tudtam, hogy nem fogok visszamenni Magyarországra, így jól esett belekapaszkodni valakibe, aki ráadásul korombeli és szintén úszó, és láthatóan szeretett volna segíteni" - mondja Zsuzsa, aki aztán soha többet nem látta honfitársait.

A család, amely eddig azt sem tudta, hogy az Ördögh Zsuzsa nevű lány a világon van, nemcsak szeretettel vette körül, hanem saját gyermekeként kezelte, sőt örökbe fogadta. Meseszerű történet. "Volt három lány a családban, én lettem a negyedik" - mondja Zsuzsa, aki most teljes erőbedobással angolt tanul, és Nancy klubjában folytatja az úszást. "Mivel náluk túl sok a gyorsúszó, valószínűleg átállítanak a mellúszásra" - véli Zsuzsa.

Zsuzsa édesanyját kikérdezték a magyar hatóságok. A felelősségre vonást okosan hárította el az asszony. "Magukra bíztam a 16 éves gyermekemet, és nem hozták őt vissza nekem! Hogy vigyáztak rá?" - kérdezte Zsuzsa anyja, aki ezután elengedtek. Zsuzsa édesapja viszont elveszítette állását.