Negyeddöntőt ért női pólósaink viharos hajrája

Vágólapra másolva!
A címvédő magyar nőivízilabda-válogatott harmadik, utolsó csoportmérkőzésén 19-4-re legyőzte Kuba csapatát a vizes sportok Melbourne-ben zajló világbajnokságán és mivel azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel végzett a négyesben, mint az olaszok, így egyből a negyeddöntőbe jutott.
Vágólapra másolva!

D csoport, 3. forduló:
Magyarország - Kuba 19-4 (3-1, 4-1, 3-1, 9-1)
gólszerzők:
Valkay Á. 5, Stieber 4, Primász 3, Tomaskovics 2, Bujka 2, Pelle 2, Györe, illetve Hernandez 3, Caballero

Az utolsó, Kuba elleni csoportmérkőzésre készülő magyar válogatott azzal a feladattal szállt vízbe, hogy a lehető legnagyobb különbségű győzelmet érje el, az ugyanis nem volt kérdés, hogy a címvédő sokkal nagyobb tudást képvisel a karibiaknál.

A gólkülönbségnek azért volt jelentősége, mert az olaszok a mieink után játszottak Új-Zéland ellen, így pontosan tudták, hogy mennyivel kell nyerniük ahhoz, hogy a csoportelsőséget és az ezzel járó automatikus negyeddöntős helyet megcsípjék.

Három sikertelen magyar támadással indult a meccs, végül Stieber a már Új-Zéland ellen bevált módszerhez folyamodott, és átejtette Gomez kapust. Az Olaszországban légióskodó csapatkapitány ráérzett a mozdulatsorra, mert Horváth Patrícia indítása után is ejtéssel tréfálta meg a karibi hálóőrt.

Kissé görcsösen hajszolták a gólokat lányaink, ennek köszönhető, hogy szétforgácsolták a kapufát, de így is bemutattak parádés dolgokat, Bujka centerben két ember figyelmét vonta magára, aztán kitette balra a labdát Tomaskovicsnak, aki a bal felsőbe küldte. A kubaiak ötméteresből szépítettek a negyed végén, Hernandez volt eredményes.

Támadásban továbbra is akadozott a gépezet, szerencsére hátul Horváth biztos pont volt, a második nyolc perc elején ziccert fogott, de Primász az ellenakcióból megint a kapufát trafálta telibe. Az első magyar előnyt Valkay Ágnes váltotta gólra, a következőnél ismét ő vállalkozott, de a kapufa szokás szerint nem velünk volt. Valkay nem adta fel, és remek ejtésből szerezte ötödik gólunkat, ami kapuscserét eredményezett az ellenfélnél, Zunzunequi jött Gomez helyére, Tomaskovics gyorsan fel is avatta. A félidő vége Caballero és Primász gólváltását hozta, szünetben 7-2-es magyar vezetés állt az eredményjelzőn.

Forrás: MTI

Pelle Anikó (balra) a jó védekezés mellett két góllal is hozzájárult a győzelemhez

Godova Gábor igencsak ingerülten magyarázott csapatának a harmadik negyed előtt, főleg Bujka Barbarával volt elégedetlen, akinek használt a fejmosás, mert két szép megoldással bizonyított, és a mesterhármas is összejöhetett volna, de hiába vágta be az ötméterest, a bírók nem adták meg, mert közelebb lopódzott a lövés előtt. A kubaiak gólfelelőse, Hernandez hozta kicsit közelebb a csapatát egy felsősarkos bombával, majd Györe Anett vágott be egy ötméterest az időközben a kapuba visszaálló Gomeznek.

Az utolsó játékrészben megtáltosodott csapatunk, Valkay továbbra is szórta a gólokat, de végre a korábbi meccseken bőszen termelő Pelle Anikó is szót kért, és Stieber is csatlakozott hozzájuk, éppen utóbbi volt az, aki az utolsó másodpercekben vagy nyolc méterről akasztott nagy gólt, a záró negyedet így 9-1-re, a mérkőzést pedig 19-4-re nyerte a Godova-gárda.

Hogy milyen fontos volt a csapatkapitány távoli bombája, az később derült ki, az olaszok ugyanis 21-9-re nyertek Új-Zéland ellen, így a két csapat azonos pontszámmal zárt, de a mieinknek jobb volt a gólkülönbsége, azaz készülhetnek a negyeddöntőre, ahol a Kanada-Németország győztese következik, míg a taljánok a hollandokkal meccselnek a nyolc közé jutásért.

Az itáliaiak egyébként elég nehezen viselték, hogy a nemzetközi szövetség egy nap alatt megváltoztatta a világbajnokság csoportvégeredményének megállapítására vonatkozó szabályt, ami miatt a második helyre szorultak a magyarok mögött a D jelű kvartettben.

A péntekig érvényben lévő kiírás szerint azonos pontszám esetén nem az összgólkülönbség döntött volna, hanem az, hogy az első két helyen záró alakulat közül melyik verte meg nagyobb különbséggel a harmadikat. A módosítás alapján azonban az összesített gólarány számít, ami jelen esetben a magyaroknak kedvezett (44-19/46-22).

Az eredeti szabály alapján az olaszok kerültek volna az élre, mivel ők 21-9-re verték az új-zélandiakat az utolsó fordulóban, míg a magyarok "csak" 17-7-re szerdán. Az olaszok a változtatással kapcsolatban megjegyzik, hogy ha ezt korábban tudják, minden bizonnyal jobban hajt a válogatottjuk a kubaiak ellen, akiket ugyancsak szerdán 17-5-re vert meg úgy, hogy a harmadik és negyedik negyedben már nem igazán erőltette magát, mivel a vezetők és a játékosok a papírforma alapján azt gondolták, az új-zélandiak elleni eredmény fog majd számítani.

A csoport másik mérkőzésén:
Olaszország - Új-Zéland 21-9

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 5 pont (44-19), 2. Olaszország 5 (46-22), 3. Új-Zéland 1 (23-45), 4. Kuba 1 (16-43)

További eredmények:
A csoport:
Németország - Kína 11-4
Oroszország - Spanyolország 12-7

A végeredmény: 1. Oroszország 6 pont, 2. Spanyolország 4, 3. Németország 2, 4. Kína 0

B csoport:
Kanada - Puerto Rico 13-4
Ausztrália - Brazília 11-3

A végeredmény: 1. Ausztrália 6 pont, 2. Kanada 4, 3. Brazília 2, 4. Puerto Rico 0

C csoport:
Egyesült Államok - Görögország 8-6
Hollandia - Kazahsztán 14-7

A végeredmény: 1. Egyesült Államok 6 pont, 2. Görögország 4, 3. Hollandia 2, 4. Kazahsztán 0